Kapuk könyve

 

A Kapuk könyve egyike azon túlvilági vezetőknek, melyek eredetileg királyi használatra készültek és az Újbirodalom idején jelennek meg az uralkodók sírjaiban. Mi csak egy összefoglaló leírást készítünk róla a cikk végén található források alapján, mivel a Vámbéry Ármin Keleti Szabadegyetemen dr. Bartos Zoltán előadássorozatot tartott erről a túlvilági vezetőről, ennek folyományaként elképzelhető, hogy hamarosan magyar nyelven is részletesen olvashattok majd a Kapuk könyvéről.

 

A Kapuk könyvével foglalkozó szakirodalmak közül szeretném megemlíteni Maystre és Piankoff három kötetes munkáját, mely 1939 – 1962 között jelent meg francia nyelven, a címe Le livre des portes. Alexandre Piankoff 1954-ben publikálta VI. Ramszesz sírját és így az abban található Kapuk könyve verziót, könyve címe „The tomb of Ramses VI.”. Erik Hornung készítette el a német nyelvű publikációt két kötetben, mely 1979 - 1984 között jelent meg „Das Buch von den Pforten des Jenseits” címmel.

Jelenleg elérhető az interneten az I. Széthi szarkofágján[1] megtalálható változat, melyet 1864-ben J. Bonomi és S. Sharpe tett közzé a „The Alabaster Sarcophagus of Oimeneptah I., King of Egypt” címmel. Ebben végig tudjátok nézni az egyes órák képeit, ezért a cikk végére beraktuk a linkjét.

 

A tudósok véleménye nem egységes a korpusz keletkezésének idejére vonatkozóan. Egyesek szerint az Újbirodalmat megelőző időszakból származik, mások III. Amenhotep uralkodási idejére teszik a keletkezését, megint mások pedig az Amarna-korra. A legkorábbi királysír, amelyikben szerepel, de nem teljes egészében, az Horemheb örökhajléka. A szarkofágteremben található, csakúgy, mint I. Ramszesz sírjában. I. Széthi esetében a két nagy, oszlopos csarnokban kapott helyet. Egyébként az ő alabástrom szarkofágján szerepel az első teljes verzió. Az abüdoszi Ozireionban szintén megtalálható. II. Ramszesz és utódai szintén szerepeltették a sírjaikban. VII. Ramszesz az utolsó, akinél megjelenik, de már csak az első és a második óra. III. Ramszesz idején egy magánszemély is abban a kiváltságban részesült, hogy sírját a Kapuk könyve egy részével díszíthette. Ő egy Tjanefer nevű Amon pap, akiknek nyughelye a TT158-as számú thébai sír.

Az Újbirodalmat követően a Kapuk könyve részeit szórványosan használják magánemberek. Anhai Halottak könyve papiruszán, mely feltehetőleg a 20. dinasztia idejéről származik, illetve Honszumesz mitológiai papiruszán, mely a 21. dinasztia korából maradt ránk, szerepel a záró jelenet. Ugyanez jelenik meg Mutirdisz thébai sírjában, aki a 26. dinasztia idején élt. A korpusz más részei megtalálhatóak két, szintén 26. dinasztia korabeli sírban, az egyik Petamenophisz thébai, a másik pedig Horiré szakkarai örökhajléka. A Későkor szarkofágjain általában az első óra és a túlvilági ítélet jelenete fordul elő.

 

A Kapuk könyve elnevezés Gaston Masperotól származik, a korpusz ókori egyiptomi neve nem ismert. A Kapuk könyve az Amduathoz hasonlóan a Napisten éjszakai útját meséli el, melyet 12 óra alatt tesz meg. Az éjszaka első órájának szerkezeti felépítése eltér a többi óráétól. Az utolsó három órában csak istenek jelennek meg, üdvözült halottak nem.

Minden órában a középső regiszterben látható a napbárka, a kosfejű Napistennel. Míg az Amduatban a napbárka legénysége viszonylag nagy számú volt, itt a Napisten mellett csak Szia, a teremtő gondolat és Heka, a varázslat áll,[2] legalábbis csak őket ábrázolják. Szia a Napisten hírnöke, míg Heka a bárka kormányosa. A kabint, amely a Napistent rejti, minden órában körülveszi a Mehen-kígyó, amelynek feladata a Napisten védelmezése. A bárkát négy férfi vontatja, ők valószínűleg üdvözült halottak.

Ennek a túlvilági vezetőnek a jellegzetessége, hogy az éjszakai órákat és egyben túlvilági régiókat kapuk (sbHt) választják el egymástól, ez leginkább a Halottak könyve 144-145. fejezetével mutat hasonlóságot. Utóbbi szerepel például Tauszert Királyok Völgyében található sírjában, valószínűleg a Kapuk könyvét helyettesítendő. Már a Piramisszövegekben megjelenik egyébként az elképzelés, hogy a túlvilágon vannak kapuk, amelyeken át kell haladni. A Koporsószövegek részét képező Két út könyvében hét túlvilági kapu van. Az Amduatban bár képileg nem ábrázolták ezeket, 12 túlvilági kapuról beszélnek.

Minden kaput egy hatalmas kígyó őriz, aki az ajtón helyezkedik el, emellett van még két további, elrettentő nevekkel rendelkező őr és két tüzet köpő ureusz is. A kapuk a Napisten szavára megnyílnak és biztonságban áthaladhat rajtuk. Megfigyelhető, hogy összességében több isten és halott szerepel a Kapuk könyvében, mint az Amduatban, de általában csoportokba rendezik őket és kevesebb rendelkezik egyéni névvel.

A könyv használatára vonatkozó utasítások nincsenek, viszont szó esik áldozatokról általában minden jelenet végén, kivéve azokat a jelenetek, ahol ellenségek szerepelnek, valamint az utolsó három órában.

Ozirisz bírósága központi eleme a Kapuk könyvének. Kriptografikus szöveg kíséri, mely titkosságát erősíti. Az ötödik kapuba van illesztve, így közvetlenül a hatodik óra előtt kap helyet, amelyben a Napisten egyesül holttestével. I. Széthi sírjától kezdve ennek a jelenetnek a helyére egy másik lép: az uralkodó Ozirisz trónon ülő, vagy álló alakja előtt látható. Ettől kezdve tehát a jelenet az elhunyt királyt azonosítja a Túlvilág urával. A Kapuk könyve végén zárókép foglalja össze a Nap egész utazását. I. Széthi szarkofágján az órák időrendi sorrendben követik egymást, a lábrész külső oldalán kezdődnek és a fejrész belső oldalán végződnek, ezáltal a zárójelenet az elhunyt király feje mögött van. Szintén időrendi sorrendben követik egymást a Kapuk könyve jelenetei az Ozireionban és VI. Ramszesz sírjában.

 

A Kapuk könyvében a halottak jellemzően ahhoz a régióhoz vannak kötve, ahol tartózkodnak. A fáraó különleges státuszát hangsúlyozza, hogy az uralkodó alakja több órában is megjelenik a napbárkában, vagyis ő elkíséri a Napistent a túlvilági útja során a hajnali újjászületésig.

Mikor a Napisten belép a túlvilágra a halottak egy csoportja köszönti őt, akiket „a Nyugat istenei”-nek neveznek, és akik a nyugati hegyvidéket népesítik be. Az első óra egy köztes hely, úgy tűnik, a nyugati horizonton, mely még a túlvilág előtt helyezkedik el, itt a Napisten még skarabeusz alakú. Maga a túlvilág az első kapunál kezdődik. Egy kosfejben és egy sakálfejben végződő cölöp személyesíti meg a Napisten parancsait, mindkettő megjutalmazza, vagy éppen megbünteti a túlvilág lakóit.

A második óra felső regiszterében az üdvözült halottak jelennek meg, akik a Maaton élnek, míg az elkárhozott halottak az alsó regiszterben szerepelnek és Atum bünteti őket. A középső regiszterben a bárka találkozik a bejáratánál lévő istenekkel. Az alsó regiszterben az ellenség mellett megjelennek a „Fáradtak” – négy fekvő férfi – ők Hornung szerint az égbolt négy kardinális pontja.

A harmadik órában megjelenik az éjszakai utazás néhány központi eleme, mint a múmiák a felső regiszterben, amelyek a Napisten megjelenése miatt felébrednek és mozogni kezdenek szentélyeikben. És itt látható a Tűztó is, amelyből az üdvözült halottak ellátást kapnak, de a bűnösök számára a vize égető tűz. A középső regiszter, ahol a Napisten halad, a „Földbárka”, vagyis itt szimbolikusan egyetlen jelenetbe sűrítették Rének az egész föld mélyén történő utazását, amelynek során megfiatalodik az újjászületéshez. A megújulásra utal a fehér vásznakkal való ellátás is. Az alsó regiszterben először tűnik fel a Kapuk könyvében Apóphisz, mint hatalmas kígyó. Atum előtt látható, akit két isteni kilencség segít ősellenségének legyőzésében.

A negyedik óra felső regiszterében két vízfelület dominál: az élet tava, melyet sakálok őriznek és az ureuszok tava. Elképzelhető, hogy mindkettő a harmadik órában szereplő Tűztó egy változata. A középső regiszterben a Napbárka előtt szentélyek láthatók, amelyekben még a halál állapotában lévő, fekvő múmiák láthatók. A Napisten megjelenése miatt kelnek életre és ő gondoskodik ellátásukról is. Az idő múlását is megörökítették itt. Az időt egy hatalmas, többszörösen megcsavarodott kígyó jeleníti meg, míg az órákat 12 istennő. Az alsó regiszterben Ozirisz látható szentélyében, védelmezőkkel körülvéve.

Az ötödik órában Ré gondoskodik az üdvözült halottakról: étel és italáldozatot, túlvilági szántóföldeket kapnak. A középső regiszterben megjelenik a Napisten ősellensége, akit kilenc isten tart távol a napbárkától, előtte az üdvözült halottak bá lelkei vannak emberalakban. Az alsó regiszter bevezető alakja Hórusz, aki előtt négy embertípus jelenik meg, az ember (egyiptomi), az ázsiai, a núbiai és a líbiai, mindegyiket négy egyén képviseli. A jelenet mindegyik népcsoport túlvilági fennmaradását biztosítja, a szöveg Hórusz és Szakhmet gondjaira bízza őket. Így hangzik a jelenethez tartozó szöveg:

 

„Hórusz szól Ré ezen jószágaihoz[3], kik az alvilágban vannak,

a Fekete és a Vörös Föld(ön):[4]

 

Az akh legyen veletek, Ré jószágai,

kik a nagyból keletkeztek, amely az égbolton van;

levegő az orrotoknak,

oldás legyen múmiapólyátoknak!

Ti vagytok a fénylő szemem könnyei,

»emberek« nevetekben.[5]

 

»Nagy a keletkezés vize« – mondjátok,

a ti »ázsiai« nevetekben.[6]

Létrejött részükre Szakhmet,

Ő védelmezi bájukat.

 

Ti vagytok azok, akik ellen lesújtottam;

megbékélek a milliókkal, melyek belőlem jöttek elő,

a ti »núbiai« nevetekben.[7]

Az ő részükre jött létre Hórusz,

ő védelmezi báikat.

 

Megkerestem szememet, mikor létrejöttetek,

a ti »líbiai« nevetekben.[8]

Létrejött részükre Szakhmet,

ő védelmezi báikat.”[9]

 

Az ötödik óra végén található az ötödik kapu, amelyben Ozirisz túlvilági bírósága kapott helyet. A trónon ülő Ozirisz egy lépcső tetején ül, előtte látható a mérleg perszonifikációja. A mumifikált alak vállán lévő mérleg serpenyői általában üresek. Az üdvözültek kilencsége áll a lépcsőkön. A bíróságon az elhunytak szavait mérik le Ozirisz és kilencsége előtt. Az elkárhozott lelkek ellenség hieroglifaként jelennek meg Ozirisz lábai alatt. Ebben a jelenetben egy malac jelképezi az ellenséges erőt, mely legyőzésre kerül.

A hatodik órában a Napisten és holtteste (Ozirisz) egyesül, ahogy minden üdvözült halott bája egyesül saját holttestével. A felső regiszterben a szöveg szerint a napbárka legénysége látható, akiknek feladata, hogy megbéklyózzák Apóphiszt. A Napisten ellensége azzal fenyegetőzik, hogy felszürcsöli a napbárka elől a vizet, ezzel akadályozva meg továbbhaladását, valamint azzal, hogy mindenkit elnyel. A középső regiszterben, ahogy már említettem a Napisten találkozik holttestével. Az alsó regiszterben kígyó alakú halotti ágyon múmiák fekszenek arra várva, hogy újra életre keljenek, mely meg is történik: csontjaik, tagjaik újra egyesülnek, megszabadulnak a múmiapólyáktól, levegőt, vizet, kenyeret és sört kapnak, bá-lelkeik pedig az Áldozatok Mezejére utaznak. A jelenet végén ismét megjelenik a Tűztó, mely ezúttal kör alakú és egy kobra található benne, mely minden ellenséget elrettent.

A hetedik óra központi eleme, ahogy az Amduatban is, minden létező ártó hatalom és ellenség megsemmisítése, hogy ne akadályozzák a Napisten újjászületését, emellett fontos motívum az üdvözült halottak áldozattal történő ellátása is. A felső regiszterben az üdvözült halottak két csoportja látható. Az egyik csoport kosarakat visel a fején, melyek gabonával vannak megtöltve. A másik csoport fejének tetején Maat tolla látható, mely azt jelzi, hogy ők a túlvilági ítélet során üdvözülést nyertek. A felirat szerint Ozirisz üdvözli birodalmának új lakóit. A középső regiszterben a napbárka előtt látható hét darab sakálfejű karó - „Geb cölöpjei” - amelyhez két oldalról egy-egy ellenség van hozzákötözve. Baljóslatú nevekkel bíró démonok gondoskodnak megbüntetésükről. Az alsó regiszterben mezőgazdasági munkát végeznek, a Napisten megjelenése lehetővé teszi, hogy még itt, a föld mélyén is nőjön a gabona. A túlvilág lakói megtermelik az élelmet, amelyből később az áldozatukat megkapják.

A nyolcadik órában, a felső regiszterben ismét végtelen kígyókötélként ábrázolják az időt, ami egyben a napbárka vontatókötele is. A középső regiszterben a tovább halad a napbárka, az előtte haladó istenek igazságot szolgáltatnak ítéleteikkel és megbüntetik a Napisten ellenségeit. Az alsó regiszterben üdvözült halottak láthatóak, akik már mozognak, illetve egy bírói testület, amelynek feladata az újjászületett halottak védelmezése.

A kilencedik óra középpontjában a középső regiszterben a Napbárka előtt látható téglalap alakú vízfelület áll, amelyben a vízben halálukat lelt emberek sodródnak. A vízfelület a Nun, az Ősvíz, amelynek regeneratív erejéből ezek az elhunytak részesülnek, számukra is biztosított a túlvilági élet. Bá-lelkeik tűnnek fel a felső regiszterben, amint kenyér és zöldségek formájában ellátmányt kapnak. Az alsó regiszterben ezzel szemben az ellenség megbüntetése kapott helyet. Hórusz botjára hajló alakja vezeti be a regisztert. Egy hatalmas kígyó, a „Tüzes”, lángoló leheletét tizenkét megkötözött ellenségre zúdítja. A kígyó testének hullámai között a Hórusz-fiúk láthatóak, akik szokatlan módon heten vannak, és akik az üdvözült halottakat védelmezik a kígyó lángjával szemben. Hórusz az apja, Ozirisz ellen ejtett vétségek miatt elítéli a bűnösöket és megparancsolja a „Tüzes”-nek, hogy égesse el őket. Ez a végső megsemmisülést jelenti számukra.

A tízedik órában az egész középső regisztert az Apóphisz elleni küzdelem tölti ki. A szöveg szerint a Napisten egyesül holttestével, ezért különösen nagy veszélyben van. 14 dobóhálós isten feladata, hogy megbűvölje a hatalmas kígyót. A dobóhálókban testesül meg a varázslat, ami legyőzi Apóphiszt. Az „Öreg” nevű isten béklyókba köti a kígyó testét. A felső és alsó regiszterben a Napisten különböző megjelenési formákban látható. A felső regiszterben például szfinxként, amelyiknek sólyom és emberfeje is van. Két veszélyes, többfejű kígyó követi, akik részt vesznek Apóphisz és az összes ellenség megsemmisítésében. Az alsó regiszterben egy kötél köt össze miden alakot, a Napisten sólyomként jelenik meg, habár Kheprinek (skarabeusz) is nevezik. A szöveg a felemelkedésre utal és hangsúlyozza, hogy az utazás folytatódik az ég felé.

A tizenegyedik órában ismét megjelenik a megkötözött, feldarabolt Apóphisz, ezúttal a felső regiszterben. A kötelet, amivel őt és társait megkötözték egy a mélységből kiemelkedő hatalmas ököl tartja. A középső regiszterben megjelenik a Napisten arca fordított bárkában, elképzelhető, hogy ez az idő megfordulását jelzi. Az istent csillagok vontatják, hirdetve eljövendő felkelését. Az alsó regiszterben a Napisten evezősei (cirkumpoláris csillagok) jelennek meg az óraistennők társaságában, akik vontatókötelet tartanak. Idő és energia működik együtt, hogy a bárkát a keleti horizontra juttassák. Számos isten már kiáltással hirdeti a Napisten feltűnését a horizonton.

A 11. kapuban nem a múmiákból álló kilencség szerepel, hanem két uasz-jogar. Az egyiknek sólyom, a másiknak emberfeje van, mindkettő felett Felső-Egyiptom Fehér-koronája látható.

A Napisten megérkezik az utolsó, a tizenkettedik éjszakai órába. A felső regiszterben az első istencsoport a Napisten fényét hordozza, ami kezükben tartott napkorongok formájában manifesztálódik. Megjelennek azok a csillagok is, akik a Napistennel együtt hagyják el a túlvilágot. A kezükben dzsam-jogart tartó négy isten az ellátás folytonosságáról gondoskodik. A kos- és sólyomfejű, kezükben ugyancsak dzsam-jogart tartó alakok a Napisten aspektusai. Nyolc kígyón trónoló istennő védelmezi az újjászülető Napistent, aki a szöveg szerint gyermek. A középső regiszterben a napbárka szokásos ábrázolása látható, előtte hever a megkötözött Apóphisz, kést és botot tartó istenek felügyelnek rá. Az ellenség tehát nem képes megakadályozni a napfelkeltét. Négy pávián jelenti be a Napistent a keleti horizonton, kezüket az ujjongás gesztusában tartják. Az alsó regiszterben lévők gondoskodnak arról, hogy a Napisten kíséretében lévő istenek és üdvözültek el legyenek látva mágikusan hatalommal felruházott koronákkal. Négy Khnum isten alkotja meg a Napisten alakját és isteni dajkák is szerepelnek, akik gondjaikba veszik a napgyermeket. Ebben a regiszterben megjelennek még az Oziriszt gyászolók is, hiszen Ozirisz a túlvilágon marad a sötétségben, az üdvözült halottak holttesteivel együtt. Az üdvözült halottak bá lelkei viszont folytatják útjukat az égben a Napistennel. Ureuszok formájában Ízisz és Nephthüsz őrzik a túlvilág utolsó kapuját, amelyen keresztül Ré kilép a horizontra.

A Kapuk könyvének záróképében Nun félig elrejtett teste emelkedik ki az ősvízből és kitárt karjaiban felnyújtja a napbárkát. A napbárka orrában három kapuőr áll, majd Ízisz és Nephthüsz látható, amint közrefogva védelmezik a Napistent. A skarabeusz alakú Napisten maga előtt görgeti a napkorongot. Őket Geb, Su és Heka követketi a bárkában, a kormánylapátoknál Hu és Szia áll. Felülről Nut nyúl le, hogy fogadja a Napot. Az égistennő Ozirisz hátratekeredett alakján áll, aki körbeveszi a túlvilágot. Megjelenik a kozmosz mindhárom szférája: az ősvíz, az ég és a föld (túlvilág). Ez az jelenet tehát lényegében összefoglalja a nap mindennapi útját.

 

 

Ajánlott linkek:

A túlvilági bíróság jelenet egy részlete Horemheb sírjából:

https://www.meretsegerbooks.com/images/gallery/254_8742_full.jpg?v=1484087308

 

A Kapuk könyve záróképe az Ozireionból:

https://www.meretsegerbooks.com/pictures/M1341b-20.jpg?v=1512597326

 

Bonomi és Sharp könyve I. Széthi szarkofágjáról (Közvetlenül a pdf nyílik meg!):

http://dlib.nyu.edu/awdl/sites/dl-pa.home.nyu.edu.awdl/files/alabastersarcoph00shar/alabastersarcoph00shar.pdf

 

 

Képek:

Kicsi képeink vannak, még nagyon régről, amikor megoldható volt a fotózás a Királyok Völgyében. Kösznjük őket T.-nek. Mindkettő I. Ramszesz sírjában készült és mindkettőn a 4. óra részletei láthatóak. Ezen a Napbárka és előtte a szentélyeikben, vagy sírjaikban fekvő múmiák.	Folytatódik az előző jelenet, itt az időkígyó és az óraistennők jelennek meg. Újbirodalom, 19. dinasztia.

 

 

Készítette: Maatkara és Nehebkau

Közzétéve: 2018.09.23.

 

 

Felhasznált irodalom:

Erik Hornung (translated by David Lorton) – The Ancient Egyptian Books of the Afterlife (Cornell Univerity Press,1999)

LÄ IV. kötet, 1015-1016-os hasáb

Kóthay Katalin Anna & Gulyás András: Túlvilág és mindennapok az ókori Egyiptomban - Források a Kr. e. 3-2. Évezredből. (Bíbor Kiadó, Miskolc, 2007)