Nut

Nut az ókori Egyiptom legősibb istennői közé tartozott. Elsősorban az égbolt megtestesítője, bár karaktere számos más aspektust is magába foglal. Az Óbirodalom idején a héliopoliszi napvallásba olvadva a Nagy Isteni Kilencség tagja lett, nem zárható ki, hogy eredetileg egy ebben a városban tisztelt helyi istennő volt. Nut teste akadályozza meg a káosz erőit abban, hogy áttörjenek az égbolton és elnyeljék a világot, az ő teste valójában az égbolt, amely elválasztja a Napisten által teremtett és az ő rendje szerint kormányzott világot az amorf ősanyagtól. Sunak, a levegő istenének és Tefnutnak, a pára istennőjének a leánya. Férje és fivére a földisten, Geb.

Néhány tudós úgy véli, hogy Nut eredetileg a Tejutat testesítette meg. Ezt támasztja alá a Halottak könyve két egymás utáni fejezete, a 176-os mondás, mely a csillagoknak erre az éjszakai égbolton áthúzódó ezüstös szalagjára utal és a 177. mondás, amely pedig Nutot szólítja meg. Néhány Ramesszida ábrázoláson csillagok jelennek meg az istennő körül, csakúgy, mint a testén és ez arra utal, hogy az istennő néha csak az égbolt egy részét testesítette meg.

Ronald Allen Wells kimutatta, hogy a predinasztikus kori Egyiptomban a hajnal előtti égbolton a Tejút kinézete nagyon hasonlított egy kinyújtott alakhoz, amelynek „karjai” és „lábai” a horizonthoz érnek. A tavaszi napéjegyenlőség idején a Nap körülbelül az alak fejénél nyugodott le, valószínűleg ebből ered az elképzelés, hogy Nut elnyelte a napot. Kilenc hónappal később, a téli napfordulón a Nap nagyjából ott kelt fel, ahol az égen elhelyezkedő alak szeméremteste lett volna, ez pedig megfelelne az elképzelésnek, hogy ő szülte meg az égitestet. A Királyok Völgye sírjainak mennyezeti ábrázolásain visszatükröződik ez az elképzelés.

Egy legenda szerint Rhea (Nut) titokban egyesült Zeusszal (Geb), ám ez később Héliosz (Ré) tudomására jutott, ezért átkot mondott a terhes Égistennőre, hogy ne szülhesse meg gyermekeit a 360 napos év egyik napján sem. Hermész (Thot) sietett az istennő segítségére, aki a Holdtól kockajátékban elnyerte minden napnak a hetvened részét, melyekből új napokat alkotott. Ezt az összesen öt napot hozzáillesztette az év tizenkét hónapjához, s mivel ezekre a napokra nem vonatkozott Ré átka, Nut már megszülhette gyermekeit: Az első epagomena napon született Ozirisz, a másodikon Aruérisz (az idősebb Hórusz), a harmadikon Tüphón (Széth), a negyediken Ízisz és végül az ötödiken Nephthüsz. A mítoszt Plutarkhosz görög író, filozófus jegyezte fel az Iszisz és Oszirisz c. művében.

Szoros kapcsolat van az Égistennő és a Nap között. Annak ellenére, hogy a papság az istennőt a teremtő napisten unokájaként értelmezte, nyilvánvaló, hogy Nutnak a legalapvetőbb vonása az, hogy ő az „Istenek anyja,[1] A Nagy, aki életet ad az Isteneknek”[2] Egyik elnevezése például a „Nut, Heliopolisz úrnője”, aki az „Alsó Palotában” lakik. Úgy gondolták, hogy a Nap az éjszaka óráin keresztül biztonságosan az Égistennő testén belül utazik, hajnalban pedig belőle születik újjá. A Carlsberg papirusz szerint a csillagok nappal a testében haladnak. A hajnal vörös izzását Nut lányának nevezték. A villámlást Nut nevetésének, az esőt, a könnyeinek tartották.

Azt, hogy Nut hogyan tartja fenn a nap útjának egyensúlyát, az egyiptomiak nem kutatták, hanem megmagyarázhatatlan tényezőknek tulajdonították, amelyeket a „StAyt” vagyis „titokzatos” jelzővel foglaltak össze. Szerepe a Napistenhez és az Oziriszhez kapcsolódó túlvilág-elképzelésben is nagyon fontos, az újjászületéshez kapcsolódik. Egyes elképzelések szerint a halottak csillaggá váltak, az istennő testében. A Piramisszövegekben központi szerepet töltött be a király újjászületésében, mint az uralkodót tápláló Égi Tehén[3] és mint túlvilági istennő, aki úgy szólítja meg a királyt, mint az ő anyja Nut, az ő nevében, mint szarkofág… az ő nevében, mint koporsó, és… az ő nevében, mint sír.[4]

A hélipoliszi teológia szerint Nut és Geb nászából születtek meg az Ozirisz mítosz legjelentősebb istenei. Így a héliopoliszi papság képes volt elegyíteni a fontos túlvilági istenséget a napvallásukkal, ezzel is erősítették Nut újjászületéssel való kapcsolatát. A Piramisszövegek 325. mondása szerint a koporsó Nut istennő méhe, amelyből az elhunyt új életre születik. Az elhunyt így egyszerre Ozirisz (Nut elsőszülött fia), illetve a Napisten, akinek az égistennő minden reggel életet ad.

Az istennő tehát a koporsók, a sírkamrák megtestesítője is. Gyakran jelenik meg a koporsók, szarkofágok belsejében, illetve a királysírok szarkofágtermének mennyezetén, például, I. Széthi sírjának gyönyörű ábrázolásán. A királyi kőszarkofág reliefjein az égi bárkákkal körülvett Nut néha csillagokkal a testén jelenik meg, az elhunyt király lelke egy ezek közül, az istennő védelmezi őt. Ezt alkalmazták például I. Pszuszennész (XXI. dinasztia) szarkofágjának[5] fedelének a belső oldalán. Nut képmása megjelenik az ember alakú, nem királyi koporsók dekorációjában is, szimbolizálva. Nutnak ez az aspektusa megtalálható Szinuhe sorsát leíró középbirodalmi elbeszélés egy megrendítő szakaszában is. Szinuhe egy palotai hivatalnok és az életét önként vállalt száműzetésben tölti Levante államban. A fáraó egy levélben invitálja, hogy öreg napjaira térjen haza Egyiptomba és így megfelelő temetési szertartásban részesülhessen – többek között egy arany és lazúrkő koporsóban nyugodhat, fölötte Nuttal, a „Mindenség úrnőjével” az örökkévalóságig.

Nut koporsókon lévő dekorációként megmaradt a Római korban is. Szótér archón koporsója (Kr. u. II. század) Thébában egy vörös csillagokkal mintázott vászonruhában ábrázolja Nutot, az újítás a hagyományos ikonográfiához képest csak Nut hellenisztikus hajviselete, ékszerei és ruhája, illetve a klasszikus zodiákus jelek ábrázolása végig, az istennő testének mindkét oldalán.

Nem meglepő, hogy a későbbi korokban Nut és a hasonlóan tehén alakban is tisztelt Hathor szerepe néha összeolvadt. Hathorra néha úgy tekintettek, mint Égi Tehénre, míg Nut néha helyettesíti Hathort mint a „Szikomorfa úrnője”, bár Nut és a szikomor kapcsolata abból is eredhet, hogy Nutot kapcsolatba hozták a koporsóval, így a fával és a szikomorral. A Halottak könyvében az Égistennő úgy jelenik meg, mint a szikomorfa törzséből kiemelkedő hölgy[6]. Vizet és ételt ajánl fel az elhunynak, jelezve, hogy az Alvilág bővelkedni fog ezekben a létfontosságú dolgokban.

Nut teljes egészében védelmezi az elhunytat és gondoskodik róla. A Koporsószövegek szerint például összeilleszti a tagjait, megtisztítja, áldozatokkal látja el, megnyitja számára az ég kapuit. Továbbá üdvözöltté teszi a halottat, a túlvilági bíróságnál igazolja őt, mint faistennő vizet és levegőt biztosít a számára, megakadályozza, hogy második halált haljon. Az Újbirodalomtól Nutot a Nyugat úrnőjének nevezik, és a Túlvilág királynőjének. A túlvilági életben betöltött kulcsfontosságú szerepe nagyon szépen jut kifejezésre a következő idézetben, mely egy az Újbirodalom második felében élt Amon énekesnő, Henut-uadzsebu koporsóján található: „Ó, Anyám, Nut nyújtóztasd ki magad felettem, hogy az elpusztíthatatlan csillagok közé kerülhessek, amelyek benned vannak, hogy ne haljak második halált.”[7]

Ábrázolásokon Nut legtöbbször Geb fölé hajló nőként jelenik meg, akit Su a levegő istene tart felemelt karjaival. Ez a kép szinte kizárólag temetkezési mellékleteken fordul elő. Az elhunyt ugyanis azt reméli, hogy Su Nuttal együtt őt is felemeli, és így csillagként az istennő testén tovább él és minden nap újjászületik. Habár az egyiptomi művészetben Nut szorosan egymás mellett tartott kezekkel és lábakkal jelenik meg, az Égistennő tényleges elképzelése az, hogy a karjai és lábai a négy kardinális pontot érintik, így végtagjai az ég támaszaiként funkcionálnak.

Koporsókon álló, vagy térdelő nőként is ábrázolják, amint szárnyas karjait kitárja, de szemből is megörökítették, leggyakrabban a koporsófedél belső oldalán látható ilyen formában.

A Halottak Kkönyvét kísérő illusztrációkon a thébai magánsírokban és papiruszokon is megjelenik faistennőként. Megörökíthették a szikomorfa mellett állva, de gyakrabban előfordul, hogy felsőteste a fa törzséből nyúlik ki. Kezében általában vizeskorsót és étellel teli tálat tart.

Álló, hosszú kötényt viselő nőként is ábrázolták, a napkorongot a kezében is tarthatja, de fején is viselheti. Trónon ülve is megjelenhet, fején keselyű fejékkel, vagy Hathor-koronával, esetleg nevének egyik hieroglif jelével, a nu-edénnyel. Kezében általában uasz-jogart és ankhot tart.

Bár a Koporsószövegek 77. mondása szerint a haja fonatban van, az ember alakú ábrázolásain általában háromosztatú parókában örökítették meg.

Állati formában elsősorban Égi Tehénként találkozunk vele. A Nap és a csillagok bárkában utaznak teste alsó felén. Su gyakran áll alatta feltartott kézzel, lábait – az ég oszlopait – pedig Heh támogatja. I. Széti Abüdoszban található kenotáfiumában az égi istenségeket lenyelő Nutot a malacait felfaló anyakocához hasonlítja. Égi Anyadisznóként gyakran kicsinyeivel együtt ábrázolták. Egy korai szövegben Nutot méhként képzelték el, aki hatalmat gyakorol az istenek felett.

Különböző aspektusaiban több istennel és istennővel azonosították, mint Égi Tehén és égi óceán például Mehet-werettel, Hahorral és Nunnal is. Faistennőként Hathorral gondolták azonosnak. Az istenek és az elhunyt anyjaként Ízisszel, Neithtel, Hathorral de Nekhbettel és Karnakban a vízilóalakú Ipettel is összekapcsolták. A kanópusz edények védelmezőjeként Szelket helyébe léphet, siratóasszonyként pedig Íziszébe. Valószínűleg a Hathorral való azonosításnak köszönhetően az istennő a Középbirodalomtól viseli a „Ré szeme” jelzőt és azonosítják az ureusszal.

A kocát egyedül, vagy maximum hét malaccal megörökítő fajansz amulettek először a III. Átmeneti kor temetkezéseiben jelennek meg. A British Múzeumban például őriznek egy a Szaiszi-korból származó kékeszöld fajansz kocát, amelynek lábai alatt megformázták a csillagokat szimbolizáló malacokat. Számos darab hordoz feliratot, egy részükön az állatot Nut istennőnek nevezik, de akadnak olyan példányok is, amelyeken Ízisznek. Ezek közül néhányat talán már életükben is viseltek az egyiptomiak termékenységet remélve tőle. A halál után elősegíthette a túlvilági újjászületést, másrészt termékenységet biztosított a túlvilági életben.

Elképzelhető, hogy néhány tehénalakú amulett, amelyeken az állat napkorongot visel a szarvai között, szintén az istennőt ábrázolja, de ezek esetében szóba kerülhet Hathor, Ízisz és Mehet-weret is. A legkorábbi ismert, földön kuporgó tehenet formázó amulett egy 26. dinasztia korabeli temetkezésből került elő és aranylemezből készült. A néhány bronzból előállított darab valószínűleg a Későkorból maradt fenn, míg a lapos hátoldalú fajansz példányok a Ptolemaiosz-korra jellemzők.

Sokkal gyakoribb a téglalap formájú lemez, amelybe egy előre lépő tehén képét vésték. Az állat nyakában gyakran látható lótuszvirág. III. Thotmesz (18. dinasztia) feleségeinek temetkezésében három arany példányt találtak ebből a típusból. A Későkorban általában fajanszból és bronzból készítették őket. Erre az amulettre is igaz, hogy az állat akkor azonosítható biztosan, ha felirat nevezi meg, egyébként Hathort, Nutot, Íziszt és Mehet-weret is ábrázolhatja.

Mint a legtöbb kozmikus istenségnek, Nutnak sem volt önálló kultusza, vagy temploma, sem konkrét kultuszközpontja, de Héliopoliszban a Nagy Isteni Kilencség tagjaként tiszteletben részesült. Az asztronómiai mennyezeteken, több templomban és sírban megjelent. A Ptolemaiosz-kori templomokban Edfuban és Esznában önálló szentélyei vannak a főszentély közelében, ahol az istennőt a szentély mennyezete körül meghajoló nőként ábrázolták. Denderában az első hüposztil csarnokban Nutnak kiemelkedő szerepe van, ez az egyiptomi istenábrázolások között az egyik legnagyobb. Pár évvel ezelőtt tisztították meg a jelenetet a koromtól, így újra láthatóvá váltak a színek. Lentebb megtekinthetitek az ott készült fotóimat.

Úgy vélik, hogy Nut ihlette az Újbirodalomra jellemző „úszó lány” típusú kozmetikai kanalakat. Ezek a kanalak általában úszó meztelen nőt ábrázolnak, aki gyakran tart kinyújtott kezeiben libát. Napjainkban úgy értelmezik ezeket, mint az isteni párnak, Nutnak és Gebnek a képi asszociációját, akiknek így a halotti rituálékban és a sírfelszerelésben játszott szerepe valószínűleg komplexebb, mint korábban gondolták. Érdekesség, hogy egy papiruszon fennmaradt, házaspár elválasztását célzó varázsszöveg Geb és Nut elválasztására utal.

Képek:

Készítette: Maatkara

Utoljára szerkesztve: 2016. december 25.

Felhasznált irodalom:

Richard H. Wilkinson, The Complete Gods and Godesses of Ancient Egypt, (The American University in Cairo Press, 2003)

George Hart, The Routledge Dictionary of Egyptian Gods and Goddesses (Routledge, 2005)

Ian Shaw and Paul Nicholson (in associaton with The British Museum), The Dictionary of ancient Egypt (Harry N. Abrams, Inc.)

Donald B. Redford (Editor in chief): The Oxford Encyclopedia of Ancient Egypt (Oxford University Press, 2001)

Carol Andrews, Amulets of Ancient Egypt (University of Texas Press, 1998)

Lesko, Barbara S. – The great Godesses of Egypt (University of Oklahoma Press)

LÄ Band IV. 535 – 541