Amon

Amon az egyiptomi panteon egyik leguniverzálisabb és legfőbb istene.

Nevének eredete nem tisztázott. Elképzelhető, hogy az Aman líbiai szóból származik, amely vizet jelent. Valószínűbb azonban, hogy az jmn – elrejtőzni igéből vezethető le, és mint ilyen Elrejtettet, vagy Láthatatlant jelent. Eszerint Amon lényege megismerhetetlen, számtalan neve, kultuszszobrai csupán utalnak magára az istenre, aki mindenütt jelen van, de mégsem ismerhető meg.[1]

Az istenség eredete erősen vitatott, legrégibb szöveges említése a Piramisszövegekben van. A 446-os mondásban egy áldozati felirat szól Amonhoz és női párjához, Amonethez, valamint két másik istenpárhoz. Ez alapján Kurt Sethe szerint Amon és Amonet eredetileg a hermopoliszi Nyolcság tagja volt, és a 11. dinasztia idején a thébai uralkodói család révén kerültek Hermopoliszból Karnakba. Ez azonban több szempontból vitatható. Egyrészt a 446-os mondásban említett egyik istenpár nem tartozik a hermopoliszi Nyolcsághoz, másrészt Hornung megállapította, hogy Amon és Amonet csak a 26. dinasztia idejétől tagja a Nyolcságnak. A 1540-es mondás az elhunyt királyt úgy írja le, mint „Geb fia, aki Amon trónján ül”. Ez arra utal, hogy Amon már akkoriban bekerült a héliopoliszi genealógiába.[2] A 1712-es mondás a megdicsőült királyt Hával, a nyugati sivatag és Minnel, a keleti sivatag istenével azonosítja. Ennek ismert olyan szövegváltozata, ahol Min helyett Amon szerepel. Ennek alapján és a két isten szoros kapcsolata miatt Wainwright véleménye az, hogy a két isten eredetileg azonos. Matmarban több a 6-8-9. dinasztia idejéről származó gombpecséten[3] megtalálták Amon nevét. Erre alapozza Étienne Drioton azt az elméletét, hogy egy felső-egyiptomi helyi isten volt, valahol a Hermopolisz és Koptosz közötti területen, akit különösen a nílusi hajósok szélistenként tiszteltek. Középbirodalmi dedikációs feliratok alapján – melyekben óbirodalmi királyi elődöket hoznak vele kapcsolatba – Daumas úgy véli, Amon Théba helyi istene volt. Azonban ezek a feliratok azt a célt is szolgálhatták, hogy megteremtsék velük Amon kultuszának tradícióját ezen a területen. Thébában az eddig előkerült leletek alapján legkorábbi említése egy qurani sztélén fordul elő a 11. dinasztia első feléből.

Népszerűségének növekedése az Első Átmeneti Kor zűrzavaros évtizedeiben kezdődött meg. A thébai kerület fő istene ebben az időben még Montu, azonban a 12. dinasztia idején a királyok figyelme már Amon felé fordult, több uralkodó nevét az Amon szóval képezték (I.-IV. Amenemhat).

A Középbirodalomtól Amon-Ré néven összeolvadt a héliopoliszi Napistennel, akivel a teremtés és az uralkodás motívuma kapcsolja össze.

Már a 12 dinasztia idején megkapja a „Karnak élén álló, a Két Ország trónjainak ura”, az „Istenek királya”[4], a „Két Ország elöljárója”, és az „Istenek elöljárója” jelzőket. Komplexitására és egyetemlegességére utal az aSA rnw – „Nevekben bővelkedő” jelző. A 18. dinasztiától politikai jelentőségét tekintve az egyiptomi panteon élére került, ettől kezdve az jtj, azaz „Király” melléknévvel is illetik. Kultusza az egész országban elterjedt, templomok épültek tiszteletére a Detáltól a meghódított Núbiáig.

Thébában egy istenhármasság feje, hitvese Mut, gyermekük Honszu, emelett a Karnak templomban héliopoliszi mintára létrehoztak számára egy 15 tagból álló istencsoportot. Ebbe a héliopoliszi kilencség istenei mellett beletartozott Montu, Hórusz, Hathor, Szobek, Iunet és a hermontiszi Tenenet is. Amonet is megjelenik a thébai templomokban, de kultuszát már a Középbirodalom idején háttérbe szorította Mut.

Amont Hermopoliszban szoros kapcsolat fűzte Minhez.

A Későkorban Ptahhal, Tatjenennel és Nunnal, az ősvízzel, görögök pedig Zeusszal azonosították.

A Piramisszövegek szerint árnyékával védelmezi az isteneket.

A Halottak könyvében Amonnak tulajdonítanak egy, a holttest megőrzésére és a szemek sérülésének megakadályozására irányuló mondást. A szem gyógyítására irányuló, nem túlvilági életre vonatkozó varázsszövegekben is gyakran szerepel. Azért, hogy a Széth fiának tartott Maga nevű krokodildémon elleni mondás hatásos legyen, Amon egy olyan ábrázolása fölött kellett recitálni, ahol az isten egy krokodilon áll és az Odgoád hódol előtte. Hatalmát hívták segítségül skorpió, krokodil és más veszélyes teremtmények ellen is.

A Ramesszida-kori papiruszokon olvasható Amonhoz szóló himnuszokban a „Szegények vezírének” nevezik, és azért fohászkodnak hozzá, hogy szabályos eljárást biztosítson a bíróságon a szegény ember számára a gazdaggal szemben. Egy Deir el-Bahariból származó osztrakon is erre a szerepére utal:

„Minden város tele van az irántad érzett szeretettel, Amon! Minden föld a te szépségedet birtokolja. Te vagy Amon, a vezír, az a vezír, aki ítéletet mond a szegény számára. Nem mondja Amon annak, akinél nincs ajándék: távozz az én bíróságomról!

Fordítsd arcod, Amon, őfeléje, aki kiejti nevedet. Te vagy az, aki igazságosan ítél.”[5]

Venamon nehézségeiről számol be egy moszkvai papirusz, mely XI. Ramszesz (20. din.) uralkodására datálható. Amikor Heri-Hór főpap Libanonba küldi cédrusfáért, Venamon magával viszi, és gondosan őrzi az „Út Amonjának” a szobrát. Valószínű, hogy azok az egyiptomiak, bármely társadalmi osztályból, akik hosszú útra kényszerültek, távol otthonuktól, azok az utazók védelmezőjét látták benne.

A néphitben – mivel a szentélyben álló istenképmás hozzáférhetetlen volt – népszerűvé váltak a szabadban álló istenszobrok. Ismert ilyen szobra Amonnak, a „Könyörgés meghallgatójának” is, melyhez bárki fordulhatott bajával.[6]

Úgy tűnik átvette néhány aspektusát Théba ősi hadistenének, Montunak. Védelmezte a királyt a csatában és benne látták a sikeres katonai stratégia zálogát. Az uralkodók a nevében indították a háborúkat, a hadizsákmány pedig templomait gazdagította. Politikai jelentősége abban is kifejeződésre jutott, hogy a Ramesszida-korban a hadsereg négy nagy hadtestéből az egyik Amon nevét viselte. III. Thothmesz, hogy Amon megízlelhesse fiának győzelmét, a legyőzött ellenség parancsnokainak nevét bőrdarabra íratta és elhelyeztette az isten karnaki templomában.

II. Ramszesz a kádesi csatában Amont hívta segítségül, mikor egyedül találta magát szemben a hettita seregtől. Egy rövid részletet idézek a történetből, amikor a fáraó mesél a történtekről:

„… Jöjj hát segítségemre, ó atyám, Amon! Messzi országból könyörgök, de az én hangom mégis eljut hozzád, te meghallasz engem, és nem hagysz elveszni!

Alighogy ezt elmondtam, már éreztem is, hogy nyújtja felém a kardját. Hallom, ahogy mondja: Előre! Előre! Én veled vagyok, én, a te atyád, mit se félj, a kezem téged támogat, és a győzelem a tiéd lesz!

Nyomban visszanyertem a bátorságomat, keblem dagadt az örömtől, hangom ujjongva tört elő a torkomból. Olyan voltam, mint Montu, a hadisten, aki jobb felé nyilat lő, bal felé lándzsát hajít. Úgy álltam köztük, mint Baál isten, mikor haragra gyúl. És halljatok csodát! – annyi idő alatt, amint ezt kimondom, Ámon segítségével már szét is vertem a kétezer harci kocsit, és az ellenség katonái mind lovam lába előtt feküdtek. …”[7]

Az uralkodói titulatúrától a dicshimnuszokig gyakorta említik az egyiptomi szövegek, hogy a király valamely isten fia. Az Újbirodalomban az úgynevezett születési történet jeleneteiben az uralkodó nemzőjeként Amon jelenik meg. Ebben részletesen megismerjük, hogy tetszik meg az istennek a királyné, hogyan jut be hozzá és hogyan születik meg végül az isten által nemzett utód. A történetet több templom falán is megörökítették, egyik leghíresebb változata a luxori templom egyik belső termében maradt fenn. Amon Thot isten segítségével megtudakolta Mutemuia királyné nevét, majd magára öltötte a királyné férjének, IV. Thotmesznek az alakját és felkereste őt. Együttlétükből született meg III. Amenhotep a luxori templom építtetője.

„Mikor meglátta őt, aki a palota belsejében aludt, (Mutemuia) felébredt az isten illatára és rámosolygott Őfelségére. (Amon) pedig vágyakozván rá odament hozzá azonnal. (Amon) úgy tette, hogy (Mutemuia) meglássa őt isteni alakjában, miután odament hozzá. (Mutemuia) pedig [igen megörült], mikor meglátta (Amon) tökéletességét, az iránta érzett vágy átjárta testét. A palotát bejárta az isten illata, az ő összes tökéletes, Puntból való illata; átadott minden életet, megmaradást és hatalmat, minden egészséget, ami nála volt.

Így szólt [Mutemuia] ezen isten Felsége, Amon-Ré, a Két Ország trónjainak ura előtt:

Mily nagy a te hatalmad tisztelete!

Mily [tökéletes ---] a te [---]

Mily [rejtélyesek] terveid, melyeket létrehozol!

Mily elégedett szíved Felségemmel!

Illatod minden tagomat bejárja!

Ezután ezen isten Felsége megtett vele mindent amit (csak) kívánt.

Így szólt Amon, a Két Ország trónjainak ura Őfelségével szemben: Amenhotep, Théba ura (lesz) a neve ennek a gyermeknek, melyet testedbe [helyeztem], hiszen ez a beszéd jött ki a szádon![8] Ő kiváló királyságot valósít meg majd ezen az egész földön…”[9]

Amon univerzalitása jól megfogalmazódik a II. Ramszesz korából való leideni nagy Amon-himnusz következő részletében:

"Ő a Mindenség Ura, aki első mindabban, ami létezik. Amiről azt mondják, hogy az égben van, az az ő lelke. Ő az, aki az alvilágban van, ő az első keleten. Lelke az égben van, teste nyugaton, képmása Hermonthiszben. Felmagasztalják az ő felragyogását. Amon az Egyetlen, aki elrejtette magát előlük, eltakarta magát az istenek elől. Nem ismeretes az ő külseje. Távolabbi ő, mint az ég, mélyebb ő, mint az alvilág. Nem ismeri egyetlen isten sem a valódi alakját.”[10]

Számtalan naphimnuszt őriztek meg az Újbirodalom korabeli nyugat-thébai sírok, ezekben visszatükröződik a korszak világképe, vallásos gondolkodása. Általában a sír bejáratának közelében írták fel őket. A thébai magánsírok naphimnuszainak gondolatai részben a templomokban születtek meg, ahol a kultusz során recitálták őket. Az idézett himnusz Tyai Ramesszida-kori sírjából származik és Amont minden más isten fölé helyezi:

„Légy üdvözölve Amon,

[a (nap)korongot] Atum-Harakhtyként [feltáró]

mikor sugárba borítja Nut testét,

hogy a Két Országot tökéletességével elárassza!

Titokzatos alakú, mikor fölkel a föld hátán,

miként istenibb ő [ég] és föld urainál;

tekintélyes megjelenésű, retélyes formájú,

önmagát [elrejtő], kinek titkos képe nem ismert.

Légy üdvözölve Amon-Ré,

önmagát aranyba öntő!

Egyetlen, kinek alak[jai] az ő összes helyén megtalálhatóak,

a két partot napkorongja vonja körbe;

bád az égben van, távol az emberektől,

(de) sugarai megérintik az alvilági barlangokat.”[11]

A 21. dinasztia idején a teokrácia valláspolitikájának egyik fő célja az volt, hogy Amon egyetemes jellegét a túlvilág feletti uralom megszerzésével tegye teljessé. Az Újbirodalom óta voltak már annak jelei, hogy a papság Amont akarta megtenni Ozirisz helyett a túlvilág királyának, a leghatározottabb ilyen törekvés azonban II. Pinodzsem főpapsága alatt mutatkozott meg. Saját maga és felesége Neszi-Honszu számára olyan papiruszokat készíttetett, melyek szövegükben Amontól tették függővé a halál utáni létet. A részükre készült istendekrétumokban Amon királyi paranccsal rendeli el az örök életet a másvilágra költözötteknek.

Ugyanebben az időben Amon teológusai megkísérelték az usébtikkel kapcsolatos hiedelmek átalakítását is. Amon ad parancsot Neszi-Honszu usébtijeinek, hogy végezzék el a kötelező munkákat a halott számára.

Ahogy a földi ügyekben is mind többször Amon orákulumai mondták ki a végső szót, úgy a túlvilági életet is az ő rendeletei szabályozták.[12] A kísérlet Ozirisz háttérbe szorítására azonban nem volt eredményes, mert nem számoltak a hagyományok erejével.

Leggyakrabban emberalakban állva vagy trónon ülve jelenik meg, fején magas kettős tollkoronával, melyet napkorong is kiegészíthet. Homlokán szalag fut körbe, mely hátul lelóg. Kezében wAs jogart, hajlított pengés rövid kardot vagy légycsapót tarthat. Az Újbirodalom idején a bőre gyakran világoskék. Általában rövid kötényt visel, melyet hátul gyakran egészít ki bikafarok. Tunikája tollmintás. Emberi alakban az elrejtettség, láthatatlanság fogalmának megtestesítője. Bőre általában kék, amely az éggel való kapcsolatára és univerzalitására utal, vagy fekete, amely termékenységisteni aspektusát fejezi ki. Előfordul, hogy a férfiakra jellemző vörösesbarna színű a bőre.

A 12. dinasztiától a Luxor templomban Amenemipetként mint termékenységisten a koptoszi Min jellegét hordozza, megkapja annak Ka-mut-ef – „Anyja bikája” melléknevét is. Ilyenkor múmialepelbe burkolt ityphallikus férfialak, egyik kezét, melyben légycsapót tart, előrenyújtja.

Állatalakban is megjelenhet. Főleg Théba területén elterjedt a kos (ovis platyura aeg.) és kosfejű férfiként történő ábrázolása. Amon ünnepi bárkájának, az Uszerhatnak az orrát és a tatját is kosfej díszíti. Az ő ábrázolásai a kosfejű, oroszlántestű szfinxek. A kosábrázolások gyakori kísérője az aA sfjt – „Nagy hatalmú” jelző. Amon-Ré-Harakhtyként négyfejű kos alakban is ábrázolták példul XI. Ramszesz sírjában. A kosalak teremtő jellegét hangsúlyozza, ebben az aspektusában rokonnak érezték a szintén kos alakú teremtőistennel, Khnummal, ezért viselheti a rá jellemző elálló szarvakat is.

Megjelenítették nílusi lúdként (Alopochen aegyptiaca) is. A Koporsószövegek III 130. szerint az elhunyt felvehette ennek a madárnak az alakját. Ez a forma kapcsolódik ahhoz a teremtészmítoszhoz, mely szerint a világ egy a „Nagy Gágogó” által lerakott őstojásból keletkezett, ezért azonosították a Nagy Gágogóval is. Ez a megjelenési forma tehát Amon ős teremtőisten mivoltát hangsúlyozza, csakúgy, mint a kígyóalak.

Medinet Habu kisebb templomában a Kematef őskígyóval azonosítják és a Római korig tisztelik. Ebben a formájában Amon elődje a Hermopoliszban tisztelt nyolc ősistennek, mert ő volt az, aki kígyó formájában megtermékenyítette azt a kozmikus tojást, amellyé az Ogdoád összeállt. A mítosz más változatai szerint a lúd alakjában megjelenő Amon rakta az őstojást, vagy Thot, mint íbisz madár.

Ismert, de nagyon ritka oroszlánfejű férfiként való ábrázolása. Medinet Habuban, III. Ramszesz templomában látható az egyik, a másik pedig Karnakban, Honszu templomában. Mindkét ábrázolás a templom hátsó, titkos részében található, így csak a fáraó és a főpapok láthatták, ezért valószínűleg Amon egy titkos megjelenési formájáról van szó. A második esetben a szövegsorok is üresek maradtak, talán szándékosan, mivel az ábrázolás befejezett, festett. A felirat hiányával esetleg az isten titokzatosságát próbálták méginkább kihangsúlyozni.

Amon-Ré-Harakhty néven Medinet Habuban sólyomfejű ábrázolása is van.

A Szíva oázisban tisztelt Amon alakját a görög szerzők köldökhöz hasonlítják. Elképzelhető, hogy az itt tisztelt Amon nem azonos a thébai Amonnal, eredete talán egy főníciai orákulumot adó istenre, Baál Hammonra vezethető vissza, akit a névhasonlóság miatt könnyen azonosíthattak Amonnal.

Amonról csodaszép szobrok és ábrázolások maradtak fenn, ami nagyrészt annak köszönhető, hogy az ő fő kultuszközpontjában, a thébai régióban viszonylag sok templom őrződött meg számunkra viszonylag jó állapotban. Az áthelyezett núbiai templomokban is jelentős szerepe volt.

Állati megjelenési formáira fentebb láthattok példákat. Baki kivételesen szép sztéléjén "a tökéletes kos" melléknevet kapja. Amon-Ré  kétszer jelenik meg kos alakban, szentélyen állva. Koronája mödiuszra helyezett két hosszú tollból és napkorongból áll, utóbbiról egy kobra lóg le. A kosok mellett egy-egy árnyékvető látható. A szárnyas napkorongot – vagyis a behdeti Hóruszt – belefoglalták I. Széthi trónnevébe, a Menmaatrébe.

Karnakban, az Open Air Múzeumban áll napjainkban I. Szeszósztrisz szed-ünnepi kápolnája, amit Fehér kápolna néven is ismerünk. A Középbirodalom idején épült, de az Újbrirodalom korában elbontották és III. Amenhotep idején a Karnak templom harmadik pülonjának feltöltésére használták. 1927-ben találták meg és 1930-ra távolították el az összes kőtömbjét a pülon belsejéből. Ezt követően pedig a tudósok összeállították. A kápolna mészkőből készült és kiváló minőségű domborművek díszítik. A király sokszor látható rajta Amon társaságában, de szerepel még rajta Min, Montu, Hórusz és Ptah is. Az általam választott jelenet egy pilléren található. A Fehér koronát viselő I. Szeszósztrisz tömjént füstöl Amon-Rének, aki cserébe életet ad a számára.

A Luxor templomból megmutatom nektek III. Amenhotep fogantatásának jelenetét. Az isten és a királyné egy ágyon ülnek, a talpukat egy-egy istennő, Szelket és Neith tartja. Amon-Ré Mutemuia orrához érinti az ankh (élet) hieroglifát.

Hannoverben, a Kestner Múzeumban őrzik Amon-Ré bájos, mészkőből faragott szobrát. Deir el-Bahariban került elő és elképzelhető, hogy kultuszszobor volt. A két toll az isten koronájának tetejéről mára elveszett. Amon-Ré széles gallért, tunikát és rövid kötényt visel, a bal kezében ankh jelet tart.

Bár Abüdosz elsősorban Ozirisz kultuszközpontja, Amon-Ré az Újbirodalom korában olyan jelentős birodalmi isten volt, hogy szentéllyel rendelkezett I. Széthi itt található templomában is. A napi rítus egy jelenete látható a felvételen, az amikor I. Széthi kinyitja Amon-Ré szentélyének ajtaját. Az isten szobrán a korona eltér a szokásostól, a két hosszú tollat az ún. sapka koronához erősítették hozzá szalaggal. A Középbirodalom korában is megörökítették ilyen fejékkel, I. Szeszósztrisz Fehér kápolnáján. Ezen az ábrázoláson a pánthoz a homloknál ureusz-kígyó is csatlakozik. Amon-Ré bőre kék színű, ékszerként karpereceket, egy pektorálos nyakéket és uzeht-gallért visel. Múmialepelben van és kezeiben uasz-jogart tart. A cikk végén található képblokkban is láthattok egy jelenetet ugyanebből a helyiségből, azon I. Széthi balzsammal keni be az isten szobrát.

Lélegzetállító az a Metropolitan Múzeumban őrzött tömör aranyszobor, amely Amon-Rét örökíti meg. Az isten a bal lábával előre lép, koronájáról a két hosszú toll mára eltűnt. Fonott, felkunkorodó végű istenszakállat hord. A bal kezében ankh hieroglifát, a jobb kezében pedig egy ívelt pengéjű, rövid szúrófegyvert, handzsárt tart. Az Újbirodalom korabeli templomok pülonjain és falain gyakran ábrázolják Amon-Rét, amint ilyen handzsárt ad át a királynak és ezzel tulajdonképpen katonai győzelmeket garantál a számára. Az aranyat színe és csillogása miatt az ókori egyiptomiak a naphoz kötötték és úgy gondolták, hogy az istenek bőre aranyból van. Írásos források alapján egykor ilyen aranyszobrok álltak az egyiptomi templomok szentélyeiben. Ez a figura azonban nem kultuszszobor volt. Koronájának tetején, a tollak maradványai mellett hurok nyomai is látszanak, ez arra utal, hogy felfüggesztették. Ahhoz elég nehéz, hogy egy pap viselte volna, majdnem egy kilós ugyanis. Elképzelhető, hogy egy istenszobor nyakában fügött egykor.

Szerintem nagyon aranyos a Metropolitan Múzeum gyűjteményében található fajansz amulett. A Ptolemaiosz-korból maradt ránk. Amon-Ré koronájáról a két hosszú toll ezúttal is elveszett. Érdekes, hogy nem csak az isten tunikája tollmintás, de koronájának talapzata és kocka trónjának oldala is.  Nem a felkunkorodó istenszakáll van az állán, hanem az a fajta lefelé szélesedő álszakáll, amit Ptah istenen, illetve a fáraókon szoktunk látni.

Egyiptom-szerte tisztelték és voltak kultuszhelyei Núbiában is. Legfontosabb kultuszközpontja a Középbirodalom óta Karnak volt, itt több templomban tisztelték, de fő temploma a nagy Amon-templom, melynek neve Jpt-swt. Ezt Hatsepszut az obeliszkjén „A kezdet dombjának” nevezi, ez azt sugallja, hogy az egyiptomiak úgy gondolták, hogy ez a hely volt a teremtés helye, ahol Amon a kozmoszt létrehozta.

3 km-re délre található egy másik temploma, a Luxor-templom, ókori egyiptomi nevén jpt rsjt, azaz a „Déli hárem”. Ehhez a helyhez kapcsolódik Amon számos ünnepe közül az egyik legjelentősebb, az Opet ünnep, amikor Amon Karnakból Luxorba látogat. Ezt a templom reliefjein is megörökítették, a kettős oszlopsor köré emelt falon láthatók az Opet ünnep színes, életteli jelenetei.

Thébában a harmadik fontos kultuszhelye a Középbirodalomra visszavezethető medinet habui kisebb templom, ahol ősi teremtőistenként kígyóalakban tisztelték. Kematefnek nevezik, amelynek jelentése: „Aki befejezte az idejét”. Szintén kultuszban részesült az Újbirodalom uralkodóinak halotti templomaiban, Théba nyugati partján. Ezekhez Amon egy másik ünnepe kapcsolódik, a Völgy Szép Ünnepe, amikor Amon szobra Karnakból ezekbe a templokba látogat.

Lényeges közös vonása ezeknek a legtöbbször több napos ünnepeknek, hogy az isten hordozható processziós képmása, egy papok által vitt szent bárkán a karnaki templomon kívüli szent helyeket látogatott meg. Ezen alkalmakkor az Újbirodalom idejétől orákulumot[13] adott. Sok újbirodalmi forrás számol be arról, hogy a király kikérte Amon véleményét egy-egy fontos döntést megelőzően, például külföldi expedíciók indítása előtt. Kevés, a Hatsepszut punti expedíciójával kapcsolatos Amon orákulumhoz hasonló részletes beszámoló maradt fenn, de utalásokból tudni lehet, hogy ilyen jellegű „megbeszélések” isten és király között viszonylag gyakorinak számítottak. Nem tudjuk, hogy pontosan hogyan zajlott ez, de Amon véleményét gyakran úgy közölte, hogy felvonulásai során a bárka, amelyben az isten képmása volt, a papok közreműködésével egy adott irányba elmozdult.[14]

A thébai háromság papságának politikai hatalma egy évezreden át döntő tényező volt Egyiptom belső helyzetének alakulásában. Orákulumai a 18. dinasztiától a 21. dinasztiáig döntően esnek latba a trón betöltésénél is. Ez egy olyan hagyomány, melyet a kusita uralkodók a napati Amon által folytattak. Úgyanígy orákulumai által választotta ki az isten a főpapjait is. Heri-Hór pedig a thébai teokratikus államot egy orákulumra hivatkozva jelentette be. Amon templomának élén az isten első prófétája állt, akinek különleges címe volt az „Ég ajtónyitója”[15]. Emellett 4 főpapja is volt. A 21. dinasztia idején Amon főpapjai uralkodói rangra emelkedtek.

A 18. dinasztiától a 26. dinasztia végéig létezett az Amon isteni felesége cím, melyet a királyi család nőtagjai, királynék és hercegnők töltöttek be.

Több isten kultuszában is használtak szent jogarokat, Amoné azonban különleges tiszteletben állt. Nemcsak külön kocsija, hajója volt ennek a szent tárgynak, hanem papi tisztséget is létrehoztak a jogar előtti áldozatok bemutatására és más rítusok elvégzésére.[16]

Ember alakú amulettjei a III. Átmeneti korban jelennek meg, ezek guggoló pózban is ábrázolhatták az istent. Mindig a rá jellemző alacsony, kerek koronát viseli, rajta tollakkal és napkoronggal. Ez a típus igen ritka és gyakran nemesfémból vagy fajanszból készült, mindig szépen kidolgozott. Ez arra utal, hogy ezeket az amuletteket tulajdonosuk életében is viselte.

Kos alakú amulettjei is készültek, a kos azonban több egyiptomi isten megjelenési formája is lehetett, ezért nehezen tulajdoníthatók biztosan Amonnak. A számos fekvő vagy sétáló kost ábrázoló amulettek közül leginkább azok kapcsolhatók hozzá, melyek oroszlántesű, kosfejű lényt formáznak, illetve azok a kosok, amelyek fejükön ureuszos napkorongot viselnek. Ezek leginkább a szaiszi korra jellemzőek, de később is előfordulnak, és általában lapis lazuliból[17] vagy fajanszból készülnek. Az egyik legszebb ilyen amulett Udzsabauendzsed taniszi sírjából került elő. Lapis lazuliból készült fekvő kost ábrázol, a fején arany napkoronggal és ureusszal. A figura magas aranytalapzaton fekszik, a hátán egy aranylemezből készült keselyű terjeszti ki védelmezőn a szárnyait. A figurát egy kis aranyszentélyben tartották, melynek tetején függesztőlyukak láthatók. A szentély két hosszabb oldalát egy-egy oroszlántestű, kosfejű szfinx díszíti. Egy másik, fekvő kosfejű szfinxet formázó, a fején aranykígyót viselő lapis lazuli amulett Hornakht temetkezéséből került elő, ugyanezen a lelőhelyen.

Amon-Ré kosfejű szfinxei népszerű díszítő motívumai voltak a skarabeusz amuletteknek is. Néha a skarabuesz fejét cserélték kosfejre.

A III. Átmeneti Kortól megjelentek a temetkezésekben a lapos aljú kosfej amulettek, melyek napkorongot és ureuszt, vagy csak ureuszt viselnek, azaz az istenek királyát ábrázolják. Ezek üreges aranyból, lapis lazuliból, fajanszból vagy üvegből készültek. A két ureuszt viselő példányok feltételezhetően a 26. dinasztiára datálhatók.

Készítette: Maatkara

Közzétéve: 2013.07.06.

Utoljára szerkesztve: 2022.04.30.

Felhasznált irodalom:

W. Helck/ E. Otto/ W. Westendorf, Lexikon der Ägyptologie (Wiesbaden 1975 - 1989.) Band I 238-248

Kákosy László, Ré fiai - Az ókori Egyiptom története és kultúrája (Gondolat 1979) Hart,George: The Routledge Dictionary of Egyptian Gods and Goddesses. London, 2005, Routledge

Wilkinson, Richard H.: The Complete Gods and Godesses of Ancient Egypt, Cairo. 2003, Thames & Hudson

Kóthay Katalin Anna – Gulyás András: Túlvilág és mindennapok az ókori Egyiptomban – Források a Kr.e. 3-2. évezredből (Bíbor Kiadó, 2007)

Carol Andrews - Amulets of Ancient Egypt (University of Texas Press, 1998)

Geraldine Pinch – Magic in Ancient Egypt