Nun

Az egyiptomi teremtésmítoszok közös vonása, hogy a teremtés előtt, amikor a világ még nem jött létre, csak az ősóceán létezett, egyiptomi nevén Nun. Ebben lappangott, mint potenciális teremtőerő, az ősistenség, akinek lénye minden leendőt magába foglalt.

A Középbirodalomtól Nunt gyakran az „Istenek Atyja” jelzővel illették, de ez csak arra utal, hogy időben már előttük jelen volt, származástani kapcsolat nem volt köztük. A teremtő isteneknek nem lehettek szüleik, a világ létrehozója, akármilyen névvel is illették, mindig heper dzseszef – önmagától keletkezett – volt.

A hermopoliszi teremtésmítosz a rendezetlen őskáosz legjellemzőbb tulajdonságait négy istenpárban személyesítette meg. Nevük: Sötétség (Kuk-Kauket), Ősvíz (Nun-Naunet), Végtelenség (Heh-Hauhet), Elrejtettség (Amon-Amaunet). Az utolsó pár helyett állhat még a Tévelygés (Tenem-Tenemet), a Hiány (Gereh-Gerehet), vagy a Tagadás? (Nia-Niat). Ebben a tanításban az Ősvíz csak egyik aspektusa a rendezetlenségnek, annak egyik alapanyaga, mellyel a többi három jellemző is egyenrangú. A négy istenpárból a férfi lényeket béka-, a nőket kígyófejjel szokták ábrázolni, de számos olyan kép is maradt ránk, ahol nyolc majom képében jelennek meg. Természetüknél fogva ezek az istenpárok ritkán jutottak aktív szerephez, ők voltak azok, akik ismerték a jövőt, lehettek a Napisten tanácsadói.

Az i.e. 4. századból ismerünk egy tanítást, mely szerint a teremtő az Ősvízben gondolja el a jövendő alkotásait, ahol ezek még nem anyagi, „fáradt” formái, előképei jönnek létre.

 „A Mindenség Ura ezt mondja, miután létezni kezdett: Én vagyok, aki keletkezett, mint Heper. Miután én keletkeztem, jöttek létre a formák. Létrejött minden alak, miután én már léteztem. Sokféle formák, melyek számon kijöttek. Amikor még nem keletkezett az ég, amikor még nem keletkezett a föld, amikor a föld még nem hozta létre a férgeket ezen a helyen, én már kialakítottam őket az Ősvízben, mint {fáradtakat}.[1]”

Az ősvízben tehát már ott voltak a későbbi világ még tartalmatlan formái, ideái.

A teremtés-elképzelések egyik típusa a világ keletkezését Nunból, mint ősanyagból képzeli el. A Memphiszi Teológia ettől eltérően, az anyagnak gondolattal, szóval, vagy varázserővel, mint anyagtalan energiával történő létrehozásáról, a semmiből való teremtésről beszél. Az Ősvíz prioritását úgy szünteti meg, hogy annak hím és női formáját Ptahhal tekinti azonosnak, az Ősvíz beleolvad Ptah lényébe. A későkori Hibisz-templom egyik felirata úgy jellemzi Ptahot, mint „aki megalkotta az Ősvizet”. Ugyanakkor a szomszédos képen Ptah a Nílushoz hasonló hímnős istenségként jelenik meg, fején papirusznövényekkel. Neve: „Ptah, a nagy Ősvíz”.

Nun tovább létezett a teremtés után is, a létrehozott világ határain kívül. Ez az óceáni mélység, miközben lehetővé teszi és fenntartja a világegyetemet, egyúttal a zűrzavar fenyegetését rejti kaotikus mélységeiben. A Piramis-szövegekben rejtett mélységként utalnak Nunra, inkább helyre, mint istenre. Az egyetlen kapcsolat e világ és Nun világon kívül eső vizei között, hogy az olyan lények, mint például a halva született gyermekek és az elátkozott lelkek, akiknek nem volt szerepük a túlvilágon erre a területre kerültek, a létezésen túlra.

A Kapuk Könyve 9. órájának központi jelenetében, a középső regiszterben, a bárka előtt látjuk az ősvíz téglalapját. Halottak négy csoportja különböző pozíciókban úszik Nun vízeiben, részesülnek annak regeneratív hatásában, számukra a víz megújulást jelent. Orruk belélegzi a levegőt, ba-lelük nem pusztul el, ezáltal Túlvilági életben részesülnek. Ré neve ebben az órában: „az egy, aki Nun vizében van”.

Mikor Nunt a teremtést, vagy az újjászületést ábrázoló jeleneteken örökítették meg, mint a túlvilágot leíró Kapuk Könyve befejező jelenetén is, akkor vízből kiemelkedő, isten-szakállt viselő férfialakként látjuk, aki két karjával a Napbárkát emeli fel. Ez az ábrázolás megjelenik a halotti papiruszok vinyettáin és az Újbirodalom királysírjaiban is, mint pédául VI. Ramszesz sírjában.

A Királyok Völgye néhány sírjának mély aknái és meredeken süllyedő folyosói szimbolikusan Nun mélyen fekvő vizei felé süllyednek, ezáltal összekötik a temetkezési helyet a teremtés és az újjászületés kiindulópontjával.

A számos templom köré emelt agyagtégla fal hullámzásáról, úgy gondolják, hogy Nun vizeit jelenítette meg, szimbolikus ábrázolása ez az univerzumon kívüli paramétereknek, melyet az egyiptomi templom építészeti és dekorációs programja modellezett.

Minden földi víztömeget nevezhettek Nunnak, mikor leástak vízért, akkor Nun vizeit keresték, a Nílus folyót, a templomok szent tavait, mesterséges tavakat, sőt még a föld alatti talajvizet is illették az istenség nevével, vagy neki tulajdonították.

Jellege miatt Nun nem rendelkezett önálló kultusszal és templommal, sem papsággal. Kiemelkedő szerepe volt Hermopoliszban, a Nyolcság részeként. Nem játszott szerepet templomi rituálékban sem, bár a papok rituális megtisztulása, a templomok szent tavaiban közel állt ehhez.

A kopt keresztény írásokban a nun szó a pokol mélységeit jelenti.

Ajánlott linkek:

Nun az abüdoszi Ozireion reliefjén:

http://academics.memphis.edu/egypt/l0011.gif

Felhasznált irodalom:

Richard H. Wilkinson: The Complete Gods and Godesses of Ancient Egypt (American University in Cairo Press, 2003)

Donald B. Redford (editor): The Ancient Gods Speak - A Guide to Egyptian Religion (Oxford University Press)

George Hart, The Routledge Dictionary of Egyptian Gods and Goddesses (Routledge, 2005)

Kákosy László: Ré fiai (Gondolat, 1979)

Donald B. Redford (Editor in chief): The Oxford Encyclopedia of Ancient Egypt (Oxford University Press, 2001)

Erik Hornung (translated by David Lorton), The Ancient Egyptian Books of the Afterlife (Cornell University Press, 1999)