Hórusz

Politikai, teológiai és kultikus értelemben is az ókori Egyiptom egyik legjelentősebb istene. Ókori egyiptomi neve Hrw, azaz „Távoli”.

Szorosan kapcsolódik az államalapítás korához. Az Archaikus kor második felében bekövetkező politikai és teológiai változás következtében király- és égisten szerepében a héliopoliszi Ré háttérbe szorította, ennek ellenére ezen aspektusai továbbra is fontosak maradtak.

Jelentősége visszatükröződik a számos királynévben és magánemberek neveiben is.

Leggyakrabban sólyomfejű emberként jelenik meg, fején kettős koronával, hangsúlyozva uralmát egész Egyiptom felett.

Az Ozirisz-körben kiemelkedő szerepet tölt be, mint Ízisz fia és Ozirisz örököse, ily módon, bár nem tagja a héliopoliszi kilencségnek, de szoros kapcsolatban áll vele.

Szent állatait, a sólymokat a szaiszi korban kezdik mumifikálni, az első Herezion[1] Butóban létesült.

A görögök Apollóval azonosították.

Kiterjedt mítosza van. Az Ozirisz mítosz szerint a gyermek Hórusz halál utáni nászból született. Sok veszély közepette nőtt fel a Delta-vidék mocsaraiban. A gyermek Hórusz a gyógyításban játszott jelentős szerepet. Mivel maga is szenvedett - skorpiómarás érte -, kínjaiból az istenek gyógyították ki, az emberek tőle vártak segítséget a veszélyes állatok csípése, marása ellen.

Mikor Hórusz felnőtt, harcba indult atyja örökségének, Egyiptom trónjának megszerzéséért[2]. Hórusz és Széth vitájára az isteni bíróság próbált megoldást találni, de nem tudott dönteni, ezért sorozatos próbák elé állította őket. Eközben az ellenfelek váltakozó kimenetelű csatákat vívtak egymással. Az isteni bíróság határozatlansága miatt a harc nyolcvan évig tartott. Hórusz végül elnyerte a trónt és az egyiptomiak szemében ő lett a királyi hatalom isteni megtestesítője, előképe.

Néha a sólyom megjelenik közvetlen kapcsolatban a Széth állattal, vagy az isten más szimbólumaival, különösen a Későkorban, mint például a 16 felső-egyiptomi nomosz jelvényében, ahol a sólymot úgy ábrázolták, hogy karmait egy nyársas antilop[3] hátába mélyeszti.

Hórusz és Széth ugyan egymás ellenségei az egyiptomi mitológia szerint, azonban varázsszövegekben néha egymás mellett említik őket. Az alábbi varázsige, mely az 51.961-es nyilvántartási számú budapesti papiruszon maradt fenn (i.e. 16-15 század) mindkettő erejével fenyegeti meg az ártani szándékozó halotti szellemet:

„Másik mondás: Távozz halott, ki bántalmazza a halántékot, lecsukja a szemet, meggyengíti az oldalt, megbetegíti az ujjakat, behatol a medencébe, sétál a lábikrában, üti a két felső combot. Ne bántalmazd X, Y fia halántékát, ne csukd le két szemét, ne betegítsd meg ujjait, ne hatolj be a medencéjébe, ne sétálj a lábikrájában, ne üsd a két felső combját! Ha az ellen támadsz, ami mondatott neked, kedvessé lesz ő (ti. a beteg) az istenek szívében, s dicső lesz a megdicsőült lelkek (achok) szíve számára. Két karja ellened lesz, mint Hóruszé, ereje ellened lesz, mint Széthé, tapos rajtad, kínt okoz neked a matet net szuttal[4], mely meggyújtja naponta Ré fákjáit, a nép vezérlőjét. [5] Nedvesítsd be erjesztett oldattal, sodord balfelé, csinálj belőle négy csomót. Fejedre tétetik és meggyógyulsz, X, Y fia. Mondd a szavakat a matet net szut felett. Nedvesítsd meg erjesztett oldattal, sodord balfelé, készíttessék négy csomó belőle, tétessék az ember fejére.”[6]

Vannak olyan varázsmondások is, melyek Hórusz és Széth kűzdelmére utalnak. A mitikus előkép elbeszélése a szómágia erejénél fogva növeli az eljárás hatékonyságát, elő kell idézni, hogy a késői analóg eset éppoly kedvező kimenetellel végződjék, mint a mítosz. Ez a mondás szintén a budapesti papiruszon maradt fenn:

„Más varázsige: Íme, jön ő, jön ez az Ízisz. Kusza a haja, mint a növ(ény). Önmagát kócolta olyanná, mint fiának, Hórusznak haja volt, amíg Széth, Nut fia betörte fejét, széthasította halántékát, ama Nagy-Völgy-beli viadalban. Jöjj hozzám, összeillesztem néked a fejedet, egyesítem halántékod X, Y fia, a matettel, az ip(et) növénnyel, melyet Hórusz (vá)gott Ach-bit-ban. Ezt a varázsigét folytatva mondd (matet net) szut felett. Adassék a férfiú fejére.”[7]

A fenti szöveget valószínűleg főként a fej betegségei, fejfájás gyógyításánál alkalmazták. A beteg számára megnyugtatóan hathatott, hogy bajával nem áll egyedül, valamikor az ősidőkben az istenek világában is ismert volt hasonló ártalom, és ahogyan Hórusz meggyógyult, úgy fog meggyógyulni ő is.

A történelmi korban Hóruszt (a BHdt-i) és Széthet (a Nbjt-i) a Két Országrészhez rendelik, Hóruszt minden esetben Alsó-Egyiptomhoz, Széthet Felső-Egyiptomhoz. Kivétel ez alól a Ramesszida kor, amikor a társítás megcserélődik.

Széth legfontosabb kultuszhelye, Nbjt (Ombosz) és Hórusz legfontosabb kultuszhelye, BHdt (Edfu) egyaránt Felső-Egyiptomban van. A kutatók jelenleg sem értenek egyet abban, hogy melyik Hórusz eredeti kultuszhelye. Sethe szerint eredetileg alsó-egyiptomi isten, és kultusza később került át Felső-Egyiptomba, ő Damanhurt (dmj n Hr – Hórusz faluja) tartja Hórusz ősi kultuszhelyének. Gardiner szerint Hórusz elsődleges kultuszhelye a III. dinasztiát megelőzően volt Alsó-Egyiptomban. Helyileg a delta északi részében található Tell el Balamunhoz (zmA-bHdt) köti, azonban itt a Ptolemaiosz korig nincs bizonyítéka Hórusz kultuszának.

Velük szemben Kees szerint Hórusz alsó-egyiptomi kultusza a másodlagos, úgy véli, Hórusz és Széth egy felső-egyiptomi istenpár voltak és az állam dualista ideológiája osztotta meg őket. Kees szerint a második felső-egyiptomi kerületben, Edfu közelében keresendő az ősi kultuszhely, melynek neve WTzt-Hrw - Hórusz trónszéke volt.

Égisten mivolta lehet legrégebbi aspektusa. Egy korai ábrázoláson – Den király (1. din.) sírjából származó elefántcsont fésűn – egy sólymot látunk, aki feltehetőleg Hórusz, egy bárkában, amely napbárkaként értelmezhető, egy szárnyas égbolt felett haladva.

A Piramisszövegekben több változata jelenik meg. Az elhunyt király a keleti égen Harakhtyként születik újjá, ez a lenyugvó és felkelő nappal is azonosítja. Ez az aspektus tovább él Ré Napisten a „Két horizont Hórusza” melléknevében. Mint Hr-m-ahet – Hórusz a horizonton – napistenként képzelték el, sólyom, vagy oroszlán alakban. Az Újbirodalomtól a gízai nagy szfinxre úgy tekintettek, mint ennek az istennek a képmására.

Később hozzák kapcsolatba az edfui Hórusszal a szárnyas napkorongot, melynek neve Bhdti (Ég). A Későkorban azonosítják a levegő urával Suval, különösen Hierakónpoliszban és Edfuban.

Végül a Napisten különböző formáival azonosítják. Edfuban Rével és Atummal, Medamudban pedig Hórusz aki Ré (Hr-pa-ra) néven tisztelik.

A Piramisszövegekben ezzel párhuzamosan létezik a Duati Hórusz (Hrw-dAtj) alak. A 877d mondás alapján az alvilági Hóruszt Volten Ozirisszel azonosítja, de az Újbirodalom túlvilág könyveiben a Horizont Hóruszának analógiája. Sólyomfejjel, a fején napkoronggal jelenik meg és a napisten éjszakai megjelenési formája.

Legkésőbb a Középbirodalomtól az egyiptomiak öt bolygót ismertek, ezeket, nyugalmat nem ismerő csillagoknak nevezték, és olyan istenek testesítették meg őket, akik saját bárkájukban hajóznak át az égen. Ezek közül három kapcsolódik Hóruszhoz: a Mars, melyet a „Horizont Hóruszának”, vagy „Vörös Hórusz”-nak neveztek, a Jupiter, melyet „Hórusz, aki behatárolja a Két Országot”-nak neveztek és a Szaturnusz, melyet „Hórusz, az Ég bikájának” neveztek.

Az írásos hagyomány kezdetétől szorosan kapcsolódik az királysághoz. Az uralkodó, ahogy az legrégebbi titulusában kifejezésre jut, Hórusz-Xy. Az őt követő standardokon látható istenképmások úgy nevezik magukat, hogy a Hórusz-követők. A fáraó Hórusszal való kapcsolatát fejezi ki a királyi titulatúrában később megjelenő Arany Hórusz név is.

A királyság intézményével szoros kapcsolatban állt korai sólyom-alakjában, csakúgy, mint isteni gyermek, aki Ízisz és Ozirisz fia.

Hórusznak számos alakja van. A kutatók szerint ezek három okból alakultak ki:

-          geneológiai ellentmondás feloldása,

-          funkciók önállósodása,

-          más kultuszok felülírása, amikor egy ősi sólyomkultuszra a történelmi korban rátelepszik Hórusz kultusza.

Geneológia szempontból Hórusz kettős minőségben van jelen. Mint istenpár Hórusz és Széth ugyanabba a generációba tartoznak, testvérek, ugyanakkor, mint Ozirisz és Ízisz fia, Széth unokaöccse. Ezt a két alakot hamar különválasztották, de egymás mellett is megjelenhetnek.

Haroérisz (Hr-wr) – Az idősebb Hórusz. Egyik legkorábbi alakja. Ozirisz és Széth testvére, a második epagomena napon született. A Széthtel való konfliktust testesíti meg. Leggyakrabban sólyomként, vagy sólyomfejű férfiként jelenik meg, általában két udzsat szemmel a kezében. A Hórusz-fiúk apjának tartják.

Kultuszközpontjai Kom-Ombo, Qus és Letopolisz. Kom-Ombóban Ta-szenet-neferet istennő a felesége, gyermeke pedig Hr-pa-neb-taui[8], mely ugyancsak Hórusz egyik formája, a Két Ország uraként megnyilvánuló Hórusz.

Ehhez az aspektushoz kapcsolódik a Hórszemszu (Hr-smsw) - idősebb Hórusz forma is.

Több alak kapcsolódik az Ozirisz fia és örököse aspektushoz.

Ilyen például Harszomtusz (Hr-smA-tAwy) – Hórusz az egyesítő, aki a Széthet legyőző és Egyiptomon uralkodó Hórusz. Általában sólyomfejjel és kettős koronában jelenik meg. Denderában Hathor és az idősebb Hórusz fia, itt tehát egymás mellett, két alakban jelenik meg ugyannak az istennek a két aspektusa.

Harendótész (Hr nd ity) – Hórusz, atyjának védelmezője. Ozirisz örököse, aki igazságot szolgáltat apja ügyének. Közel áll ehhez a formához a Horusziunmutef - Anyja oszlopa és a Harsziésze (Hr-zA-Ast) – Ízisz fia alak. Utóbbi kettő túlvilági szerepe nagyon hasonló. A Piramisszövegek szerint a szájmegnyitás szertartását Harsziésze végzi az elhunyt király számára. A szertartást tehát a trón örököse végzi el az immár Ozirisszá lett korábbi uralkodón. Ennek szép képi ábrázolása található Tutankhamon (18. din.) sírjában, ahol az őt a trónon követő Ay végzi el a szertartást, a fiatalon elhunyt Tutankhamonon.

Hórusziunmutefet helyettesítette a párducbőrbe öltözött halotti pap a temetési szertartás során.

A gyermek Hórusz elnevezést számos isteni gyermekre használták. Leggyakrabban Ozirisz és Ízisz gyermekéről van szó, akit az istennő Khemmis papirusz rengetegében hozott a világra és nevelt fel. Alkalmanként azonban a gyermek istent más szülőkhöz rendelik, mint például Medamudban, ahol Montu és Rattaui gyermeke.

Már a Piramisszövegekben úgy utalnak Hóruszra, mint „gyermek, akinek az ujja a szájában van”. Ebben a formában úgy ismerték, mint Hr-hry-wadj – Hórusz a papirusz növény felett.

Az Újbirodalom végén jelenik meg a Harpokratész (Hr-pa-hrd) forma. Bajelhárító, a veszélyes állatok távoltartója, jelentős szerepe van a gyógyításban. Általában gyermekként jelent meg, gyermekfürttel, kezét a szájához emelve. Alakját gyakran látjuk anyja, Ízisz ölében, illetve a gyógyító sztéléken amiket Hórusz-cippiként ismerünk. Ez a különleges tárgycsoport a késő dinasztikus korban jelenik meg, de eredete a 19. dinasztiáig vezethető vissza. Az ez idáig legkorábbi példány egy Taniszból előkerült fatáblácska, mely profilban mutatja a két krokodiluson álló mezítelen, gyermek-hajtincses isten-gyermeket, aki kezében antilopot, kígyókat és oroszlánt tart. A következő felirat olvasható rajta: „Sed-Ré. Ptah készítette, hogy éltesse a két országot, melyet megalkotott. Ő ad életet, üdvöt, egészséget az emberek, a nép orra számára.”[9] A gyermekisten kezében tartott veszélyes állatok között később a skorpió is megjelenik. A Hórusz-táblák közvetlen előzményei a Sed[10]-sztélék. Az első tábla, ahol már biztosan a gyermek Hórusz ábrázolása látható, az említett taniszi darab.

A Hórusz-táblák egyiptomi felfogás szerint valamennyi rajtuk ábrázolt állat ellen védelmet nyújtottak, úgy látszik azonban, hogy elsősorban mégis a skorpiómarás ellen reméltek védelmet tőle, illetve annak gyógyításában volt jelentős szerepe.

A Hórusz-táblákat és a hasonló jellegű szövegekkel borított mágikus szobrokat, baj esetén vízzel öntötték le. Abban reménykedtek, hogy a víz telítődik a varázsigék gyógyító erejével, s ha a páciens megissza, számíthat a gyógyulásra. Élők és holtak egyaránt segítséget vártak tőlük. Vannak köztük házból előkerült darabok, másokat viszont sírokban találtak meg a régészek.

Elfordulnak felfüggesztő lyukkal ellátott kisméretű példányok is, melyeket amulettként viseltek.

Hórusz-táblák Egyiptom határain kívül is kerültek elő, például Rómából az Esquilinusról, Constaninus császár korából. A mai Szudán területén fekvő Meroé birodalomban is ismerték őket.

Ilyen általános megbecsülés mellett, mellyel a Hórusz-gyermek védelme alatt álló amulettek iránt viseltettek, nem meglepő, hogy ezek különböző formában nemcsak a római időkben maradtak használatban, hanem túlélték az egyiptomi kultúra pusztulását és a keresztények győzelmét. Egyiptom egyik népszerű szentjének, Ménásznak a városából kerültek elő Hórusz-táblák. Itt nyilván a Ménász ábrázolásokkal való hasonlóság is hozzájárul ezen tárgyak megőrzéséhez, Szent Ménászt ugyanis gyakran ábrázolták állatok között.

A III. Átmeneti kortól jelennek meg azok a fajanszból, vagy bronzból készült amulettek, melyek egy meztelen, gyermekfürtös figurát ábrázolnak. Néha fejéket viselnek, mely lehet atef-korona vagy nemesz-kendő. Kezüket időnként a szájukhoz emelik, vagy botot tartanak benne. Ülő-, vagy a csak a gyermek Hóruszra jellemző félig ülő pozícióban ábrázolták őket. Ez a típus kizárólag a gyermek Hóruszt örökíti meg.

A szaiszi korra jellemzők azok a fajanszból és bronzból készült tábla alakú amulettek, melyekből magas relief technikával emelkedik ki a szemből ábrázolt Oziriszi háromság.

A következőkben helyiségekhez köthető alakjai közül mutatok be néhányat.

Hórusz-Hentehtai (Hrw-xntj-Xtj) a 10. alsó egyiptomi kerületben, Attribiszben tisztelt sólyomisten, akinek eredeti alakja feltehetőleg a krokodil volt. Kapcsolatban van a kerület bikaistenével, valamint később azonosul Ozirisszel is. Ezek az azonosítások a Középbirodalom idején történtek. A 18. dinasztiától kezdve Attribisz főistenét Hórusz, Attribisz urának nevezik (Hrw nb-km-wr) és ábrázolásokban is sólyomfejű istenként jelenik meg. Kapcsolata a kerület bika istenével tovább él ebben a Hórusz alakban, mint Hrw-xntj-Xtj kA m km-wr, azaz Hórusz-hentehtai, bika Attribiszben, ábrázolásban pedig az isten fejékeként megjelenő szarvakban jut kifejezésre. A Későkorban is általában sólyomalakban jelenik meg, habár néhány alkalommal kifejezésre jut Hentehtai ősi krokodilalakja is.

Harcias isten, védelmező, aki megjelenik a Napbárkát kormányozva és a túlvilági bíróságban is. Elsősorban azonban szoláris jellege dominál, így gyakran jelenik meg a napisten más megjelenési formáival együtt, mint az „Ég ura”, a Későkorban pedig teremtőisteni aspektusokkal is felruházzák. Emellett, Hórusz aspektusa miatt istenkirályként is megmutatkozik. Ezek az aspektusok az ábrázolásmódjában is megjelennek. Amikor szoláris jellege dominál, akkor napkoronogot visel a fején, melyet kiegészíthetnek a szarvak, vagy az ureusz, míg amikor az uralkodói és isteni segítő jellege dominál, akkor kettős koronát, vagy Atef koronát visel.

Kultusza főleg III. Amenhotep, II. Ramszesz és III. Ramszesz idején, valamint a Későkorban népszerű.

Más városokban nem ismert vendégkultusza, ugyanakkor Attribiszben rajta kívül Montu-Rét, Szakhmetet, Íziszt, Hathort és Harpokratészt is tisztelték. A 25. dinasztiától Huit istennőt tekintették hitvesének, akinek a neve védelmezőt jelent.

Kultusza a Ptolemaiosz kor végén is él.

Az Edfui Hórusz (BHdt vagy BHdtj) neve azt jelenti, aki a trónszékhez tartozik. A legkorábbi említése ebben a formában Dzsószer idején fordul elő, ahol a Hrw BHdt felirat mellett a felső egyiptomi szentély jelenik meg, amelyet a felső egyiptomi koronát viselő uralkodó látogat meg. Ez idáig Hórusz kultuszának legkorábbi bizonyítékai Edfuban a Középbirodalom idejéről származnak. Feltehetőleg egy itt korábban tisztelt sólyomisten kapta meg a Hórusz nevet. A hierakónpoliszihoz hasonlóan ülő sólyomként jelenik meg, néha egy földkupacon ülve. Már a Középbirodalom elején úgy nevezik, hogy „A núbiai Hórusz, aki az edfui kerületben van”. Az Edfui templom feliratai is délről származtatják az istent, ezek szerint származhat Núbiából, vagy Puntból (tA-nTr). Sólyomtermészetéből adódóan a „Nagy isten” (nTr aA) jelző mellett viselheti az „Ég ura” (nb pt) és a „Színestollú” (Ab Swt) mellékneveket. Már korán, de nagy valószínűséggel másodlagosan a király felett lebegő védelmező sólymot, akit már az Archaikus korban BHdtj-nek neveznek, azonosítják Edfu sólyomistenével. Ez szoros kapcsolatba hozza a királysággal és elsősorban késői szövegek jellemzik őt egyértelműen mint királyistent. Fejéke a Kettős korona, mely kiegészülhet kettős-tollkoronával.

Emellett harcias vonásokkal is rendelkezik, aki megsemmisíti az idegen országokat, valamint Széth és társai ellen is harcol. Ezek Edfuban, mint Ré ellenségei viziló és krokodil alakjában tűnnek fel. Kedvelt fegyvere a szigony, ezért Edfu feltehetőleg már az Archaikus kor végén a Szigonyváros (msn) nevet viseli. Hadistenként melléknevei az erőskarú (TmA-a), a karját felemelő (fAj-a), erőszaktevő (prj-a; mds-a) vagy a lándzsás (jAAtj). Szoros kapcsolatban marad a Napistennel, akinek a hélipoliszi alakjával (Ré-Harakhty) összeolvadhat, illetve akinek bá-ja, vagy fia lehet.

Alkalmanként a Holddal is kapcsolatba hozzák, mint ilyen Ré éjszakai képviselője. Képi ábrázolásban a Napistennel való kapcsolata a szárnyas napkorong alakban jut kifejezésre, akinek szárnyai a két országrészt védelmezik. Ebben az alakban a héliopoliszi, szárnyas skarabeuszként megjelenő Kephri párhuzama. Szintén a napistennel való kapcsolatára utal a denderai Hathorral való kultuszkapcsolata, mivel az istennő Edfuba látogatása Ephipi hónapban, mint a Napszem visszatérése Ré-hez mitológiai képként értelmezhető.

Az eget testesíti meg. Felesége a denderai Hathor. Őt is azonosítják a Hajnalcsillaggal.

A Hórusz mítosz a Ptolemaiosz kori templom külső falán került megörökítésére.

A Szigonyváros Ura mellékneve az Edfui Hórusznak, amikor a vizilóalakú Széth ellen kűzd. Az edfui templom legbelső szentélye a Meszen (szigony) nevet viseli.

A Deltában a 14. alsó-egyiptomi nomosz fővárosában, Meszenben is ebben az alakban tisztelték. A szigonyos Hórusznak harcias természete, mint Egyiptom keleti határának Széthtel szembeni védelmezője tette Meszen városát a felső-egyiptomi Edfu alsó-egyiptomi ellenpárjává.

Ismert kosfejű, skarabeusz-testű, keselyű szárnyas ábrázolása is, például a Szépművészeti Múzeumban látható Montu pap koporsón.

Ősi sólyomalakú isten a Hierakónpoliszi Hórusz (Hrw-nxnj), aki szoros kapcsolatban van a királysággal. Viszonylag korán azonosítják Hórusszal, mint a neheni Hórusz, ilyen formában a Ptolemaiosz korig bizonyítható. Álló és ülő sólyom formájában is ábrázolják, a fején általában Fehér koronával. Nevének legkorábbi említése a Piramisszövegekben van (295/296a), ahol az ülő sólyom a determinatívuma. Az újbirodalmi ábrázolásokon is ilyen formában találkozunk vele, sólyomfejű férfiként csak a Ptolemaiosz kortól jelenik meg. A Középbirodalomtól fejéke lehet a kettős korona, az Újbirodalomtól pedig a kettős tollkorona és a napkorong. Megjelenhet egy dombszerű alakzaton, ezt azonosíthatták az ősdombbal, illetve Nehen ősi szentélyével is.

Hórusznak ezen alakját a Ptolemaiosz kortól tisztelték Edfuban, korábban és más városokban nem ismert vendégkultusza.

Hierakónpoliszban rajta kívül a Középbirodalomtól Harendótészt, Oziriszt és Íziszt tisztelték. A két Hórusz alakot nem mindig különböztették meg egymástól. Hozzájuk csatlakozik az Újbirodalomtól bizonyíthatóan egy harmadik Hórusz alak, a Hórusz-Nefer, vagyis a Szép Hórusz, majd Ré vendégkultusza.

A neheni Hórusz szoláris, égi és uralkodói jellegét végig megőrizte és a Ptolemaiosz korban, mint hierakónpoliszi királyisten jelenik meg, ebben az időben Suval azonosítják.

A letopoliszi Hórusz (Hrw xntj xm) nevének legkorábbi említése a Piramisszövegekben van. Jellegzetes alakja a kushadó sólyom, mely légycsapót tart a karmaiban. Letopoliszban ezen a néven a Középbirodalomtól egyre többször jelenik meg és egészen az egyiptomi történelem legvégéig fennmarad, a görög Arnebeseniszben tovább él még az i.sz. 5. században.

Párhuzamosan a Hórusz letopolisz ura elnevezéssel, az Archaikus korban megtalálható a Henti-irti (xntj-irtj) és a Mehenti-irti (mHntj-jrtj) elnevezés is, írásban mindkettő determinatívumaként szerepelhet a letopoliszi Hórusz alakja. A Középbirodalomtól ezek elé írják a Hórusz nevet, ettől kezdve különböztetik meg más Hórusz alakoktól.

Mint „Nagy, Letopolisz ura” azonosítják az idősebb Hórusszal, mind Haroériszként, mind Hórszemszuként.

Egyik legjellemzőbb vonása a Hr-ntj-irty – akinek nincsen szeme, és a Hr-mrtj – A kétszemű Hórusz nevekben rejlik, ő a megvakuló, majd újra látó isten. Az átmenetileg elvesztett látást áldozat során kapja vissza. A szemek visszaadásának időpontja nem ismert, azonban feltehetőleg este történt, mert a letopoliszi vallási szövegekben újra és újra egy esti áldozatot említenek és az éjszakai égboltot a Középbirodalomtól az idősebb Hórusszal hozzák kapcsolatba.

Mint megvakuló, majd újra látni képes isten a letopoliszi Hórusz a vakok istene, aki vakságot küldhet, de ugyanakkor meg is gyógyíthatja, és aki a halottnak visszaadja a látását. Mivel a vakság a hárfások jellegzetessége az ábrázolásokon, így a hárfások és más zenészek istenének tartják, őt magát is nevezik Hárfásnak.

Hatalma az istenek és emberek világára is kiterjed, mint orvos és a varázslás istene. Elpusztítja a kígyókat és az istenek ellenségeit. Az ellenség lefejezéséhez buzogányt, botot, baltát és kést használ. Ré fiának és segítőjének tartják.

Démoni oldala, akitől fél a bűnös, marhapásztor képében rejtőzik, akitől az elhunytnak és Rének is tartania kell.

Korlátlan tudásúnak tartották, a görögök a filozófia istenét látták benne. Már az Újbirodalomban a Halottak Könyvében írástudó istenként jelenik meg, Thothoz hasonlóan elképzelve. A Későkorban a fiatal Hórusz tanítójának tartják. A túlvilági bíróság tagja, a letopoliszi bíróságon Thot mellett tölt be feladatokat.

Beolvasztják a héliopoliszi teológiába, a nyugati hegyvidék Hórusza lesz, akinek szemei mint reggeli- és esti-bárka, a Napnak és a Holdnak felelnek meg.

Nut fiának tartják, aki a második epagomena napon született.

A Piramisszövegek a Hórusz-fiúk apjának tartják, a Koporsószövegek szintén, az az anyjuknak pedig Íziszt.

A trónért vívott harc győzteseként Letopoliszban ünnepelték.

Megjelenési formái különböző aspektusait jelölik. A legkorábbi időkben légycsapós sólyomként jelent meg, a Középbirodalomban szem nélküli istennek számít, így arc nélkül ábrázolták. Az Újbirodalomtól álló, vagy ülő sólyomfejű férfiként jelenik meg. Cickány és az ichneumon alakban is megjelenhet, elsősorban az Újbirodalom túlvilág könyveiben. Emellett oroszlán alakot is tulajdonítottak neki, Khertivel azonosulva megjelenhet kosalakban is, a közeli Attribiszban tisztelt Hentehtaival azonosulva pedig felveheti krokodil alakját is.

Ünnepe volt az Újhold második napján. Edfuban pedig az Ahet évszak második hónapjának 3. napján és a Smw évszak II. hónapjának 8. napján tartották ünnepét. Kultusza volt Qus-ban és Kom-Ombóban is. Feleségeként megjelenhet Hathor, Uadzset és Ízisz. Az éjszakai égbolton a Knumisz (Knmt) dekán csillagot kapcsolják hozzá.

A predinasztikus kor jellegzetes amulettjei közé tartozik a guggoló sólyom, mely a történeti időkben Hóruszt ábrázolná. A sólyomalakú amuletteket nehéz Hórusz egyes alakjaihoz rendelni, még abban az esetben is, ha feliratozva vannak, mivel ezek az alakok az egyiptomi történelem folyamán többször összeolvadhattak és különválhattak. Ezt tovább fokozza az is, hogy a Napisten is megjelenik sólyomként. Mind az idősebb Hórusz, mind Ízisz fia Hórusz megjelenhet kettős-koronát viselő sólyomként, vagy sólyomfejű férfiként. Kettős koronát viselő, nemesfémből készült sólyom amulettek a Középbirodalomtól kerültek elő a nem királyi temetkezésekből. A III. Átmeneti kortól fajanszból, majd később hematitból és krizoprászból[11] is készítették ezeket.

Koronát nem viselő sólyomalakú amulettek már az Óbirodalomban előfordulnak, az egyik legkorábbi egy nyaklánc elemét képezte, aranyból készült és egy 4. dinasztia korabeli Mosztageddai temetkezésből került elő. A dinasztikus kor végéig előfordul ez a típus, mely készülhetett fajanszból, üvegből, csontból, bronzból, nemesfémből és féldrágakőből is. Feltehetően ezek eredetileg egy általános Hóruszt ábrázoltak, védelmet biztosítva viselőiknek ezen a világon és a túlvilágon egyaránt. A HK. 77. fejezete alapján, melynek címe: „Mondás, hogy (az elhunyt) aranysólyommá változzon” az aranyból készült darabok temetkezési funkcióval is rendelkeztek.

A kettős koronát viselő sólyomfejű embert ábrázoló amulettek kezdetben csak királyi temetkezésekből kerültek elő. Taniszban Hornakht temetkezési mellékletei között volt egy tömörarany ülő sólyomfejű férfit ábrázoló darab. II: Sesonk sírmellékletei közül pedig egy fajanszból készült, aranykoronát viselő, álló sólyom-fejű férfit formázó példány került elő. Később féldrágakövekből is készítették ezt a típust. Különösen szép példája ennek egy obszidiánból faragott guggoló példány, melynek a parókája és a koronája arany. Ezek az amulettek Hórusz védelme alá helyezték viselőjüket Széth rosszakaratával szemben. Egy későkori bronz példány viziló[12] megszigonyozása közben ábrázolja az istent.

Számos olyan sólyom-fejű férfit ábrázoló amulett van, mely nem visel semmilyen fejéket. Ezek közül az egyik legkorábbi Tutankhamon múmiájának nyakában volt. Aranyból készült, lápisz-lazuli berakással, guggoló helyzetű. A taniszi királyi temetkezésekből is kerültek elő ilyenek, köztük néhány álló is. Nem királyi temetkezésekben a szaiszi kor előtt nem fordul elő ez a típus. A szaiszi korban ezeket lápisz-lazuliból, földspátból és kék üvegből készítették. Mindig fennáll a lehetősége, hogy a múmiaformájú guggoló darabok Szokariszt, Szakkara ősi halotti istenét ábrázolják.

A Predinasztikus korra jellemző a sólyom amulettek egy különleges fajtája csontból, mely inkább egy ősi kuporgó sólyom-szobrot ábrázol, semmint élő madarat. Dzser (1. din.) sírjából került elő egy karkötő, melynek arany és türkiz, szerekhet formázó szemei tetején ez a forma látható. Ez a típus szórványosan előfordul a dinasztikus kor végéig. A Római korból aranyazott fából készült példányok maradtak fenn.

Az előrelépő cickány a Letopoliszi Hórusz egyik manifesztációja, a vak, majd újra látó istené. Mivel ez a teremtmény a föld alatt él, ezáltal az isten vak aspektusát testesíti meg, illetve annak újbóli feltűnését a napfényre, mely az egyiptomiak számára az újjászületés metafórája volt. Amulettként a Késő korban jelenik meg, főként bronzból készítették.

A szárnyas napkorongot formázó amulettek ritkák, és csak a Ptolemaiosz korban fordulnak elő. Ezek az Edfui Hórusz védelmező szárnyait jelenítik meg. Szteatitból, ezüstből és üvegből készítették őket.

A szigony, mint amulett az Edfui Hórusz és névrokonának, Hórusz Ozirisz fiának fegyvere, amikor elpusztítják a vízilóalakú ellenséget. Kizárólag a Késő korra jellemzők. A legszebben megmunkált darabok öntött bronzból készültek, fejük nagy és hegyes, hosszú kúp alakú nyelüket Hórusz sólyom-feje díszíti, a végük kettéágazó.

Udzsat[13]-szem

Az isten-szem mítosza különböző formákban jelentkezik az egyiptomi vallásban. A legelterjedtebb változat arról szól, hogy Hórusz szeme megsérült a Széth-tel vívott harcban és Thot gyógyította meg, ő tette éppé, udzsattá.

A szem megsérüléséről szóló mítosz létrejöttében valószínűleg a Hold-fázisok megfigyelésének volt döntő szerepe, a fogyó Hold a sérült szem. Azonban a Nap is szenvedhetett sérülést (Napfogyatkozás). Az udzsat-szem a Napot és a Holdat is ábrázolhatja. A Napisten jobb szeme a Nap, a bal a Hold.

Hórusz éppé tett szeme az épség, a tökéletesség szimbóluma lett. Ezzel párhuzamosan erős védelmezővé vált. Az udzsat-szemet az egyiptomiak a múmiabandázsba helyezték amulett formájában, de életükben is viselték. A Középirodalomban megjelenik a láda-alakú koporsók oldalán. Az írásos források egy sokkal árnyaltabb képet adnak ennek a szimbólumnak változatosságáról és összetettségéről. Szimbolizálhatja az uralkodó erejét, a királyság eszméjét, a Széth elleni védelmet, a királyt megtisztító erőt. Még arra is van utalás, hogy az udzsatnak saját kultusza volt. Udzsahóreszne számos címe között, Hórusz-szem papja is volt, ő egy hivatalnok, aki Kambüszész hódításának idején élt i.e. 525-ben.

Nem csak bajelhárító, de gyógyító erőt is tulajdonítottak az udzsat-szemnek. Amulettként az Óbirodalom végén jelenik meg, és a Római korig előfordul, nagy számban és több különböző variációban. Ábrázolásban nem csak a szem jelenik meg, hanem a könnycsatorna vagy a vadász-sólyomra jellemző minta is. Anyaguk is rendkívül változatos, a fajansz és üvegpéldányoktól kezdve különböző féldráköveken át nemesfémig minden előfordul. A korai darabok eléggé stilizáltak, karneolból, valamint fajanszból készültek, habár az I. Átmeneti korban már áttört aranylemez példányok is előfordulnak. Az Újbirodalomban jelennek meg olyan összetettebb darabok, ahol például ureusz kígyó lóg le a szemöldökről, vagy ahol ankhot, nefer jelet, vagy tollat tartó kezek egészítik ki a szemet. A legdíszesebb darabok a III. Átmeneti korra datálhatók, különösen a 25. dinasztiára. Ezeknél a spirál motívum felett megjelenhet Bész-fej, íbisz, bika vagy rozetta, másokat ureusz-fríz vesz körül, de még az is előfordulhat, hogy egy oroszlán fekszik a szemöldök felett.

Ajánlott linkek:

http://maatkara.extra.hu/izisz.htm

http://maatkara.extra.hu/ozirisz1.htm

Szerpentinből készült Hórusz-sztélé a Ptolemaiosz kor végéről. Kákosy László magángyűjteményéből.

http://maatkara.extra.hu/03galeriak/szepmuv/kamara_kakosy/P9270009_k.jpg

Képek

Felhasznált irodalom:

Donald B. Redford (editor in chief) - The Oxford Encyclopedia of Ancient Egypt (The American University in Cairo Press

Wilkinson, Richard H.: The Complete Gods and Godesses of Ancient Egypt, Cairo. 2003, Thames & Hudson

W. Helck/ E. Otto/ W. Westendorf, Lexikon der Ägyptologie (Wiesbaden 1975 - 1989.)

George Hart, The Routledge Dictionary of Egyptian Gods and Goddesses (Routledge, 2005)

Carol Andrews - Amulets of Ancient Egypt (University of Texas Press, 1998)

Kákosy László - Varázslás az ókori Egyiptomban (Akadémiai Kiadó, 1969)

Kákosy László, Az ókori Egyiptom törénete és kultúrája, Osiris Kiadó, Budapest, 1998