Tanisz kincsei – A királyi nekropolisz felfedezése

Nemrégiben tettük közzé a történelem szekcióban a 21. dinasztia történetét, ehhez szorosan kapcsolódik a taniszi királyi nekropolisz felfedezése. Az itt előkerült kincsek a Tahrir téren álló Egyiptomi Múzeum kiemelt kiállítási tárgyaivá léptek elő Juja és Tuja sírmellékletei mellett, miután a Tutankhamon anyag a Grand Egyptian Múzeumba került.

Jómagam egyszer láttam ezeket a kincseket Kairóban, sajnos akkor még nem szabadott fotózni a múzeumban, ezért nagyrészt Montet beszámolóinak képeiből, illetve a wikipédiáról válogattam. Remélem, hogy a jövőben sikerül majd az újra rendezett kiállítást megnéznem és színes fotókkal gazdagítanom ezt a cikket.

A 21. dinasztia idején az országban két hatalmi központ jött létre. A királyi ház északon, Taniszból uralkodott, délen a thébai Amon-papság kezében volt a hatalom. Ez jelzi az egyiptológusok által III. Átmeneti kornak nevezett időszak kezdetét. A történelmi háttér megismeréséhez ajánlom, hogy olvasd el a történelem szekcióban a korszakhoz kapcsolódó írásokat. A királymúmiák rejtekhelyei című cikkben bemutattam, hogy a Királyok Völgye több okból kifolyólag sem volt már megfelelő temetkezési hely az uralkodók számára, gyakorlati szempontból is praktikusabb volt, egy a székhelyhez közelebbi királyi nekropolisz kialakítása. Azt is láthattuk, hogy Thébában a 21. dinasztia idejére a temetkezési szokások megváltoztak. Nem épültek nagy számban magánsírok, helyette inkább már meglévő sírokba temetkeztek, és ezeket nem látták el új dekorációval. Egyre inkább elterjedté vált, hogy a családok nagyobb, rejtett sírokat alakítottak ki, amelyek egyszerre több személy sírhelyéül szolgáltak. A sírmellékletek száma is jelentősen lecsökkent, a túlvilágra a halottakat szinte már csak a koporsóra festett rituális jelenetek, papiruszra írt túlvilági könyvek, kanópusz-edények és usébtik kísérték el. Ebben a cikkben arról lesz szó, hogy mi történt északon, hogy hol és hogyan helyezték örök nyugalomra a taniszi királyokat.

A Nílus deltájának északkeleti részében található Tanisz a III. Átmeneti kor (kb. i. e. 1081 – 711) idején királyi székhely, királyi nekropolisz és Egyiptom fő kikötője volt, ahová a földközi tenger felől érkező kereskedő hajók érkeztek értékes áruikkal. Régészeti lelőhelyként fő jellemzője a más helyekről és korábbi korszakokból származó anyagok – főként kőtömbök, szobrok, obeliszkek – eklektikus újra felhasználása. Az ókori település a nyugati partra épült a Bahr Saft nevű Nílus ág mentén, ez mára csak egy kis patak, ami a Mazalla-tóba ömlik. A lelőhelyet két gezira vagy tell[1] alkotja, a déli domb neve Tulul el-Bid, az északié Tell San el-Hagar. Egykor termékeny mezői ma sós sztyeppék, ennek köszönhető, hogy nem épült rá modern település. Az Ó- és Középbirodalom idején a terület Dja’u mezeje néven ismert mocsaras vidék volt, kedvelt horgász és madarász hely. Az idők folyamán több alsó-egyiptomi nomoszhoz tartozott, eredetileg a tizenharmadikhoz, majd a Középbirodalom korában a tizennegyedikhez, végül a Ptolemaiosz-korban a tizenkilencedik alsó-egyiptomi nomosz központja lett. A város – Dzsanet[2] – első említése II. Ramszesz (kb. i. e. 1304 – 1237) uralkodási idejére tehető és egy eredetileg Memphiszből származó kőtömbön van. Taniszban előkerült egy 20. dinasztia korabeli nekropolisz, ami azt jelenti, hogy ekkor már biztosan volt itt település, de nagyvárossá csak a dinasztia utolsó királya, XI. Ramszesz (kb. i. e. 1087) alatt fejlődött, ekkor a Nílus Pelusiumi ágán fekvő korábbi székhely, Per-Ramszesz már nem tudta betölteni kereskedelmi kikötői szerepét. Taniszban is a thébai hármasságot tisztelték. Amon és Mut templomát egy processziós út kötötte össze, amelyet egykor legalább 15 obeliszk szegélyezett, ezek többnyire II. Ramszesz által állíttatott emlékművekből származnak. A helyszínen talált úgynevezett alapítási letétek vagy depozitok arról tanúskodnak, hogy az Amon-templomot I. Pszuszennész kezdte el építtetni, az őt követő uralkodók pedig szokás szerint bővítették. A Mut-körzetet Sziamon uralkodása idején kezdték el építeni. A Későkorban, a 25. dinasztia idején a núbiai Pije meghódította Taniszt, Taharka király pedig egy rövid ideig királyi székhelyként használta. A város a 26. dinasztia idején hanyatlásnak indult, amikor a királyi székhely a Delta nyugati részében található Szaisz lett, mellette pedig az újonnan alapított Naukratisz vált fontos kereskedelmi központtá. A Ptolemaiosz uralkodók bővítették a templomokat Taniszban és újakat is építettek. A Római korra Tanisz kikötője eliszaposodott és a településből csak egy kisebb falu maradt. Ebben az időben a templomok mészkő építőköveinek nagy részét a mésztartalmuk miatt elégették. A kutatók azt becsülik, hogy Amon taniszi temploma kőtömbjeinek több mint 90%-a veszett ezáltal oda.

Tanisz kutatástörténetéből csak néhány főbb momentumot emelek ki. A napóleoni expedíció 1789-ben már tanulmányozta a lelőhelyet és feltérképezte a telleket. 1828-ban a brit egyiptológus és utazó James Burton érkezett ide, lemásolt különböző feliratokat és térképet is készített. Az első kiterjedt tudományost feltárást Auguste Mariette vezette 1860 és 1864 között. Flinders Petrie 1883 és 1886 között folytatott ásatásokat a területen és feltérképezte az Amon-templomkörzetet. A legtöbb, a helyszínen dolgozó régészeti expedíció, az Amon és a Mut templom térségére összpontosította kutatásait, mivel ezen a területen voltak inkább láthatóak az ókori maradványok.

Pierre Montet, francia régész 1929-ben kezdte meg itt ásatásait. A felfedezés története előtt ismerkedjünk meg vele.

Montet 1885. június 27-én született Villafranche sur-Saoneban, Jacques Montet és Pierrette Vaillant gyermekeként. Érdeklődése hamar az egyiptológia irányába fordult, a Lyoni Egyetemen Victor Loret tanítványa volt. 1910-ben a Francia Keleti Régészeti Intézet ösztöndíjával megvalósította az álmát, hogy Egyiptomba utazzon. 1911-1913 között több helyen ásott, például Beni-Hasszán nekropoliszában. Az I. világháborúban a fronton harcolt, több csatában részt vett és meg is sebesült,szolgálataiért kitüntetésben részesült. Ezt követően a Strasbourgi Egyetemen egyiptológus professzorként tanított, de a szíve keletre hívta. 1920-ban Bübloszba ment és öt évig vezette a kikötőváros feltárását. Egy templomot és egy az i. e. 2. évezredre datálható gazdag királyi nekropoliszt fedezett és tárt fel itt a csapatával. Számos lelet arról árulkodott, hogy a város az ókorban intenzív kereskedelmi kapcsolatban állt Egyiptommal. 1928-ban a francia kormány megbízta, hogy San el-Hagarban folytasson ásatásokat, és éves juttatást garantált számára. Munkáját a Deltabeli városban végül 1929-ben tudta megkezdeni, amikor Egyiptom aláírta a koncessziót. Feltárta Abu-Roach temetőjét is, ahol több 1. dinasztia korabeli sírt fedezett fel. Egy újságot is alapított Kémi címmel, amelyben ásatási és tudományos eredményeit publikálta. Élete során 18 az ókori Egyiptommal kapcsolatos könyvet publikált. 1966. június 18-án hunyt el Párizsban.

Montet tulajdonképpen az a lehetőség vonzotta Taniszba, hogy további bizonyítékokat keressen az ókori egyiptomiak és nyugat-ázsiai szomszédaik közötti kapcsolatokra. Az Ószövetségben említik, hogy Sisak egyiptomi fáraó megtámadja Jeruzsálemet:

„25. És lőn Roboám király ötödik esztendejében, feljött Sisák, az Égyiptombeli király Jeruzsálem ellen. 1 Kir. 11,40.

26. És elvivé az Úr házának kincseit, és a király házának kincseit, és mindent, a mi csak elvihető volt; elvitte mind az arany pajzsokat is, a melyeket Salamon csináltatott. és elrabolja Salamon templomának kincseit.”[3] – Ótestamentum, A királyokról írt I. könyv 14.

Erre az eseményre szeretett volna Montet régészeti bizonyítékot találni. A bibliai Sisakot I. Sesonkkal azonosította, aki i. e. 945 – 924 között uralkodott. A francia egyébként még abban a hitben volt, hogy ez a lelőhely azonos Avarisszal, a II. Átmeneti kor hükszósz királyainak székhelyével, és Per-Ramszesszel, II. Ramszesz és a 20. dinasztia uralkodóinak királyi székhelyével, mivel a korábban itt feltárásokat folytató Mariette ezekkel azonosította.

A téves azonosításban nagy szerepe volt annak, hogy Tanisz leglátványosabb műemlékei az Amon-templom környékén elszórtan elhelyezkedő kőtömbök és szoborok, nagyon nagy része II. Ramszesz nevét viseli. Most már azonban tudjuk, hogy Per-Ramszesz eredetileg mintegy 30 km-re délre található, a modern Qantir településnél. Elhagyták, amikor a folyó ága, amelyen feküdt elkezdett feltöltődni. Taniszra azért esett a választás, mint következő királyi székhelyre, mert a Nílus egy másik, akkoriban jól hajózható ágán feküdt. A 21. dinasztia uralkodói II. Ramszesz templomainak szobrait, sőt egyes épületeinek kőtömbjeit is áthelyeztették ide, ezzel egyrészt megőrizték elődjük emlékműveit, másrészt költség takarékosabb és kevésbé időigényes volt így építkezni. Ezzel aztán jól összezavarták a régészeket, akik mintegy háromezer évvel később dolgoztak itt.

1939. februárjában Montet erőfeszítéseit a nagy Amon-templomot körülvevő kerítőfalra összpontosította. Egy évtized munka után szépen kibontakozott a templom fejlődéstörténete II. Ramszesz korától a Ptolemaiosz-korig. Rengeteg olyan lelet került elő, amely a hely Ázsiával való kapcsolatára utalt. A felfedezések hozzájárultak a III. Átmeneti kor jobb megértéséhez, de nem tartoztak a leglátványosabbak közé. Ez azonban hamarosan megváltozott. A szenzációs felfedezésre, mely megérdemelte volna, hogy rabul ejtse a világot, a második világháború, az emberiség történetének legnagyobb és legtöbb halálos áldozattal járó fegyveres konfliktusának árnyéka vetült. Akkoriban szinte senki sem tudott erről a jelentős felfedezésről és Montet káprázatos leletei csak lassan kapják meg a nekik járó figyelmet. A 2000-es években jelentős kiállításokon mutatták be a kincseket például Párizsban és Edinburgh-ban, de még napjainkban is elmondható, hogy míg szinte mindenki ismeri és látni akarja a Tutankhamon sírjában talált tárgyakat, kevesen ismerik a taniszi királyi nekropolisz leleteit.

Montet ugyan nem a királyi nekropoliszt kereste, de nem sokkal a felfedezés előtt a csapata talált egy arany amulettet és több usébti töredéket Oszorkon király nevével, ebből a szakember már sejtette, hogy a közelben van legalább egy királysír. Montet az Amon-templom délnyugati sarkában dolgozott, közvetlenül a belső kerítőfalon belül, egy kövekkel kirakott úton. Amikor eltávolította az egyik „térkövet”, amely egy kissé kiállt egy arany csatot talált, egy kis dobozt és néhány Sesonk fáraó nevével ellátott usébtit. Csapata egy másik érdekes kőelrendezést is talált.

A túláradó érzésektől fűtött Montet így számolt be az eseményről:

„Eltakarítottuk a földet, és megpillantottunk egy nagyobb, áthidaló gerendára emlékeztető kőlapot, két kis, lapos kő előtt – olyan volt, mint egy ruhásszekrény ajtaja. Sebtében szemügyre vettem, és Ibrahim botjával meg is kocogtattam. Kongó hangot adott, akár egy földalatti, félig üres kamra…Mindezt most gyorsan feljegyzem, aztán alá kell ereszkednem a helyszínre, mivel a pillanat igencsak fontosnak látszik…”[4]

Így emlékszik vissza arra, mi történt, miután leereszkedett a kövek alatt rejlő helyiségbe:

„Eltávolítottam a bejáratot eltorlaszoló földet és köveket, aztán leereszkedtem a négyszögletes kamrába, amelynek falait figurák és hieroglifák borították; innen egy másik kamra nyílt, ahol egy hatalmas szarkofág emelkedett ki a két helyiséget háromnegyedéig megtöltő földből. A kartuson II. Oszorkon neve olvasható.

Ekkor G. Goyon[5] majd J.-L. Fouge jött le, utánuk a felügyelő. Mindenki ujjongott örömében.

Iderendeltem Hasszanein csapatát az összes talicskával, hogy mielőbb átvizsgálhassuk ezt a bámulatos építményt…”[6]

A francia felfedezők nem az eredeti bejárati aknán keresztül, hanem a mennyezeten át hatoltak be. A sírkamrák korábbi, Ramesszida építményekből származó, másodlagosan felhasznált mészkő és vörös gránit tömbökből készültek egy e célra ásott, hatalmas gödörben, amelyet később feltöltöttek. Egy kb. 4 méter mély bejárati aknán keresztül lehetett bejutni. Bár a felhasznált kőtömbök eredetileg más épületekhez tartoztak és magukon viselték eredeti díszítésüket is, a sírkamrák oldalfalainak belső oldalát a célnak megfelelően dekorálták. A négy egymásba nyíló helyiség falait a Halottak könyvéből és az Éjszaka könyvéből vett jelenetek díszítették.

Az első kamrában[7] III. Sesonk maradványai és sírmellékletei voltak, a másodikban[8] egy felirat nélküli üres szarkofág. A harmadikban[9] egy Középbirodalom korabeli kvarcit szarkofág állt, amelyen a feliratot átvésték a 22. dinasztia harmadik királya, I. Takeloth (Hedzskheperré-Szetepenré) számára. Ugyanebben a helyiségben I. Oszorkon sírfelszereléséből is maradtak fenn töredékek.

A sír tulajdonosát a negyedik[10] kamra rejtette, ahová 1939. február 27-én hatoltak be. Montet itt nem csak II. Oszorkon (Uszermaatré-Szetepenamon)[11] szarkofágját találta meg, hanem egy kisebbet is, amelyen a király fiának neve, Hornakht szerepelt. A herceg még csak 8-9 éves lehetett, amikor meghalt, de Amon taniszi templomában ő töltötte be az Amon első istenszolgája tisztséget. A sírt egyértelműen feldúlták, a temetkezési felszerelés egy része szétszórva hevert, köztük usébtik és kanópusz-edények, valamint néhány ékszer. II. Oszorkon szarkofágjában három csontváz feküdt, az egyik valószínűleg maga II. Oszorkon, a másik kettő kiléte bizonytalan. Hihetetlen felfedezést volt ez, Montet és csapata örömmámorban úszott. A francia azonnal átirányította minden erőforrását, hogy tisztítsák meg a sírszerkezet feletti teljes területet, ez aztán egy még csodálatosabb felfedezéshez vezetett, hamarosan ugyanis újabb mennyezeti kőlapokra bukkantak az emlékmű keleti végénél.

A kamra feletti kőlapokat eltávolították, így március 17-én[12] feltárult egy I. Paszekhebanuit – nevének görög formája a Pszuszennész – nevét tartalmazó feliratokkal díszített kis kamra. Úgy tűnt, hogy a második sír nem a 22. dinasztia további királyaié, hanem a korábban hatalmon lévő 21. dinasztia uralkodóié, I. Pszuszennész ugyanis a 21. dinasztia harmadik királya volt. A kamrába belépve a csapat egy halom usébtit, alabástrom edényeket és bronz tárgyakat látott maga előtt. Jobbra lenyűgöző látvány tárult eléjük, egy sólyomfejű, tömör ezüst koporsó, amely egy emelvényen feküdt két erősen lebomlott múmia között. Montet asszisztense, Goyon így emlékezett vissza ezekre a pillanatokra:

„Ekkor jelent meg a szarkofág középső sávjára vésett felirat, a király nevét tartalmazó kartusokkal, amelyet először nekem volt szerencsém megfejteni. „Hekakheperré Sesonk, Amun szeretettje" – olvastam fel. Montet dühös lett: "Bizonyára félreolvastad, nem ismerünk ilyen nevű királyt" - mondta.[13]

Meglepetésükre tehát nem Pszuszennész koporsója volt ez, hanem II. Sesonké, aki a 22. dinasztia uralkodói közé tartozik és akit ennek a felfedezésnek köszönhetően ismerünk egyáltalán, mivel Manethon a fáraók történelméről szóló Aigüptiaka című művében nem említette.

A koporsót 1939. március 21. Faruk király jelenlétében nyitották fel.

1939. április 3-án Guy Brunton és Alfred Lucas is csatlakozott a feltáráshoz, hogy segédkezzenek Sesonk múmiájának és koporsóinak dokumentálásában és a Kairói Egyiptomi Múzeumba történő szállításhoz való előkészítésében. Lucas korábban részt vett Tutankhamon sírjának feltárásában, kiváló kémikus és konzervátor volt. A régész Brunton később az Annales du Service des Antiquités de l’Égypte 39. számában (1939) írt beszámolót a munkájukról. Alábbi szavai kiválóan szemléltetik a nehéz körülményeket, amellyel a Deltában feltárást végző régészek szembesülnek:

„A sírban végzett munka nehéz volt; a hely szűk, a fény gyenge, a levegő pedig nagyon nedves. A nedvesség, amelyben a temetkezés oly sok időn át feküdt, teljesen elkorhasztotta a szerves maradványokat, így a múmián nem maradt szövet, csak egy vászonfoszlány; a fa többnyire barna porrá változott; ennek nagy része a csontok alatt és a fej körül volt. A kartonázs vastag festése feketévé vagy majdnem azzá vált; az ékszerek kék üvegpaszta berakása megőrizte a színét, de szétesett és nagy része kihullott; a kék fajansz amulettek és gyöngyök piszkosszürkévé váltak. Mielőtt megérkeztünk, Mr. Montet leemelte az ezüstkoporsó fedelét, készített néhány fényképet és eltávolította az aranyfóliát a kartonázs részét képező sólyomfejről. A maradványokra tett első pillantásunk nem sok reményt adott arra, hogy épségben távolítsuk el a kartonázst és az alatta lévő gyöngyhálót. Mindegyik darabokra hullott és egy szinttel lejjebb esett, kivéve ott, ahol a csontváz csontjai támaszt biztosítottak.” [14]

A gyönyörű ezüstkoporsóban a múmia a Delta nedves környezetének köszönhetően tehát alig volt több csontváznál és kiderült, hogy egy sólyomfejes kartonázsborítást is kapott, ami szintén igen rossz állapotban volt. Brunton a beszámolójában azt írja róla, hogy később Zakki Eff. Iskander aki az Egyiptomi Múzeum restaurátora volt akkoriban, három hónap alatt rekonstruálta úgy, hogy egy modern gipsz alapra rögzítette a darabjait. Egy szinte teljesen lebomlott fa koporsó nyomait is megtalálták.

A megmaradt, részben nemesfémből készült ékszerek és tárgyak viszont azt mutatják, hogy ebbe a nekropoliszba a halottakat nagy pompával temették el. Sesonknak volt egy arany halotti maszkja, egy csodálatos keselyű gallérja és három kivételesen szép kidolgozású melldísze. Az egyik pektorált zöld színű szárnyas skarabeusz díszíti, melyet jobb oldalról Ízisz, bal oldalról Nephthüsz alakja foglal keretbe; a másikat egy lazúrkő skarabeusz ékesíti, amelyet két oldalról egy-egy ágaskodó kobra szegélyez, mindkettőnek a fején Felső-Egyiptom fehér koronája van. A harmadik melldísz központi eleme egy napbárka, a bárkában egy lazúrkő napkoronggal. A korongot két oldalról egy-egy szárnyas istennő alakja fogja közre, a hajó alatt lótuszvirágokkal és bimbókkal díszített vízmotívum van, felette pedig a csillagos égbolt, amelynek két szélén egy-egy Kettős koronás sólyom ül. A lazúrkő napkorongban a trónon ülő Amon-Ré-Harakhty látható, előtte egy a fején tollat viselő istennő adorál. A múmiát ezen felül elektrumból készült öv, illetve tőr, arany szandálok, karperecek, gyűrűk, arany ujjvédők és különböző amulettek is ékesítették. A király alabástrom kanópusz-edényeiben apró ezüst koporsók voltak. Bár Sesonk a történelmi feljegyzésekben nem hagyott sok nyomot, temetkezése igazán uralkodóhoz méltó volt. Montet az 1939-es szezon tovább részét azzal töltötte, hogy a sírban talált kincseket dokumentálja.

Ez a felfedezés ugyanakkor felvetett egy megfejtendő rejtélyt is: Mi történt I. Pszuszennész temetkezésével?

Montet úgy gondolta, hogy egy gránit építménybe találják meg, amely közvetlenül ettől a kamrától nyugatra fekszik, ugyanis felismerte, hogy a díszített nyugati fal Sesonk koporsója mellett két bejáratot rejt.

Bár Európában 1939 szeptemberében kitört a háború[15], Montet 1940 januárjában visszatérhetett a helyszínre, hogy tesztelje elméletét. Első feladata az emlékmű külső kiterjedésének meghatározása volt. Eltávolította II. Oszorkon sírjának nyugati falát, ami lehetővé tette számára, hogy dokumentálja Hornakht herceg temetkezését. Az építmény nyugati peremén haladva rábukkant egy különálló, egykamrás síremlékre is, amelyben egy gyönyörű kvarcit szarkofágot talált. Ez Pszuszennész utódja, Amenemope névgyűrűit hordozta magán, de sajnos üres volt.

1940. február 16-án, miután meghatározta annak az épületnek a külső határait, amelyben Pszuszennész temetkezését sejtette, Montet megnyittatta a jobb oldali bejáratot. Az átjáróban a tovább haladást azonnal megállította egy hatalmas gránittömb, de közelebbről megvizsgálva kiderült, hogy bronzhengerek segítségével tolták a helyére, most ezek révén gördítették félre. A mögötte lévő helyiségben Montet megtalálta azt, amiben reménykedett.

A kamrában usébtikkel, kanópusz-edényekkel, arany és ezüst edényekkel körülvéve egy hatalmas rózsaszíngránit szarkofág állt. Hat napba telt, mire a körülötte lévő tárgyakat dokumentálták és eltávolították. Csak ezt követően, 1940. február 28-án emelték fel a szarkofág fedelét Faruk király jelenlétében. Egy anthropoid feketegránit szarkofágot pillantottak meg benne. Miután ezt is felnyitották egy tömör ezüstkoporsót találtak  I. Pszuszennész múmiájával.

Az uralkodó arany halotti maszkot viselt. Talán, ha Carter 18 évvel korábban nem találja meg Tutankhamon sírját, akkor ez lenne most Egyiptom ikonikus jelképe.

Ez valóban egy érintetlen királyi temetkezés volt, amelyet annak lezárása óta Montet és csapata pillantottak meg először. A múmiát hihetetlenül gazdagon szerelték fel: huszonkét karkötő, két bokaperec, minden ujján arany ujjvédő, harminc gyűrű, két melldísz, négy szárnyas skarabeusz, valamint fegyverek, amulettek és botok pazar gyűjteménye.

Két hétbe telt a sír megtisztítása; március végéig minden becsomagolva készen állt a kairói Egyiptomi Múzeumba való szállításra.

Még mindig nem tudták, hogy mekkora a nekropolisz teljes kiterjedése, de a világháború kitörése miatt Montet versenyt futott az idővel. Faruk király részt vett Sesonk koporsójának felnyitásán és meggyőzte Montet, hogy ne várjon a következő szezonig a második lezárt kamra feltárásával. A záróelem körülötti dekoráció Amenemope fáraó ábrázolásait tartalmazta, akinek Montet korábban már megtalálta üres szarkofágját. Amikor eltávolították ezeket a falrészeket, hogy bejussanak a túloldalon lévő kamrába, az átjáróban megint egy gránittömb állta útjukat, de Pszuszennész kamrájához hasonlóan, itt is bronzhengerek voltak a kőtömb alatt, amelyek segítségével félre tudták mozdítani. 1940. április 16-án hatoltak be a sírkamrába, ahol egy újabb fáraó temetkezést találtak, tényleg Amenemopét helyezték itt örök nyugalomra. A királyt egy olyan szarkofágba rakták bele, amelyet eredetileg Pszuszennész feleségének, Mutnedzsmetnek készítettek. 1940. április 17-én nyitották fel Faruk király jelenlétében. Amenemope múmiája egy aranyozott, fából készült koporsóban feküdt. Ez szinte teljesen lebomlott, az aranylemez arc és fejkendő azonban megmaradt. Ez a király is gazdagon fel volt ékszerezve. Sírmellékleteit usébtik, ezüst és bronz edények, valamint négy, fedél nélküli alabástrom kanópusz-edény alkotta.

Az ásatásokat ezt követően a második világháború miatt felfüggesztették. Noha egy őr ügyelt a nekropoliszra, sajnos tolvajok bolygatták meg I. Pszuszennész sírkamráját, ott hagyott értéket keresve. Kairóban, az Egyiptomi Múzeumban sem voltak teljes biztonságban a leletek, 1943-ban ugyanis ellopták I. Pszuszennész ékszereit az alagsori széfből. Szerencsére az ellopott darabok jelentős része előkerült, de néhány örökre elveszett.

Nem sokkal a II. világháború befejezése előtt folytatódhatott a munka Taniszban. Montet 1945. április 15-én tért vissza, de csupán leánya és Goyon kísérete el. Felfedezte, hogy Sesonk kamrájából egy másik helyiség nyílik. Ezt I. Pszuszennész fia, Ankhefenmut számára készítették elő, de üres volt.

A következő évben már nem Montet vezette az ásatást, ám egy utolsó meglepetést még tartogatott a nekropolisz. Volt ugyanis egy további kamra, amely teljesen el volt rejtve a sír falazatán belül. Csak akkor kezdték el keresni, amikor a csapat építésze, Alexandre Lézine összehasonlította a sírépületek külső szerkezetének teljes terjedelmét a belső helyiségek elrendezésével, és így rájött, hogy van még egy hiányzó helyiség. Következtetése alapján egy újabb, érintetlen sírkamrára bukkantak. 1946. február 13-án hatoltak be a helyiségbe, amely ezúttal nem egy fáraóé volt, hanem egy Pszuszennész által nagy becsben tartott tábornoké, akit Uendzsebauendzsednek hívtak.

Az újrahaszonosított gránit szarkofág ez esetben fa és ezüst koporsókat tartalmazott, de sajnos ezek rossz állapotban őrződtek meg. A múmiát ezúttal is egy arany arcmaszk díszítette, mely szépen fennmaradt. A sírmellékletek között volt egy patera típusú tál, amely aranyból és ezüstből készült és dobornyomott mintáján négy fiatal, mezítelen nő úszik egy tóban. A tál peremén futó hieroglif felirat elmeséli, hogy a tábornok a királytól kapta ajándékba ezt a tárgyat. Uendzsebauendzsed mind a négy alabástrom kanópusz-edényének fedele férfifejet formázott.

Montet 1945-51 majd 1955-56 között visszatért Taniszba, munkája a háborút követő években sok új információval szolgált Amon taniszi templomáról, találtak két kisebb templomot az egyikben Hóruszt, a másikban Honszut tisztelték, és előkerült a szent tó is. Nyilvánvalóvá vált az is, hogy a Ptolemaiosz-korban is működött. Remélte, de nem talált további királysírokat, a 1939-40-ben tett felfedezései ugyanakkor nagyban hozzájárultak a 21-22. dinasztia uralkodóinak megismeréséhez és fény derült temetkezési szokásaikra is. A sírokhoz tartozó felépítmények nyomát Montetnek nem sikerült megtalálnia, de a későbbi kutatások alapján ma már tudjuk, hogy a sírok feletti területen III. Sesonk uralkodása alatt agyagtéglákból hatalmas masztabát alakítottak ki. Ez később elpusztult, majd az addigra elfeledett királysírok fölé a Ptolemaiosz-korban kézműves és szobrászműhelyeket építettek.

Számos, a taniszi királysírokban talált tárgy nyilvánvalóan korábbi temetkezésekből származik. I. Takelot és Amenemope temetkezésében a Középbirodalom idején készült szarkofágokat használtak, utóbbi sírjában egy I. Széthi (19. dinasztia) nevét viselő korsó is előkerült. Pszuszennész egyik szarkofágja eredetileg Merneptah számára készült, aki I. Széthi unokája volt.

A Sesonk ezüst koporsója mellett heverő két múmia vizsgálata alapján úgy gondolják, hogy ezek Sziamon és II. Pszuszennész maradványai. Figyelembe véve, hogy az NRT-I[16] valószínűleg Szmendész számára épült, a taniszi királyi nekropolisz feltárása után már csak a 21. dinasztia két uralkodójának sírja nem került elő. Az egyik Amenemniszu, akinek neve szerepel I. Pszuszennészé mellett egy az NRT-III-ban talált íjvégborítón. A másik pedig Oszorkon az idősebb. Lehetséges, hogy ezeket a királyokat is ebben a sírkomplexumban temették el, de maradványaik vagy megsemmisültek vagy azonosíthatatlanok. Az egyértelmű, hogy a nekropoliszban néhány sírkamra érintetlen volt, másokat viszont kiraboltak vagy átrendeztek, bizonyos holttesteket újra temettek. Az üres kamrák és a névtelen szarkofágok talán ezekhez a királyokhoz kapcsolódnak, de erre nincsen egyértelmű bizonyíték. Ennek ellenére a nekropolisz viszonylag teljes képet ad a dinasztia királyi temetkezéseiről.

A 22. dinasztia uralkodói esetében a tizenegy uralkodóból hatnak a sírja került elő. Nem tudunk I. Sesonk, I. Oszorkon, II(b). és II(c). Sesonk, illetve V. Sesonk temetkezéséről. II. Oszorkon elődjét is itt, a NRT-I-es sírban temettette újra, erre utalnak feliratai, I. Takelot eredeti sírja viszont valószínűleg máshol volt. A taniszi királyi temetkezőhelyen végzett későbbi ásatásoknak köszönhetően a feltárt sírok száma hétre emelkedett. A lelőhelyen a mai napig dolgozik egy francia régészeti expedíció.

A 21. és 22. dinasztia uralkodói sírjainak megtalálása az 1930-as években a Nílus deltájában rendkívüli felfedezés volt, amelynek kincsei vetekszenek Tutankhamonéival. Az egyiptológusok egy ideig úgy gondolták, hogy a 23. és a 26. dinasztia fáraóit is a Deltában temették el, de ezek közül a sírok közül még egyet sem találtak meg.

A taniszi királyi nekropolisz sírjai és a bennük található temetkezések táblázata

Készítette: Maatkara

Közzétéve: 2025.08.09.

Felhasznált irodalom:

Nicholas Reeves – Az ókori Egyiptom felfedezésének krónikája (Cartaphilus, 2002)

Chris Naunton - Searching for the Lost Tombs of Egypt (Thames and Hudson, 2018)

Benjamin Collado Hinarejos: The Silver Pharaohs – The Royal Tombs of Tanis (2016)

Geoffrey Graham – Tanis (The Oxford E of AE Band III 348 – 350)

M. L. Bierbrier (ed.) – Who was who in Egyptology (EES, 2012)