Bútorok az ókori Egyiptomban 2.
Miléna
azzal a
kéréssel fordult hozzánk, hogy szeretné tudni milyen bútoraik,
használati
tárgyaik voltak az egyiptomiaknak. Az első részben a bútorok
alapanyagaival és
az asztalosok szerszámaival ismerkedtünk meg. Most arról lesz szó, hogy
milyen
bútortípusok fordultak elő az ókori Egyiptomban és ezek hogyan
változtak a
különböző korszakokban. Ebben a részben az Archaikus kort és az
Óbirodalom
időszakát tárgyalom, és részletesebben megismerkedünk egy
tárgycsoporttal, a
fejtámaszokkal.
A
bútorok formatervezői
az építészetből, az állat- és növényvilágból és az emberi vagy isteni
világból
inspirálódtak. Mit értek ez alatt? Az építészetből származó elemek
például a
párkányok, oszlopok, boltozatok és frízek. Ezek általában a ládákra,
dobozokra,
szekrénykékre jellemzőek. Az ágyak, székek és lábtartók esetében
megfigyelhetőek a patás állatok lábát formázó, vagy az oroszlánmancsos
lábak.
Az ágyak és székek hosszú oldalai gyakran végződnek növényi
fogantyúkban. A
modern megfigyelő azt gondolná, hogy ennek esztétikai oka volt, azonban
az
egyiptomi kultúrában a mindennapi élet tárgyait is áthatotta a
mitológia és a
szimbolika. Az egyiptomi történelem korai időszakában olyan hagyományok
alakultak ki, amelyek jellemzőek maradtak az elkövetkező évszázadokra
és ez így
van a bútorok esetében is.
A
Predinasztikus
korban és az Archaikus korban a szarvasmarha kiemelt szerepet játszott,
hiszen a
mezőgazdaság és az állattartás sok ember számára jólétet biztosított. A
bika az
erő és a termékenység szimbóluma és már ekkor uralkodói jelkép,
emellett az
istenek között is előfordul mind bika-, mind a tehénalakú. A patában
végződő
lábak esetén nem tudunk különbséget tenni a tekintetben, hogy hím vagy
nőstény állat
lábairól van-e szó, de talán bika, egyszerűen azért, mert a hím állat
erősebb
és így a bútor szerkezeti integritása szempontjából nagyobb erőt
jelképez. Az
oroszlánt is tisztelték és félték ereje miatt és ez az állat is hatalmi
jelképnek
számított. A bútorok díszítése sok esetben apotropaikus, azaz mágikusan
oltalmazó, a gonosz erők ellen nyújt védelmet használója számára. Ezért
találkozunk például a királyi trónszékeken oroszlán, sólyom, keselyű és
kígyó
alakjával, ezek az állatok egyben isteneket, istennőket is
megtestesítenek,
megtestesíthetnek.
Az
Archaikus kor
sírjaiból a bútorok, elsősorban ládák közül a legtöbb igen töredékes
állapotban
került elő. Az azonban megfigyelhető, hogy a díszítésükben gyakran
megtalálható
a növényi szálakból készült bútorok mintázata. Például Szemerkhet
abüdoszi temetkezéséből
ismerjük egy láda töredékeit. Az oldalak peremét nádfonatot imitáló
mintával
látták el, majd rendkívül finom vászonnal fedték be, erre pedig
aranyfóliát
tettek. A doboz töredékei az Ashmolean Múzeumban vannak, nyomokban még
ma is
látszik az aranyozás a nádfonat peremen. Az egyik oldalon a nádfonat
motívum
mellett geometriai díszítőelemek is vannak, amelyek fa és fajansz
berakással
készültek. A berakásokat valamilyen sárgás színű kötőanyaggal
rögzítették a
fához.
A
dobozok és
ládák díszítésének egy másik módja volt, hogy állati csontból faragott
szalagokba véstek vonalakból álló geometriai mintát vagy egymásba
fonódó
oválisokból álló láncmotívumot. A csontszalagot csontszegekkel
rögzítették a
bútorhoz. Ezzel a technikával készült bútortöredékeket mind abüdoszi,
mind
szakkarai sírokban találtak a régészek, ami arra utal, hogy az
asztalosok hasonló
tervezési gyakorlatot követtek mind Felső-, mind Alsó-Egyiptomban.
Flinders Petrie nevéhez fűződik egy jelentős leletegyüttes a korszakból. Egy 1. dinasztia korabeli tarkhani sírból, több különböző technikával készült ágykeret került elő. A legegyszerűbb az gyakorlatilag négy darab, derékszögben meghajló ágból áll. A behajlott rövidebb rész alkotja a lábat, míg a hosszabb egyenes az ágy egyik oldalát. Ott, ahol az ág meghajlik, egy lyukat fúrtak a fába, amelybe a másik oldalt alkotó ág hosszú egyenes részét tolták bele. Egy másik típus fahasábokból áll, az oldalak hosszú, négyzet keresztmetszetű hasábokból, míg a lábak rövidebb fahasábokból. A darabokat csapolással illesztették egymáshoz. Az oldalakon téglalap alakú lyukak láthatóak, amelyeken keresztül fűzhették fekvőfelületet alkotó madzagból font hálót. A finomabb kidolgozású ágykeretek oldalai farúdból készültek, a lábaik pedig patákat formáznak. Elképzelhető, hogy a patákat rézhüvelybe burkolták. A lábakat bőrszíjak segítségével rögzítették az ágykerethez. Némelyek oldalába réseket vágtak, amelyen keresztül átfűzhették a fekvőfelületet alkotó hálót, mások esetében a madzagból készülő hálót a keretet alkotó rudak köré szőtték. A Manchester Múzeum 5429 nyilvántartási számot viselő, 1,76 méter hosszú ágykeretét szintén Petrie találta Tarkhanban. Ennek a lábai is pata formájúak és csapolással rögzítették őket az ágykerethez. A hosszanti oldal rúdjainak végét papiruszernyő formájú fogantyúkat alakítottak ki. Ez a díszítő motívum is gyakori az Archaikus kor és az Óbirodalom bútorain. Egy ettől még különlegesebb típusú ágy került elő Gebeleinban szintén az 1. dinasztia idejéről. A lábai ennek is patákban végződnek és bőrszíjakkal illesztették a kerethez. A hosszanti oldalak pedig enyhén hajlítottak, lyukakat alakítottak ki bennük a fekvőfelület szövéséhez. Ezt a bútordarabot a Chicagói Egyetem Keleti Intézetében őrzik, de Brüsszelben a Musées Royaux d’art et d’Hisstorie-ben is van egy hasonló.
Tarkhanban
előkerült még két alacsony asztalka, mindkettőt egyetlen darab fából
faragták
ki. Az egyiknek négy lába van. A másik leginkább egy talpas tálcához
hasonlít, az
alján két támaszték van, melyet a rövid oldallal párhuzamosan
alakítottak ki.
Utóbbi példány a Manchester Múzeum gyűjteményét gazdagítja.
Petrie
talált még
két szandáltartót is, ezeket egy-egy rönkből faragták. Ezt pedig
leginkább egy
modern szemeteslapáthoz tudnám hasonlítani, de középen az oldallal
párhuzamosan
van rajta egy rúd. Nem tudjuk, hogy pontosan mire szolgáltak ezek a
tárgyak,
lehet, hogy a szandál tisztítása során használták, vagy a pedikűrhöz,
esetleg a
lábápoláshoz használt eszközöket tartották benne.
Sem
Tarkhanban,
sem Abüdoszban, sem Szakkarában nem bizonyítható egyértelműen, hogy
székeket
elhelyeztek-e a sírokban az 1 dinasztia idején. Ezek legkorábbi
ábrázolásai 2.
dinasztia korabeli sztéléken fordulnak elő. Ez alapján elmondható, hogy
a patás
állatlábak a székek esetében is előfordulnak legkésőbb ettől az
időszaktól. Az
is megfigyelhető, hogy ennek a háttámla nélküli széktípusnak az
oldalrúdjai
papiruszernyő formában végződnek. Nagyon érdekes Niszuheket herceg
sztéléje,
mely Helluánban, a 946-os sírból került elő. A herceg egy magas
háttámlával
rendelkező széken ül, amelynek a lábai között összekötőrúd van.
Az előbbiekben említett bútortípusok, tehát a ládák, az ágyak, az alacsony asztalkák, a szandáltartók és legalább a 2. dinasztiától kezdve a székek valószínűleg az Archaikus kor közép- és különösen a felsőosztálybeli háztartásaiban is megtalálhatók voltak.
|
||
Az Archaikus korból ezt a nagyon szép és rendkívül jó állapotban lévő cédrusfa ágykeretet szeretném megmutatni nektek, amit Bécsben a KHM-ben őriznek. A lelőhelye ismeretlen. A részeket csapolással illesztették egymáshoz, a marhalábat formázó lábakat viszont még bőrszalagokkal is a kerethez erősítették, ennek még felfedezhetők a nyomai. Archaikus kor, 1. dinasztia (kb. i.e. 2900) |
Három részlet látható a kollázson Hesziré sírjának falfestményeiből, pontosabban azok átrajzolata. Két különböző kerettel rendelkező ágy, a fekete színű mintás részekre mondják a kutatók, hogy az ébenfát próbálták így visszaadni az egyiptomi művészek. Négy különböző szék is látható. Balra egy háttámlás, jobbra pedig a patás lábakkal rendelkezőn megfigyelhető, hogy annak az ülőfelülete kifeszített vászon vagy bőr volt. Óbirodalom, 3. dinasztia. A képek J.E. Quibell "Excavations at Saqqara - The tomb of Hesy" (1913) című könyvéből származnak, mely szabadon elérhető az interneten. |
Egy Ankh nevű tisztviselőt ábrázol ez a gránitszobor, melynek a lelőhelye talán Szakkara volt. Ha megfigyelitek Ankh egy olyan széken ül, amilyet Hesziré sírjában is ábrázoltak. Óbirodalom, 3. dinasztia (kb. i. e. 2592 - 2544) A felvételt Leidenben, az RMO-ban készítettem. |
Több téglalap alakú láda is szerepel az ábrázolásokon, amelyeknek hasáb alakú lábaik vannak. Az oldaluk áttört technikával készülhetett, az egyiket például ébenfából faragott Ízisz-csomók díszítik, egy másikon pedig aranyozott fából készült Ízisz-csomók és dzsed-oszlopok váltakoznak. Hasonló ládák kerültek elő az ókori Egyiptom több mint 1300 évvel későbbi időszakából, Tutankhamon temetkezéséből.
|
|
|
Heszi a fapanelek
egyikén. Nézzétek meg milyen szép a hajviselet vagy paróka. A vállán
átvetve írnokfelszerelést láthattok, a kezében botot és jogart tart.
Bútorok szepontjából figyelemre méltó a patás állat lábbal rendelkező,
támla nélküli szék és az asztalka. A kép J.E. Quibell "Excavations at Saqqara - The tomb of Hesy" (1913) című könyvéből származnak, mely szabadon elérhető az interneten. |
Két részlet látható a kollázson Hesziré sírjának falfestményeiből,
pontosabban azok átrajzolata.
Fent egy láda három kölönböző fejtámasszal. Lent pedig egy talpas láda,
aminek áttört oldalát dzsed-oszlopok és Ízisz-csomók díszítik. A kép J.E. Quibell "Excavations at Saqqara - The tomb of Hesy" (1913) című könyvéből származnak, mely szabadon elérhető az interneten. |
Hotepherész királyné bútorszettje. Ez a Museom of Fine Arts Bostonban található reprodukció, a felvétel az ő weboldalukról származik és itt csak ismeretterjesztő céllal jelenik meg.
|
Az
Óbirodalom
másik kulcsfontosságú lelete bútorok szempontjából Hetepherész királyné
sírja.
Ő Sznofru felesége volt és Khufu édesanyja. Mindketten a 4. dinasztia
uralkodói
voltak. Az aknát, amelyben a királyné üres szarkofágja és temetkezési
mellékletei voltak, 1925-ben találta meg a George A. Reisner vezette
Harvard-Boston expedíció Gízában, Khufu piramisának közelében. Reisner
úgy
vélte, hogy a királynét eredetileg máshol temették el, és hogy azt a
sírt még
Khufu uralkodása alatt kirabolták, a test pedig megsemmisülhetett.
Szerinte
Khufu temettethette újra a megmaradt sírmellékleteket, így a belső
szerveket
tartalmazó kanópuszládát is piramisa közelében. A feltárás
körülményeiről és az
előkerült leletekről írtam már a történelem témakörben, a kapcsolódó
írást
betettem ajánlott linkekhez. A bútorokat azonban itt is szeretném
bemutatni. A
legtöbbet aranylemezzel, vagy aranyfóliával vonták be és fajansz
berakások
díszítették, ennek köszönhető az, hogy bár a faanyag jelentős része
megsemmisült, évek kemény munkájával a bútorok mégis teljes egészében
rekonstruálhatók voltak. A hordozható baldachin vagy sátor darabjai
részben a
szarkofág tetején, részben a földön hevertek. Ez egy fából készült és
aranylemezzel bevont váz, amit főként gyékénymotívum díszít, ugyanakkor
az
ajtófélfa belső oldalán Sznofru titulatúrája szerepel. Az illesztések
kopásának
megakadályozása érdekében mindegyiket gondosan bevonták rézlemezekkel.
Körbe a
falakra és a tetőre valamilyen függöny került, amelyeket réz kampók
segítségével rögzítettek a vázhoz. A gazdagon díszített függönytartó
ládát
sikerült rekonstruálni, a függönynek viszont, amely a sátorvázat
beborította
volna, nem találták nyomát.
Két
karfával és
háttámlával ellátott szék is részét képezte Hotepherész bútor
szettjének. A
szék az ókori Egyiptomban státuszszimbólum volt, erre enged
következtetni a Sps[1]
– nemes szó írására használt hieroglifa, mely egy széken ülő előkelőt
ábrázol. Az
egyik széket már nem sokkal a felfedezés után rekonstruálták. A
kartámláját
áttört technikával elkészített összekötözött papiruszok díszítik. Az
lábak
oroszlánmancsot formáznak, amelyek rézlemezzel bevont, fejjel lefelé
állított
csonkakúpon állnak. A karfának bordázott mintázata van, felső része
domború
kialakítású. Az ülőfelület és a háttámla ébenfából készült. A másik
széket csak
2016-ban készítették el az Egyesült Államokbeli Cambridgeben található
Harvard
Egyetem munkatársai. A hátoldalát fajansz berakásos Neith-szimbólumok
díszítik,
az oldalakat áttört technikával egy-egy kitárt szárnyú sólyom ékesíti.
Növényi
szálakból bekötött ülőfelülete van.
A
királyné
ágykeretét fejjel lefelé és darabokban találták meg. Hossza majdnem 178
cm,
szélessége 97 cm, aranylemezzel vonták be. A fekvőfelületet kifeszített
marhabőr vagy lenvászon alkothatta, amelyeket madzagok segítségével
erősítettek
a kerethez. A lábak oroszlánlábat formáznak, a fejnél és a lábnál
található
párok magassága különböző, mert ennek az ágynak a fekvőfelülete is lejt
arra az
oldalra, ahová a reá fekvő ember a lábát helyezte. A fejrésznél a lábak
35,5 cm
magasak, a lábrésznél pedig 21,5 cm magasak. A lábrésznél található
támlát
fajansz és aranyberakásos technikával készült stilizált növényi,
esetleg toll
motívumok díszítik.
Ez a szett tulajdonképpen egy hálószoba bútornak felel meg. Nagyon érdekes, hogy Mereszankh III sírjában egy hasonló bútorszettet örökítettek meg ábrázolásokon. Mereszankh III Kephrén fáraó felesége volt, tehát ő is a 4. dinasztia egyik királynéja. Az ő karosszékén az áttört kartámlákat egy-egy ülő oroszlán alakja díszíti. A sátorban elhelyezett ágyon két szolga éppen megigazítja a matracot és a fejtámaszt.
|
||
Hotepherész királyné hordszéke a Kairói Egyiptomi Múzeumban, a forrás szerepel a képen. Óbirodalom, 4. dinasztia, Kheopsz vagy Khufu uralkodása (kb. i. e. 2551 - 2528).
|
Hotepherész királyné sólymos székének rekonstrukciója a Harvard Egyetem egyiptomi gyűjteményében. A tollszerű és növényi motívumok, illetve a Neith-szimbóluk mellett a háttámlán láthattok még egy érdekes motívumot. Ezt a kutatók ifjúság hajfürtnek gondolják. Igazán királynéhoz méltó, nem gondoljátok? Daderot felvétele a wikipédiáról származik. |
Mereszankh
III masztabájában található relief részlete, illetve annak az
átrajzolata. Szolgákat látunk, amint elrendezik a királyné ágytakaróját
és fejtámaszát. Mereszankh ágya egy Hotepherészéhez hasonló sátorban
áll. Balra fent egy másik szolga a királyné székét tisztogatja. Ennek
az oroszlánlábas széknek az áttört kartámláját egy ülő oroszlán
ékesíti. A kép Dunham, Dows, and William Kelly Simpson "The Mastaba of Queen Mersyankh III" (1974) című könyvéből származnak, mely szabadon elérhető az interneten. |
Az
Óbirodalomban
a magas rangú személyek kényelmes közlekedési eszköze volt a hordszék.
Ennek a
legkorábbi ábrázolása már a Predinasztikus korból ismert, mégpedig az
úgynevezett Skorpió buzogányfejről. Hotepherész királyné sírjában
fizikai
valójában is találtak egy ilyet a régészek. Az ellenálló ébenfából
készült,
aranyberakásos hieroglifákkal díszített részek eredetiben fennmaradtak,
azonban
a világos színű fából való részek teljes mértékben rekonstrukciók. A
feliratokon a királynő neve és címei szerepelnek. A felsőrész peremén
tollszerű, aranyra festett minta fut körbe. A tartórudak henger
alakúak,
végeiket aranyból készült pálmalevél-oszlopfőt mintázó fogantyúk
ékesítik.
Meresankh III királyné sírjában ábrázoláson jelenik meg, egy ehhez
hasonló
hordszék.
Hotepherész
egyik
faládájában találtak egy kisebb fából készült kozmetikai ládát, egy réz
mosdótálat és kancsót, valamint egy fejtámaszt és egy ékszeres ládát
is. Fejtámaszokat
több afrikai kultúrákban is használtak még a múlt században is.
Ábrázolás
formájában az ókori Egyiptomból legkorábban Hesziré sírjából ismerjük
őket.
A
fejtámaszok alapvetően
három főbb részből állnak. Van egy egyenes talpuk, míg az oldalán
fekvő, alvó
ember nyakát megtámasztó rész ívelt, félkörhöz hasonlít. A két elemet
általában
egy vagy két hengeres törzs köti össze középen. Kelet-Afrikában a
fejtámasz a bonyolult
hajviseletet és annak díszeit tartotta épen fekvés vagy alvás közben.
Közép- és
Kelet-Afrika egyes régióiban a fejtámasz használata kimondottan a
vezetők
kiváltsága volt, akikkel együtt ezeket a tárgyakat el is temették. Az
ókori
egyiptomi elit nagy része is értékes parókákat viselt, elképzelhető,
hogy itt
is az volt a tárgy eredeti szerepe, hogy ezt és a különböző hajdíszeket
megvédje fekvés vagy alvás közben. Az egyiptomiak azonban apotropaikus
funkciót
is társítottak hozzá. Úgy gondolták, hogy a félig felemelt, fejtámaszra
helyezett fej védelmet nyer az ártó erők támadásaitól az éjszaka
folyamán. Az
Óbirodalom idején jellemzően agyagból, egyiptomi alabástromból,
mészkőből és
fából készült. Az Ó- és Középbirodalom idején a fejtámaszt gyakran a
koporsón
belül, a múmia feje alá helyezték. A legszegényebbek temetkezésében
pedig egy
agyagtégla vagy kőtömb helyettesítette. A fából faragott példányokat
volt, hogy
egy darabból faragták, máskor két vagy három részből, ilyenkor az egyes
elemeket csapolással rögzítették egymáshoz. Később elefánt- vagy
vízilóagyar és
fajansz is lehetett az alapanyaguk. Vizsgálatok alapján előfordult,
hogy párnázták
őket, vagy párnát illesztettek bele. Az Újbirodalom korától gyakran
jelennek
meg rajtuk különböző védőistenek, mint például a törpe alakú Bész, vagy
a több
állatból megalkotott Thoérisz istennő. A tárgynak a túlvilági élet
szempontjából is fontos szerepe volt, amelyre a Halottak könyve 166.
fejezete
világít rá.
„Fecskék
ébresztenek, mert alszol.
XY,
felemelik a
fejedet a horizontra.
Emelkedj
fel!
Győzedelmeskedj
afelett, amit veled tettek!
Ptah
legyőzte
ellenségeidet.
Parancsba
van
adva, hogy fellépjenek azok ellen, akik ellened cselekedtek.
Hórusz
vagy,
Hathor fia, a lángoló tűz, akinek a fejét visszaadták, miután levágták.
Nem
vehetik el
többé a fejedet.
Soha
többé nem
vehetik el tőled a fejedet.”[2]
A
szöveg a halott
újjászületését úgy írja le, mintha álomból ébredne fel, úgy, hogy a
fejtámasz
mágikus erejének segítségével felemeli a fejét. Kozmikus síkon az
elhunyt feje
az ellenségeit legyőző és hajnalban diadalmasan a keleti horizontra
felemelkedő
napistennel azonosult. Ezt az elképzelés nagyon szépen visszatükröződik
Tutankhamon elefántcsontból faragott fejtámaszán. Ennek talapzatán
ugyanis két
egymásnak háttal fekvő oroszlán látható, ők a horizontot testesítik
meg. A
támasztékot pedig egy guggoló, kezeit magasba nyújtó férfi tartja, ő
Su, a levegő
istene. A 166-os mondás egyben az ellen is védelmet nyújtott, hogy az
elhunyt
fejét levágják a túlvilágon.
Tutankhamon
egy
másik, fából készült fejtámaszán a törzs két oldalán egy-egy térdelő
istennő
van, akik felemelt kezeikkel jelképesen felemelik a király fejét,
feltehetőleg
Íziszről és Nephthüszről van szó, ez esetben ők segítik a király
újjászületését, ahogy Ozirisz újjászületését is segítették. Előfordul,
hogy a törzs
két oldalán egy-egy lótuszvirág – az újjászületés szimbóluma – jelenik
meg, vagy
egy-egy uasz-jogar – a hatalom, az erő jelképe. Máskor a törzset
egy-egy Ízisz-csomó alkotja, vagy pedig Hathor-fej díszíti[3], hogy csak néhány különlegesebb darabot említsek.
A
sírokban nem
minden korszakban volt gyakori a fejtámasz. Az Óbirodalom időszakából
viszonylag sok került elő, de például a Középbirodalom korában, a 12.
dinasztia
idejéről elhanyagolható mennyiség. Ennek az is lehet az oka, hogy ebben
a
korszakban gyakran készült fából és így kevésbé maradt meg, mint a
tartósabb
anyagból készült példányok. Az Óbirodalom idején viszonylag gyakran
szerepel
rajtuk felirat, amely megnevezi az elhunytat és felsorolja címeit, a
talpukra
áldozati formulát is felírhattak. A fából készült, könnyebb példányok
inkább
alkalmasak voltak a mindennapi használatra és némelyiken láthatóak is a
használat
nyomai. A Középbirodalom korabeli településeken előkerült példányok
inkább
fából vannak. Ekkor jelenik meg egyébként az a típus, ami összecsukható
széket
formáz, de inkább később, az Újbirodalom idején válik népszerűvé. Az
Újbirodalom korabeli településeken is fa fejtámaszok kerültek elő,
kivéve Deir
el-Medinát, ahol viszont kőből készült darabokat találtak. Az
Újbirodalomban a
fejtámaszokon ritkán van felirat, de némelyik egyértelműen temetkezési
mellékletnek készült, mivel a tulajdonost igazhangúnak nevezik rajta és
ez a
halottnak kijáró megszólítás. Néha viszont jó alvást kívánó szöveg
került rá. A
tárgytípus még a Ptolemaiosz-korban (i. e. 332 – 30) is használatban
volt, sőt valószínűleg
később is, azonban sírmellékletként való használatuk a Későkort
követően
megszűnt.
Az Újbirodalomtól fejtámasz amuletteket is elhelyeztek a múmiavásznak közé, de csak királyi temetkezésekben. Tutankhamoné vasból készült. Később, a Szaiszi kortól általánossá válik a magánemberek temetkezéseiben is. Leggyakrabban fekete kőből készítették, mint a hematit, a bazalt, a szerpentin, az obszidián vagy a diorit, de számos zöld, kék és vörös színű mázas példány is ismert. A feladata ugyanaz volt, mint a sírba helyezett használati tárgynak, vagyis, hogy mágikusan felemelje az elhunyt fejét a túlvilágra való – ébredése – újjászületése során. Némelyik amulettre felírták a Halottak könyve 166. fejezetét.
Egy gyönyörű egyiptomi alabástromból készült fejtámasz. A lelőhelye sajnos ismeretlen. Óbirodalom, 6. dinasztia (kb. i. e. 2305 - 2118). A fotót Leidenben, az RMO-ban készítettem.
|
Körülbelül
22 centiméter magas és majdem 23 centiméter széles fából faragott
fejtámasz. A thébai régióban található, Aszaszifból került elő. Míg a
fejtámaszok egyenes talpa és ívelt teteje szinte mindig egyforma, a
középső rész változatos lehet, itt hat vékonyabb rúd köti össze a két
elemet. Középbirodalom, 11 - 12. dinasztia (kb. i. e. 2030 - 1802) Forrás: Metropolitan Múzeum |
Elefántcsontból
faragott fejtámasz, amelynek a törzse egy-egy Ízisz-csomóból áll. Deir
el-Bershában találták és a Középbirodalom idejére datálható. Forrás: British Múzeum |
A
Torinói Egyiptomi Múzeum gyűjteményben másodszor járva fedeztem fel,
azokat a galériára helyezett vitrineket, amelyekben csoportonként, de
mondhatni ömlesztve és információk nélkül vannak elhelyezve a tárgyak.
Különösen megragadta a figyelmem a bal oldali fejtámasz, amelyen a
középső, vagyis a törzs részt 4 pár zártfejű papirusz-, vagy
lótuszvirágoszlop alkotja. A vízililom az újjászületés jelképe, míg a
papirusz a frissességé és a megújulásé. Mellette egy klasszikus formájú
példány van. Talán Újbirodalom korabeli darabok, de a Középbirodalomnál
biztosan nem korábbiak. |
A British Múzeumban készítettem a felvételt, amelyen egy "összecsukható széket formázó" fejtámasz szerepel. Akhmimból került elő. Egyébként maga a fejtámasz is összecsukható és így utazáshoz praktikus. A "lábak" valamilyen vízimadarat formáznak, az ívelt részt pedig Bész feje díszíti, kicsit látszik a fotón a jobb oldalon. Újbirodalom, 18. dianasztia (kb. i. e. 1390 - 1295)
|
A
9-es szám jelöli a fejtámaszt ezek között a temetkezési amulettek
között. Az anyaga hematit, a lelőhelye nem ismert és a Későkorra
datálják. A fényképet Oxfordban, az Ashmolean Múzeumban készítettem. |
Az
Óbirodalom
masztabáiban számos asztalosokat ábrázoló jelenet található, akiket
mindennapi
munkájukat végezve örökítettek meg, tehát amint különböző bútorokat
készítenek.
Az egyik legjobban megőrződött és legrészletesebb talán Ti masztabája
az 5.
dinasztia idejéről. Itt az asztalosok ládákat, dobozokat, ágyat és
fejtámaszt
készítenek. Az eszközeik között megjelenik az íjfúró. Az asztalos, aki
használja, egy láda tetejébe fúr vele egy lyukat, körülötte egyéb
szerszámok is
vannak, egy fűrész és egy szalukapa.
Korábban
a
dobozok, ládák egyszerű téglalap alakúak voltak, sima falapokból
készítették
őket, és sarokcsapolással illesztették össze. Az Óbirodalom idején
azonban már
vázból és panelekből épültek fel, és elég változatos formában
készültek.
Némelyiket festették, másokat furnér technikával vagy pedig berakással
díszítették. Mereszankh III sírjában az ábrázolásokon megörökítettek
domború
fedelű ládákat is. A 6. dinasztia végére pedig már megjelennek a
szentélyt
formázó, illetve a nyeregtető fedeles dobozok is. Az egyiptomiak tartórudak
segítségével
a ládákban nehéz terheket vittek akár nagyobb távolságra is. Meresankh
III masztabájában
egy téglalap alakú ládát visznek két rúd segítségével, úgy tűnik, hogy
a doboz
egyszerűen csak rá van fektetve a rudakra. A 6. dinasztia korabeli
Mereruka
masztabában viszont már fejlettebb technikával találkozunk. Az itt
cipelt láda
vázból és panelekből épül fel, a fedele nyeregtető alakú, és dísztő
motívumként
megjelenik rajta a cavetto-perem és a tórusz-szegély is. A tartórudakat
rézkapcsok rögzítik a doboz aljához és ezeket egyszerűen be lehet tolni
a doboz
alá, amikor éppen nem viszik sehová. Az Újbirodalom korából,
Tutankhamon
sírjából előkerült egy ehhez nagyon hasonló láda.
Folytatása következik.
|
||
Harold
fotóján Ptahhotep vezírt látjátok szép oroszlánlábas széken ülve. A
színezés arra utal, hogy aranylemez vagy aranyfólia borítja a széket,
míg a mancsok alatt lévő dobot rézlemez fedi, az alacsony támlánhoz úgy
tűnik vásznat vagy párnát helyeztek, hogy kényelmesebb legyen az ülés
az ország második embere számára. Óbirodalom, 5. dinasztia, Dzsedkaré Iszeszi uralkodása (kb. i. e. 2414 - 2375).
|
Szintén
Harold készítette a fenti képet, ezúttal Ti vezír masztabájában.
Asztalosok bútorokat készítenek. Balra egy ágyat láttok, ami alatt egy
fejtámasz fekszik és egy láda áll. Jobbra az asztalos íjfúróval
dolgozik egy ládán. Ti több uralkodót is szolgált az 5. dinasztia
idején, szakkarai masztabáját talán Niuszerré uralkodása idején
fejezték be. Óbirodalom, 5. dinasztia, Niuszerré uralkodása (kb. i. e. 2453 - 2422). |
Ti
vezír szerepel ezen a nem túl élesre sikerült, ezért nem nagyítható
fótomon. Egy másik fajta széktípust láthattok rajta, mégpedig a
korábbi, a szarvasmarhalábas. A színezés arra utal, hogy ébenfa széket
látunk, háttámlája nincsen, de egy párna látható a vezír háta mögött.
|
A
4. dinasztia királynéi:
http://maatkara.extra.hu/10tori/obir_4din_queens1.htm
A
Bonni Egyetem
Halottak könyve projektjének weboldala:
Részletes
angol nyelvű cikk Hotepherész sólymos
székéről:
https://scholar.harvard.edu/files/petermanuelian/files/manuelian_jarce_53_2017.pdf
Készítette:
Maatkara
Közzétéve:
2021.03.01.
Felhasznált
irodalom:
Geoffrey
Killen – Egyptian Woodworking and furniture
(Shire Egyptolgy, 1994)
Aletta
Maria
Pepler-Harcombe – Ancient Egyptian Furniture in Context: From Ancient
Production, Preservation to Modern-day Reconstruction and Conservation.
Carol Andrews – Amulets of Ancient Egypt (University of Texas Press, 1998)
LÄ
Band III 686 – 693
Liptay Éva - A halál, mint alvás és a halálból való felébredés az ókori egyiptomi halotti ikonográfiában (Ókor)
[2]
Németből fordítottam a bonni Egyetem Halottak könyve projekt oldalán
található Újbirodalom korabeli szövegváltozatot, törekedve az
közérthetőségre.
A német nyelvű fordítást B.
Backes jegyzi.
[3] Ez a
darab szikomorfából készült, és talán a III. Átmeneti korból maradt
ránk (kb. i. e. 1970-714). A cambridgei Fiztwilliam Múzeumban a
nyilvántartási
száma: E.W.16. Ide
kattintva megnézhetitek.
|
|