Heka[1]

 

A varázserőt, teremtőerőt, varázslatot megszemélyesítő istenként tekintünk rá. Egy mindent átjáró elementáris erejű őserő, aki előtt a Piramisszövegek 924 a-b. mondása szerint „nyög az ég és megremeg a föld”. A Koporsószövegekben teremtő- és oltalmazó erő, mely az Axw varázserővel azonos.

 

Aki az istennel mélyrehatóbban szeretne foglalkozni, annak elsősorban Herman te Velde 1969-1970-ben megjelent tanulmányát ajánljuk, melynek címe „The God Heka in Egyptian Theology”, valamint Robert Kriech Ritner „The Mechanics of Ancient Egyptian Magical Practice” című munkáját, amit 1993-ban adtak ki.

 

Nevének jelentése varázserő, de néhány egyiptológus Varázslónak fordítja, etimológiája nem ismert. Eldöntetlen, hogy a kA szóból képezték-e, H-előtaggal. A római korban az esznai papok úgy értelmezték, mint „első alkotás” (Khnum istené).

Az eddig ismert legkorábbi ábrázolása Szahuré halotti templomában található, ahol Thot, a bölcsesség istene mellet áll, emberalakban.

 

Az egyiptomi istenvilágban betöltött helyét vizsgálva érdekes ellentmondásokra bukkanhatunk. Nem alakult ki ugyanis egységes vélemény a papság körében arról, hogy az istenek felett álló, őket is irányító erőnek képzelték-e el.

Egy Koporsószövegben Su – akivel a halott itt azonosítja magát – tiltakozik az ellen, hogy a Varázslatnál alacsonyabb rangúnak tartsák. Su és Tefnut volt az első istenpár, akiket Atum megalkotott.

„Nem hallgatok Hekára! Én előbb keletkeztem. Ruhám az élet lehelete. Ő énutánam jött ki Atum szájából.”[2]

Egy másik szöveg szerint azonban a Varázslat közvetlenül az ősisten után jött létre, és ő végzi el a teremtés művét.

„Én vagyok az, aki élteti az isteni kilencséget, én vagyok az, aki (ha) akar, cselekszik, az istenek atyja… Az enyém volt minden, mielőtt keletkeztetek, ti istenek, ti, kik engem követve szálltatok alá. Én vagyok a Varázslat”.[3]

A teljes szövegből – melynek csak a leglényegesebb része szerepel a fenti idézetben – kitűnik, hogy volt egy olyan filozófiai irányzat, amely őt mint a természetben megnyilvánuló dinamikus erőt tekintette mindennek a létrehozójának. Ezen elképzelés szerint az isteni kilencség éltetőjeként az ő hatalmától függ Atum léte is. Egy feliratban „az őskezdet szent helye legidősebbjének” nevezik. Érdekes, hogy Heka átvehette Su, a levegő istenének helyét az „Ég és föld szétválasztásának” jelenetében, melyet gyakran örökítettek meg a III. Átmeneti kor koporsóin. Ez a kozmológiai elképzelés a legkorábbiak közé tartozik, már az Óbirodalom korabeli Piramisszövegekben is kimutatható.

 

Heka teremtő princípium, aki nem csak a teremtést tette lehetővé, hanem a legkülönbözőbb istenek kezében annak megőrzésére is szolgált. Sziával és Huval együtt egyike azoknak a különleges erőknek, mely a teremtőisten rendelkezésére áll műve megtervezésében és megalkotásában. Szia az „Értelem”, felismerés, gondolat, a majdani megteremtett dolog anyagtalan, „fáradt” előképe. Hu a „Szó”, kijelentés, aki által az előzőleg kigondolt dolog fizikaivá manifesztálódik az által, hogy a kigondolt dolog megnevezésével a nemlétből a létezésbe kerül. Heka pedig az erőátvitel, a „Varázslat”, amely a teremtő szóból létrehozza a világot, és lehetővé teszi, hogy a kimondott Szó (Hu) által a Gondolat (Szia) megtestesülhessen, nem létezőből létezővé váljon. Mindhárman emberalakban megjelenő isteni lények. A Napisten kísérői az égen és az alvilágon át vezető útján. Hu és Heka már a Koporsószövegekben aktív szerepet játszanak, amikor a Napisten kígyó alakú ellenségével végeznek, hogy az isten így újra megjelenhessen a keleti horizonton. Az Amduat 7. órájában pedig az Apophisz által veszélyeztetett Napbárka csak Ízisz és a Legidősebb Varázslat – aki villámként találja el az istenek ellenségét, megfosztva így az érzékeléstől és a tájékozódástól – hatalmának segítségével tud tovább haladni.

A három segítő isten közül csak Heka nyert kultikus jelentőséget. Hu és Szia jelenlegi ismereteink szerint nem rendelkezett saját kultusszal. Az Újbirodalomban az „akaratalkotást” segítő istenek köre Irivel (Látás) és Szedzsemmel (Hallás) bővült, akik I. Széthi és II. Ramszesz templomában az isteni írnok Thot segítőiként jelennek meg, és később gyakran társulnak Huhoz és Sziához. A nagy templomok domborművein való ábrázolásuk által mind a négyen részesülhettek az istenek kultuszában annak ellenére, hogy sem saját papjaik, sem saját rituáléik nem voltak.

 

Heka az élet világában és a halál után egyaránt jelen van. A túlvilágon is szükség van varázserőre és a Koporsószövegek több mondása szerin az elhunyt tartott attól, hogy azt elrabolják tőle, pedig az olyan fontos részét képezte az elhunyt személyiségének, mint a neve. A végleges halál elkerülésének egyik feltétele a varázserő megtartása. A Koporsószövegek[4] szerint az elhunyt képes Hekával azonosulni, és több olyan szöveg ismert, mely megvédi a halottat varázsereje elrablásától[5]

A varázserőre, mely általában láthatatlan, többnyire jóindulatú, de olykor, mint veszélyes, elhárítandó hatalomként tekintettek. Betegségeket is előidézhetett, több orvosság is volt a testből való kiűzésére. Néhány orvos, gyógyító Heka papjának nevezte magát.

 

Általában emberalakban, felnőtt férfiként ábrázolták. Ilyen a legkorábbi ismert, sajnos töredékes ábrázolása is Szahuré korából. Rövid egyiptomi kötényt visel, a bal kezében hosszú botot, a jobban pedig ankh jelet tart. A haja, vagy a parókája rövid, fejéket nem visel. A fülénél látszik az istenszakállt rögzítő pánt töredéke.

A 21-22. dinasztia idején papiruszokon és koporsókon az isten hasonló módon jelenik meg, de a nyakában uzeht-gallért visel, a kötényéről hátul bikafarok lóg le, a kezeiben pedig kígyókat tart. Az „Ozirisz trónralépése” jelenetben múmiaformájú ábrázolása is előfordul.

Az isten olykor a pH hieroglifát fején viseli, ez feltehetőleg a pHtj (erő) szó rövidítéseként magyarázható.

Ismert olyan ábrázolása is, ahol sólyom-fejű férfiként örökítik meg.

 

A mágikus papiruszok a temetkezési papiruszok egy különleges csoportja, Amon thébai papsága részére készítették őket a III. Átmeneti korban. Kevés szöveg található rajtuk, viszont annál több ábrázolás. A képek között többet is láthattok. Például Dzsehitumeszét, amit Torinóban őriznek, vagy Honszumeszét, ami pedig Bécsben, a KHM-ben van.

Dzsehutimeszén ábrázolás két nagyobb jelenetre bontható, az egyik az, amelyikben a Napisten bárkájával áthalad az égen, a másik pedig a Napisten újjászületése a keleti horizonton korong formájában. Mi az első jeleneten belül a napbárkát vesszük részletesebben szemügyre, amelyben Heka annak utasaként jelenik meg. A hajót négy sakál – két fekete és két fehér – húzza. A bárkán trónon ülve látjuk a sólyomfejű Napistent, Ré-Harakhtyt egy szentélyben. A szentély előtt három istenség áll, az egyik Thot, a másik Khepri, a harmadikat „Ré szemének” nevezik. A szentély mögött egy azonosítatlan isten, Heka, és a kormány közelében egy kobra van. A bárka orrát nádszőnyeg borítja, amelyen egy madár áll. A bárka alatt két hal látható egy az orrnál és egy a tatnál, ők irányítják a bárkát. A szöveg arra kéri Ré-Harakhtyt, hogy a Jaru-mezőn minden dolgot biztosítson az elhunyt számára.

Honszumesz A papiruszán megjelenik a túlvilág képe. A túlvilági régiót mindkét oldalon egy-egy emberi fej keretezi, aki karjaiban tartja a napkorongot, ők a napfelkeltét, és a naplementét szimbolizálják. A túlvilágon tartózkodik a Napisten, Ré-Harakhty is, sólyomfejű férfiként. Bal kezében uasz-jogart, jobb kezében ankh jelet tart. Maat istennő adoráló tartásban áll előtte, Heka pedig ugyanilyen gesztusban mögötte. A Varázslat a fején viseli a standardon elhelyezkedő pH hieroglifát. Állán istenszakáll van, az öltözéke ing és rövid kötény. Karjáról az ankh (élet) és az wAs (hatalom) hieroglifa lóg le.

A III. Átmeneti kortól Hekát gyermekistenként is megörökítették. Általában mezítelen fiúként jelenik meg, fején ifjúságfürttel, egyik mutatóujját a szájához tartva. A másik kezében uralkodói jelvényt, vagy ankhot tart. Viselhet áttetsző zsákruhát is, a nyakában pedig uzeht-gallért és egy nyakláncot szív amulettel. A fején viselheti a Kék koronát, a Hemhem-koronát, a napkorongot vagy a Holdkoronát (holdsarló és holdkorong).

 

Úgy tűnik Heka tisztelete elsősorban az egyiptomi történelem korai időszakában virágzott. Templomai ismertek különböző korokból, de a késői kor teológiájában az isten már nem tölt be olyan rangos helyet, mint azelőtt. Ugyanakkor az esznai templomban az istenek királyának is nevezik. A késői korban az ifjú Hóruszhoz és Nofertumhoz hasonló gyermekisten vált belőle. Memphiszben Ptah és Szakhmet fiaként említik és meg is jelenítették, mint ifjú Napisten a lótusz-virágon. Esznában pedig Khnum és Menehit gyermeke. Itt ifjúság-hajfürtöt viselő istenség, akit az egyik ünnepség alkalmával arany hordszéken visznek körbe a papok. Királyi jellegét feltehetőleg a gyermek Hóruszhoz való hasonlóságának köszönheti. Az egyik felirat szerit, mint Khnum legidősebb fia, trónját a földi királyra, a fáraóra ruházza át, az uralkodót a „Legidősebb Varázslat képmásának” nevezik. Ugyanakkor elvontabb felfogásával is találkozhatunk Esznában, amikor például azt írják róla, hogy ő a növényzetben rejlő életerő. Szorosan kapcsolódott Thothoz, a bölcsesség istenéhez, emellett Suval és Gebbel is azonosították. Edfuban Uadzsettel és Nekhbettel együtt jelenik meg.

 

„Heka vallási szerepe alapján visszakövetkeztethetünk az istenvilág kialakulásának folyamatára is. A vallástörténeti-néprajzi kutatás közismert megállapítása szerint a vallások korai szakaszára nem a mitológia, nem a személyes istenekben, hanem a titokzatos erőkben való hit a jellemző, melyek áthatják a természetet. Ezek egyes vonásai, megnyilatkozásai konkretizálódnak később istenek lakjában. Ugyanez a folyamat játszódott le Egyiptomban Heka esetében a történeti időkben.” – írja Kákosy László. Heka azonban az istenvilágba való beépítése ellenére is megőrizte absztrakt vonásait.


 

Ajánlott link:

Hamarosan!

 

Képek:


  

 

A Deir el-Bahari rejtekhelyről került elő Neszitanebtasheru hercegnő túlvilági papirusza. A hercegnő II. Pinodzsem és Neszikhonszu leánya volt és Amon-Ré papnője Thébában. Számunkra azért érdekes papiruszának ez a részlete, mert az „Ozirisz trónralépése” jelenetben Ozirisz isten mögött Maat társaságában ott látjuk Heka istent. A III. Átmeneti korra, azon belül a 21. dinasztia végére vagy a 22. dinasztia elejére datálható (kb. i. e. 950- 930). A papiruszt egyébként Mrs. Edith Mary Greenfield adományozta a British Múzeumnak 1910-ben.

Forrás: British Museum.

Honszumesz mágikus papiruszának részlete. Maat és Heka köszönti Ré-Harakhtyt. Az istent itt jelzőjével nevezi meg a felirat, Maatra pedig a Ré leánya címmel utalnak. A papiruszt  Thébában találták meg és a III. Átmeneti korból, azon belül a 21. dinasztia idejéről származik.

A papirusz tulajdonosa Amon birtoka kincstárában a levéltár vezetője volt.

A felvételt Bécsben készítette Maatkara a KHM-ben, 2016-ban.

Dzsehutimesz mágikus papirusza a Torinói Egyiptomi Múzeumban.

III. Átmeneti kor, 21. dinasztia (kb. i. e. 1076 - 943).

A díszes múmiaformájú koporsókon elég gyakran találkozhatunk Heka ábrázolásával. Maatkara Paduamon koporsójáról rajzolta le az alakját. A feje tetején ezúttal kiolvasható az isten jelzője: pHty (ejtsd pehti), mely azt jelenti erős.

Ez a sárga alapú koporsó a 21. dinasztia idejéről maradt ránk és a Tahrir téri Egyiptomi Múzeumban látható, Kairóban.

Hekát ábrázoló fajansz szobrocska, a Későkorból. Az isten fején itt is a pH hieroglifa látható háromdimenziós kidolgozásban. A fotót Maatkara készítette a Louvreban.

Heka, a gyermek Esznában. Az isten itt zsákruhát visel, fején pedig a gyermekfajfürttel kombinált Kék korona, illetve Hemhem-korona van, a homlokát ureusz-kígyó ékesíti.  Nyakában uzeht-gallér és szív amulett van, bal kezében az uralkodói jogarokat és ankhot tart. Esznában Hekát a képen is látható Khnum fiának tartották, aki a templom egyik főistene volt.

 


Készítette: Maatkara és Nehebkau

Közzétéve: 2012.06.21.

Utoljára szerkesztve: 2021.11.20



Felhasznált irodalom:

LÄ Band II 1107-1111

Kákosy László: Ré fiai (Gondolat, 1979)

Erik Hornung: Az egy és a sok – Az óegyiptomi istenvilág (Typotex kiadó, 2009)

Kákosy László: Varázslás az ókori Egyiptomban (Akadémia kiadó, 1969)

Piankoff – Rambova: Mythological Papyri (Bollingen Series XL – 3., 1957)

 

 


[1]  - HkA

[2] Kákosy László: Varázslás az ókori Egyiptomban (Akadémia kiadó, 1969) 25. oldal

[3] CT. III. 382

[4] CT IV, 395b

[5] CT. IV. 349, 350.