Szekhet

A templomi áldozatokról szóló cikksorozat második részén kezdtem el dolgozni, amikor szembe jött velem Szekhet istennő neve. Cauville azt írta róla, hogy mezőistennő volt, az egyike azon isteneknek és istennőknek, akik a templomi áldozatok közül a föld terményeiért feleltek. Nem tudtam megállni, hogy ne járjak utána, ki ez az istennő. Ez a cikk nem jöhetett volna létre Nehebkau segítsége nélkül, ezúton is köszönöm neki. Jó volt ismét együtt dolgozni, izgalmas kutatómunka volt!

Szekhet mező- és mocsáristennő, a madarászat és halászat úrnője, aki az Óbirodalomtól a Római korba nyúlóan kimutatható Egyiptomban. Azt a földterületet személyesíti meg, amit a Nílus vize áradáskor elöntött, ugyanakkor, mint majd látni fogjátok, nem lehet csupán perszonifikációként tekinteni rá.

Aki többet szeretne megtudni az istennőről, annak egyrészt Waltrud Guglielmi „Die Feldgöttin sx.t” című munkáját ajánlom, amely a „Welt des Orient” sorozat VII. kötetében jelent meg 1973-1974-ben; másrészt Mona Abou el Maati „The Goddess sxt in Ancient Egypt” című cikkét. Mindkettőt felhasználtam az anyag összeállításához.

Az istennő nevének többféle írásmódja van. Általában a mező hieroglifával[1] írták, amely mögött változatos determinatívumok fordulnak elő, például a Piramisszövegekben standardon álló sólyom, később ülő nő, egy a kezében maradat vagy virágot tartó nő, tojás, illetve különösen a Görög-római korban a kobra is.[2] A mező hieroglifa egymás mellett növő nádszálakat ábrázol közöttük friss hajtásokkal. Mezőnek fordítjuk, de valójában ez a kifejezés nem fedi le teljesen azt a területet, amire maga a hieroglifa utal. Nem csak azt a vidéket kell ugyanis érteni alatta, ahol mezőgazdasági tevékenység és állattartás folyt, hanem azt a vegetációban gazdag régiót is, ahol a halászat, madarászat és vízilóvadászat zajlott. A mező hieroglifát már az Óbirodalomban is felcserélhették a nagyon hasonló növény hieroglifával[3], amelynek a hangértéke sm (ejtsd: szem). Ebben az esetben a három nádszálat kötél köti össze.

Az istennő első ismert említése és ábrázolása is az Óbirodalom korára, azon belül az 5. dinasztia idejére tehető. Abuszírben, Szahuré halotti templomában úgy tűnik, hogy az istennő a király előtt állt, aki éppen madarászik a mocsárban. Az igen töredékes jelenetben az istennő ábrázolása, ha valóban ott volt egyáltalán, eltűnt, de a neve ott olvasható a király előtt.[4] Csak a nevének töredéke azonosítható egy másik jelenetben, ahol valószínűleg istenek processziója látható.[5] A Piramisszövegekben is említik az istennőt, ahol azt írják, hogy Szekhet minden terménye a fiáé Hebé lesz, akivel az elhunyt együtt eszik. Heb madarász isten volt.

A neve általában szerepel a halászat, madarászat és vizilóvadászat jelenetekben, azokban a korszakokban, amikor ezek megjelennek a sírok falán. Ezek a jelenetek egyrészt az elhunyt számára biztosítják, hogy hozzájusson ezekhez az állatokhoz, mint élelemhez a túlvilágon, másrészt az Újbirodalom korában már biztosan Hórusz Széth felett aratott győzelmét, illetve általában véve a káosz erőinek legyőzését is kifejezték. Ezekre a tevékenységekre úgy hivatkoznak, mint „kAt sxt”, ami azt jelenti „Szekhet munkája”.

Dzsau Deir el-Gebrawiban[6] található sírjában a következőt olvashatjuk az istennőről:

„Milyen gyönyörű Szekhet, „Az elfogás úrnőjének”[7] érkezése, halakkal és madarakkal XY kája számára”[8]

Úgy gondolták tehát, hogy az istennő gondoskodik az elhunyt túlvilági ellátottságáról, olyan formában, hogy halakat és madarakat fog, majd azokat elhozza neki.

Az Óbirodalom végén, az I. Átmeneti kor elején élt nomoszkormányzó, Ankhtifi moallai sírjában „A jó/tökéletes áldozat úrnője” jelzővel illetik.

A Koporsószövegek szerint segít az elhunytnak, hogy az istenek madarásza legyen, illetve elhozza neki a madarakat és beleteszi őket a hálójába.

Az elhunyt Szekhet szeretettjének és/vagy Szekhet társaságában lévőnek nevezi magát akkor, amikor halászik, madarászik vagy vízilóra vadászik. Erre találunk példát a Középbirodalom korából Khnumhotep II. Beni-Hasszánban található sírjában, és több Újbirodalom korabeli sírban is. A TT 165-ös sírban[9] például ezt olvashatjuk:

„Átszeli a mocsarat, megkerüli a madarak tavát, szórakoztatja XY-t a szigonyos horgászat, aki „Az elfogás úrnője” szeretettje és aki, annak társaságában van.”[10]

A Középbirodalom korában, a 12. dinasztia idején élt[11] Dzsehutihotep nomoszkormányzó. El-Bershei sírjában a halászok egy Szekhetet dicsőítő dalban fohászkodnak ajándékaiért, miközben kifeszítik a nagy halászhálót.

1916-ban találták meg Denderában II. Mentuhotep ká-kápolnáját, itt az istennő a király számára mutat be áldozatot. A király egy szentélyben, trónon ül, az egyik kezében a királyi jogarok közül a cséphadarót tartja, a másikkal köszönti az istennőt. Felette a szentélyen belül sólyom lebeg, és ankh hieroglifát tart az orra felé. A szentély előtt áldozati asztal áll. Az áldozati asztal előtt, a király felé fordulva jelenik meg Szekhet. Egyszerű hosszú, testhezálló ruhát visel, a fején háromosztatú paróka és fejpánt van, a kezeiben madarakat tart. Neve az arca előtt olvasható. A kápolnát egyébként a Kairói Egyiptomi Múzeumba szállították[12], hogy jelenleg ott van-e még, azt nem tudom.

A Leidenben (RMO) őriznek egy fából faragott szobrot, ami valószínűleg az istennőt ábrázolja. A Középbirodalom korából maradt fenn, a lelőhelye feltehetőleg Assziut volt. A szobor nagyon hasonlít egy áldozatvivő szolgáló szoborhoz. Szekhetet nőként örökíti meg, a fején a mező hieroglifával, az egyik kezében kacsát tart, a másikban talán virág lehetett, de az mára elveszett.

Antef[13] sírjában (TT 155), aki a 18. dinasztia idején élt, az istennő újabb jelzőivel ismerkedhetünk meg:

„Kimegy XY vízilóra vadászni szigonnyal, élvezi Szekhet munkáját, azért, mert elhozza az áldozatot „A mocsarakban és csatornákban történő vadászat úrnője” számára, hogy ő (ti. az istennő) azt csinálja, amit ő (ti. az elhunyt) szeret minden nap.”[14]

Az istennő egyébként ettől az időszaktól kezdve bekerül a Nílusistenek processziójába és a Ramesszida kortól egészen a Római korba nyúlóan egyre gyakrabban tűnik fel ezekben a jelenetekben. A legkorábbi ismert ilyen típusú ábrázolása II. Amenhotep Esz-Szebuában lévő sziklatemplomában van. A Nílusistenek általában a templom falának alsó részén található regiszterben vonulnak. Különféle javakat hoznak a király számára, aki ezeket felajánlja a templomban tisztelt isteneknek. Szekhetet ezekben a jelenetekben nőként ábrázolják, és gyakran a fején viseli a mező hieroglifát. Rengeteg, változatos adományt tart a kezeiben, madarakat, madárfészkeket, tojásokat, lótuszt, papiruszt és más vízinövényeket, halakat és a kíséretében tartózkodhat még madár, tehén, bika és gazella is. Napjainkban alapvetően negatívan viszonyulunk a folyók áradásához, mert általában az árvíz okozta hatalmas károkra, az elveszett emberéletekre, az elpusztult állatokra gondolunk. Noha ez az ókorban is valós veszélynek számított, az ókori egyiptomiak az áradásban isteni hatalom megnyilvánulását látták, amely valószínűleg a Nílus áradása utáni természeti eseményekre vezethető vissza. A folyó vize ilyenkor elöntötte a földeket, és csak a magasabban fekvő területek emelkedtek ki szigetek módjára a vízből. Ez a világ teremtésére is emlékeztette az egyiptomiakat. Ahogy fokozatosan egyre nagyobb területekről húzódott vissza a víz, termékeny iszapréteget hagyva maga után, a halakban gazdag vízzel körülvett földfoltokra rengeteg madár érkezett. Nem sokkal később pedig a földből kibújtak a növények és a táj buja zöldben pompázott. Az áradás tehát az egyiptomiak számára általában minden évben a megújulást és a bőséget hozta el, a Nílusistenekre pedig ennek köszönhetően a termékenység, gazdagság és a regeneráció szimbólumaként tekintettek. Nem szabad elfelejtenünk azt sem, hogy a túl alacsony vízszint vagy akár az áradás teljes elmaradása, súlyos éhínséggel fenyegetett.

III. Ramszesz sírjában az északi területeket megszemélyesítő alakok sorában találkozhatunk Szekhet lótuszvirágot vivő ábrázolásával. A sort Hápi nyitja, utána nőalakok következnek, először a Héliopoliszt megszemélyesítő istenség, majd Ta-mehy végül Szekhet.

Petozirisz Ptolemaiosz-korból fennmaradt sírjában ezt olvashatjuk az istennőről:

„Szekhet adja neked a madarakat és a halakat, amelyek a mezőn gyülekeznek a hálód előtt”.[15] – úgy tűnik, még ekkor is élt az elképzelés, hogy az elhunytat ellátja a mocsárvidék javaival.

Az elhunytról való gondoskodása nem merül ki a maradakban és halakban, egy szintén Petozirisz sírjában található felirat szerint elintézi, hogy a bikák párosodjanak, a tehenek vemhesek legyenek, és kövér borjakat hozzanak a világra a halott számára.

A Görög-római korban ugyanakkor a szerepe tovább fejlődött. A denderai Hathor-templom egyik felirata így jellemzi őt:

„Felső- és Alsó-Egyiptom úrnője, az élő ureusz, az élet gabonaszemeinek úrnője, a csatornák és mocsarak uralkodónője, Szekhet, a mező úrnője, a ragyogók tündöklő hölgye, a föld négy szeglete közül a negyedik, az ínyenc?, a kenyér úrnője, a gondoskodó, a sör úrnője, az elégedett, az áldozatok és a táplálás úrnője.”[16]

Ugyanebben a templomban látható, ahogy az egyik Ptolemaiosz királyt és királynéját kíséri Hápival együtt, akik Hathornak és Hórusznak mutatnak be áldozatot. A jelenet úgy néz ki, hogy jobb oldalon áll Hathor és Hórusz, előttük, velük szembe fordulva gyermekük, Ihi szisztrumot ráz, hogy megbékítse anyját. Ihi mögött áll a király, a kezében tálcával, amin áldozati ételek vannak, őt a királynő követi, a kezében hesz-kancsókkal. Ezután következik Hápi, fején vízinövénykoronával, a kezében tálcával, amin hesz-vázák és vízinövények vannak. Az áradás istene mögött áll Szekhet istennő. Hosszú, testhezálló ruha van rajta és háromosztatú paróka, a nyakában uzeht-gallér. Kezeiben egy-egy búzakalászt tart és mellette két bika sétál. Hasonló jelenetek a korszak más templomaiban is megtalálhatók.

Az istennő ünnepét az Áradás évszak 3. hónapjának 23. napján tartották Denderában.

Edfui feliratok alapján az egyiptomiak úgy gondolták, hogy ő volt a madarak anyja, és úrnője, aki befogta őket és ő adta az összes madarat a tavukra, gondoskodott a fiókákról, és Szekhetet tartották a halak teremtőjének is. Emellett a vegetációt is kapcsolatba hozták vele, és ezt szépen mutatja az az ábrázolása, ami a denderai templom mammiszijében található. Itt a fején lótuszvirággal díszített fejpántot visel, a derekán növények alkotta öv van, mely úgy tekeredik, hogy virágfüzérként a bal könyökhajlatánál felfelé halad egészen a fején viselt mezőhieroglifa tetejéig, hátul pedig a derekától hosszan, a bokájáig lelóg, még az istennő szájából is lótuszvirág jön elő. Úgy gondolták, hogy ő díszíti friss növényeivel a templomot.

„Szekhet elhozza neked a zöld növényeket, zöld szárakat és az összes illatos növényt a kezében tartja, felfrissíti és zölddé teszi az arcodat mindazzal, ami belőle jön ki, hogy elégedett legyél.” – mondja egy szintén Edfuban található szöveg.[17]

Egy különleges ábrázolása található a karnaki Opet templomban. Itt egy magas talapzaton térdelő nőként örökítették meg, amint madarakat ajánl fel, a fejéke pedig ezúttal egy fiókákkal teli madárfészek.

A Bigeh szigetén található Ozirisz templom[18] pülonjának átjárójában többször is megörökítették Hápi társaságában, mint áldozatokat hozó nőalak. Az istennőhöz tartozó felirat így hangzik:

„Felső- és Alsó-Egyiptom királya, Kaizarosz eléd járult Ízisz, adassék élet, Abaton úrnője, hogy elhozza neked a mezőt, amely nagy és gazdag minden tökéletes dologban, hogy felajánlja számodra minden terményét.”[19]

A Hápihoz – akit itt felső-egyiptomi nílusnak neveznek – tartozó szövegben a király Ozirisz számára ajánlja fel az áldozatot.

Az istennőnek van még egy olyan funkciója, amelyről eddig nem volt szó. A pap Panehemízisz szarkofágján[20] ugyanis Szekhet a friss levegőt adja az elhunytnak. Egy Ptolemaiosz-kori szarkofágról van szó, amit Szakkarában találtak meg, de napjainkban Bécsben őriznek. Az istennő a fején viseli a mező hieroglifát és jobb kezében a szél és az élet hieroglifáit nyújtja előre, bal kezében az élet hieroglifa van.

„Szekhet így szól, a szép északi szél eléri az orrodat, a tested veled pihen, elmész a belsejébe (értsd: a sírba) és kijöhetsz, hogy ne halj meg az Alvilágban.”[21] – mondja a felirat.

Egy nagyon érdekes tárgyon is szerepel, a Torinóban őrzött úgynevezett Mensa Isiacan. Ez a nemesfémberakásokkal díszített bronz tábla az 1. század környékén készült és Rómában került elő. Középpontjában Ízisz istennő trónon ülő alakja van, de körülötte számos más isten is szerepel. A tábla bal oldalán láthatjuk például amint Hápi megkettőzött alakja az ország egyesítését végzi, ennek párhuzamaként a jobb oldalon a szema – egyesítés hieroglifa két oldalán Szekhet megkettőzött alakja látható. Az istennők kezében egy-egy pálmaág van, amely az év hieroglif jele.

Szekhetet egyébként a király egyik isteni anyjának tekintették, aki világra hozta és szoptatta őt. Emellett az uralkodó védelmezőjének is számított és segítette őt a vadászat során is. Több más istennővel is azonosították, mint például Hathorral, Ízisszel, Nebtuu-Menhittel[22] és Merettel. Ők olyan anyaistennők, akik mezőgazdasági aspektussal rendelkeztek, és akiktől a föld termékenységét is remélték, ugyanakkor kapcsolódnak az áradáshoz, illetve az újévhez is. A Görög-Római korban az is előfordult, hogy királynét azonosították vele

A fentiek alapján világosan érzékelhető, hogy nagyon erős leegyszerűsítés Szekhetre csupán a mezők megszemélyesítéseként tekinteni, ahogy az is, hogy az egyiptomiak számára még egy ilyen ma viszonylag ismeretlen istennő is mennyire sokoldalú volt.

Készítette: Maatkara

Közzétéve: 2022.02.05

Utoljára szerlkesztve: 2024.04.14.

Felhasznált irodalom:

Waltrud Guglielmi – „Die Feldgöttin sx.t”, (Welt des Orient VII., 1973-1974)

Mona Abou el Maati – The Goddess sxt in Ancient Egypt (Studies on the Arab World monuments 18)

W. Helck/ E. Otto/ W. Westendorf, Lexikon der Ägyptologie (Wiesbaden 1975 - 1989.) Band V. 778

Christian Leitz – Lexikon der ägyptischen Götter und Götterbezeichnungen (OLA 129) Band VI. 495 – 496 o.

A.M. Blackman – Les Temples immergés de la Nubie: The temple of Bigeh, 1915