Modellek 1.

Az ókori egyiptomiak úgy hitték, hogy testük és szellemi alkotórészeik (lélekformák) tovább élnek a Túlvilágon. A fennmaradáshoz azonban szükséges a folyamatos táplálék, az ellátottság. Az egyiptomiak túlvilági életében ezért központi szerepe van az élelem utánpótlás és a szabad mozgás képesség biztosításának. A folyamatos ellátottság biztosítására számos módszert alkalmaztak. Az Óbirodalom idején például a sírok falaira felvésték a különböző javak előállítását. A gabonatermesztés és állattenyésztés mellett láthatunk még például bútor- és szoborkészítést, ékszerek előállítását, hajóépítést, halászatot és vadászatot. Emellett szolgáló szobrok is biztosították, hogy az elhunyt számára folyamatos legyen az ellátottság. Az I. Átmeneti korban és a Középbirodalom idején már főként fából faragott, összetettebb tevékenységeket megörökítő modelleket helyeztek el a sírban, elképzelhető, hogy részben azért, hogy felváltsák a hasonló sírábrázolásokat. Ezekben a korszakokban ugyanis a modellek jelentős része olyan sírból származik, amelyikhez nem tartozik dekorált felépítmény.

Az ókori egyiptomi modellek tárgyak vagy emberek kisméretű ábrázolásai. Igen sokfélék lehetnek. Vannak közöttük felajánlási jellegű tárgyak, mint például az alapítási depókban elhelyezett miniatűr eszközök és edények, de lehetnek mintadarabok is, illetve építmények vagy építmény részek méretarányos modelljei, mint például templomoszlopok vagy kapuk. Ismertek vallási kellékek modelljei is, amelyeknek az a feladatuk, hogy biztosítsák a biztonságos átkelést a halálból a túlvilági életbe.[1] Ebben a cikkben azonban azokról a modellekről lesz szó, amelyek olyan személyek csoportját örökítik meg, akik ételt készítenek, vagy mezőgazdasági munkát végeznek, esetleg különböző műhelyekben dolgoznak, és úgy gondolták róluk, hogy mágikus úton ellátják az elhunytat a túlvilági élethez szükséges javakkal – étellel, itallal, ruhával – és biztosítják számára a szabad mozgást (hajók), fából készültek és az I. Átmeneti korra, valamint a Középbirodalomra jellemzőek. Az ókori egyiptomiak mindennapi életének színes pillanatképei ezek a jelenetek. Látni fogjátok majd, hogy milyen részletességgel vannak elkészítve. Először általánosságban szeretnék beszélni róluk, aztán részletesen végigmegyek azon, hogy milyen fajta modellek ismertek. A cikket két részre fogom bontani a könnyebb befogadhatóság érdekében. Az előző cikkben említettem James Henry Breasted 1948-ban megjelent „Egyptian Servant Statues” című könyvét, mely gyakorlatilag egy katalógusa ennek a tárgycsoportnak, amelyben Egyiptom minden korszakából megtalálhatók a munkásokat ábrázoló szobrok. A Középbirodalom modelljeivel kapcsolatban Angela M. Tooley „Middle Kingdom Burial Customs – A Study of Wooden Models and Related Material” című kétkötetes művét ajánlom. Ő írta az Oxford Enciklopédia a tárgycsoportról szóló szócikkét is, illetve a Shire Egyiptológia sorozat Modellek és jelenetek című kötetét. Utóbbi kettőre építettem ezt a leírást.

Fejlődéstörténetük részben már szerepel a szolgáló szobrokról szóló cikkben, azonban mivel azt szeretném, hogy ez a leírás is élvezhető legyen önálló formában, ezért az idevágó részt megismétlem.

Már a Predinasztikus korban helyeztek el modelleket a sírokban, bár viszonylag ritkán. Ezek agyagból készültek és vannak közöttük hajók, házak és ágyak, valamint áldozatvivők és alakok nagyobb, kádszerű edénnyel, talán sörkészítők.

Az Archaikus korból nagyobb méretű agyagedények maradtak fenn, amelyek kupolás tetejű magtárat imitálnak, illetve elefántcsont, vagy csont hajók.

Az Óbirodalomra a mészkőből faragott szolgáló szobrok a jellemzőek. Néha elhelyeztek a sírokban magtár modelleket, melyek magas, kúpos silók soraiból állnak. Ezek olykor kőből, de gyakrabban agyagból készültek. Az Óbirodalom végére már fából készítik a szolgáló szobrokat. Ebből a típusból a legjobban megőrződött és legnagyobb csoport Niankh-Pepi-Kem Meirben található sírjából származik. Alkalmanként több alakot csoportosítanak, ezeket olykor kőeszközökkel szerelik fel.

Az I. Átmeneti kor modelljeit az különbözteti meg a korábbiaktól, hogy teljesen fából készülnek, nem kapnak kőből készült kiegészítőket és több egymáshoz kapcsolódó tevékenységet végző alak is megjelenhet egy talapzaton. Például a molnár mellett egy másik alak kenyeret süt. Illetve egy talapzaton látható a sörkészítés és a sör palackozása. Ebben az időben tűnik fel a négyszögletű magtár. Ini érintetlen, Gebeleinban található sírja, mely a 8. dinasztia idejére datálható, egy étel készítését ábrázoló modellt, egy magtárat, miniatűr gabonazsákokat és két hajót tartalmazott.

A legtöbb fennmaradt modell a Középbirodalom idejéről származik. A 11. dinasztia végén és a 12. dinasztia elején a helyi elit hatalma erősödött, ez visszatükröződik a főbb provinciális temetőkből származó modellek számában és változatosságában. Egy Középbirodalom korabeli elit temetkezésben megtalálható legalább két hajó, egy magtár, egy pár áldozatvivő, egy kenyér- és sörkészítő jelenet és egy mészárszék jelenet. Ezeket néha megduplázták, talán azért, hogy bőségesen biztosítsák a szükséges áldozati javakat. Különösen jó állapotban maradtak fenn azok a modellek, amelyeket Deir el-Bershében[2], az I. Átmeneti kor és a Középbirodalom idejére datálható sziklasírokban találtak meg. 1915-ben itt találták meg Dzsehutinakht nomoszkormányzó sírját[3], aki a 11. dinasztia végén (i.e. 1938 körül) töltötte be hivatalát. A sírkamrában megtalálták az ő és azonos nevű felesége részben szétszedett koporsóit. Bár múmiáikban a rablók az ékszerek után kutatva jelentős károkat okoztak, a koporsók mellett nagy számban ott hagyták a modellcsoportokat. Összesen 55 hajómodell és 33 jelenetet megörökítő modell került elő, ezen felül 12 áldozatvivő. Ez az eddigi legnagyobb számú modellgyűjtemény, amit ókori Egyiptomi sírban találtak. Nagy részük ma a Bosztoni Szépművészeti Múzeumban tekinthető meg. Viszonyításként Karenen szakkarai sírjában 14 jelenet modell, egy áldozatvivő processzió és nyolc hajó volt. Tjaui Beni-Hasszánban található sírjából 11 jelenet modell, egy áldozatvivő és két hajó került elő.

II. Szeszósztrisz uralkodási idejére, aki a 12. dinasztia negyedik királya, a vidéki elit befolyása csökkent és ezzel párhuzamosan csökkent a modellek száma és változatossága is. Eddig az időszakig a normakhoszok saját katonaságot és hadi flottát tartottak fenn. A Középbirodalom elejére, valamint a 11-12. dinasztia közötti átmenetre a belső zavargások, gazdasági nehézségek a jellemzőek, valószínűleg ez jut kifejeződésre a hadsereg modellekben. Ezek lehetnek szárazföldi csapatok, de ismertek olyan hajók is, amelyek fedélzetén katonák láthatóak. A legkorábbi katonai modell ugyanakkor egy predinasztikus temetkezésből származik, Abadiyehből. Egy erődített városfalat ábrázol, amelyet két katona őriz, agyagból készült. .Meszehti Assziutban található sírjában két zászlóalj modelljét találták meg. Ez abból az időszakból származik, mielőtt II. Mentuhotep újraegyesítette a Két Országot. Mindkét hadtest 40 emberből áll, az egyiket egyiptomi a másikat núbiai katonák alkotják. Minden személy egyedi arcvonásokkal és pajzzsal rendelkezik, a magasságuk is különböző. Dzsehutinakht el-bershei temetkezésének egyik modellje négy, egy sorban menető katonát örökít meg.

A II. Átmeneti korban a modelleket felváltják az usébtik, azonban izoláltan egy-egy modell használatban marad. Az Újbirodalom idejéről főként házak, ágyak, székek modelljei ismertek. Ízisz és Nephthüsz siratóasszony formájában változatos formában fordul elő az Újbirodalom végétől a Római-korig.

Modelleket csak az egyiptomi elit temetkezésében találunk. A Középbirodalom provinciális temetőiben dekorált felépítménnyel rendelkező sziklasírba, vagy aknasírba temetkeztek, mely egy, esetleg több földalatti kamrából állt. A vidéki temetők jellemző elrendezése, hogy a magas rangú tisztviselők sziklába vájt sírja magasabban, jó minőségű sziklarétegben helyezkedik el, ezek rendelkeznek dekorált sírkápolnával is. Alattuk találhatóak az alacsonyabb rangú tisztviselők aknasírjai. A modellek jelentős része az utóbbi típusból került elő. Az apró agyagból megformált mezőgazdasági eszközöktől és szerszámoktól eltekintve ritkán fordulnak elő modellek az egyszerű gödörsírokban, amelyek egy kis mélyedésből állnak. El-Lishtben a 12. dinasztia idején az elit dekorált masztaba sírokba temetkezett a királyi piramis köré.

A síron belül változatos a modellek elhelyezése, olykor a sírkamrában találták meg őket, vagy a bejárati folyosó egy falfülkéjében. Meketré esetében padlóba vájt fülkében voltak. Nakht Assziutban található sírjában[4] néhány modellt például a sírkápolnában helyeztek el, amely hozzáférhető volt az élők számára, és amelyik a sírrablók miatt a temetkezés legsebezhetőbb pontja volt. Meglepő módon ezek között is akadt olyan, amelyik épségben került elő. Szedmentben szoborfülkéket vágtak a sírkamra keleti falába, hogy oda helyezzék a modelleket.

A területi megoszlás tekintetében elmondható, hogy az I. Átmeneti korban és a Középbirodalomban modellek mind a fővárosból, mind a Nílus mentén található vidéki temetőkből előkerültek, például Szakkarából, Szedmentből, el-Lishtből, Beni-Hasszánból, el-Bershéből, Meirből, Rifehből, Assziutból, Gebeleinból és Thébából, csak hogy néhányat említsek. A Delta vidék esetében talán a sokkal nedvessebb éghajlat akadályozta meg, hogy a fából faragott modellek fennmaradjanak, azonban a Daklah oázis Középbirodalom korabeli sírjaiból kerültek elő durván megformált agyag és kerámia modellek, ez arra utal, hogy itt is hasonlóak voltak a temetkezési szokások, mint a Nílus-völgyben.

A Középbirodalom idején a feliratos modellek ritkák. A 12. dinasztia idejére datálható a két testvér Rifehben található sírja. Az itt előkerült két áldozatvivő talapzatán szerepel a háztartásban beöltött szerepük (szolgálók), a nevük és származásukra vonatkozó adat is. Az Ukhhotep Meirben található sírjából származó temetési hajón a két siratóasszonyára vonatkozó felirat van. A szöveg név szerint említi az asszonyokat és az Ízisz és Nephthüsz címet adja nekik. A többi felirat csupán magyarázó jegyzék magtárak falain és írnok palettákon, illetve a standard áldozati formula, amely az áldozatvivő nők talapzatán, vagy kosarain fordul elő.

Kapáló férfiak, szarvasmarha húzta ekével való szántás, borjak nevelése, legeltetés és a szarvasmarhák táplálása leggyakrabban Assziutból, el-Bershéből, Meirből és Beni-Hasszánból került elő, talán a közép-egyiptomi térség mezőgazdasági jóléte tükröződik vissza ebben. Az ipari folyamatok közé tartozik a fonás és szövés, a fa és fémmegmunkálás, az agyag és kőedények készítése. Az ilyen típusú műhelymodellek leginkább Szakkarából származnak.

Ebben a részben a 2., és 4. csoportról lesz szó. Az ajánlott linkeket csoportonként helyezem el, feltétlenül ajánlom, hogy nézzétek meg ez ezeket a bájos, színes jeleneteket.

Az áldozatvivőkkel kezdem, mivel nagyobb méretük, finomabb kidolgozásuk azt sugallja, hogy fontosabbak voltak a többi modellnél.

A Predinasztikus korban az áldozatvivők, amennyiben valóban áldozatvivőkről van szó, egyszerű agyagfigurák. Általában egyedülálló alakok, bár egyetlen egy áldozatvivő sor ismert feltehetőleg Nagadából.

Királyi emlékműveken az áldozatvivők az Óbirodalomban, a 4. dinasztia idején jelennek meg, Hápi isten fizikumával rendelkeznek és nomoszokat jelölnek, az onnan beérkező javakat szimbolizálják. Később ezek az alakok emberibbek lesznek és földbirtoknak nevezik őket, olyan értelemben, hogy ők testesítik meg az alapítványi birtoktól[5] beérkező javakat. Bekerülnek az Óbirodalom masztaba sírjainak dekorációjába és a halotti birtokok mellett azokat a halotti kultuszban részt vevő személyeket is megtestesíthetik, akiket az elhunyt megbízott halotti áldozatainak előállításával, ebből kifolyólag néha családtagok is megjelennek, mint áldozatvivők.

A modell áldozatvivők talán helyettesítői a falon látható vésett vagy festett alapítványi birtokoknak vagy azok munkásainak. Általában nők, de lehetnek férfiak is. Az Óbirodalom idején az áldozatvivő szolgáló szobrok férfiak, gyakran törpék, akik zsákot vagy korsókat visznek, később a férfi áldozatvivők általában vallási tárgyakat visznek, például libációs edényeket, vagy írnokfelszerelést. Az áldozatvivő nőket általában előre lépve örökítették meg, a fejükön kosárral, amelyet az egyik kezükkel tartanak. Ez a típus a 6. dinasztia legvégén vagy az azt követő időszakban jelenik meg a Memphiszi régió sírjaiban és Meirtől délre. A korai típus fehér ruhát visel, általában fehér fejkendőt és gyakran fedeles kosarat visz. A kosarakban lévő áldozatok általában hússzeletek, kenyér, zöldségek, gyümölcsök és söröskorsók. A kezükben tarthatnak lótusz vagy liliom virágokat, vadmadarakat és kötélen vezethetnek antilopot vagy borjút. Az áldozatvivő asszonyok állhatnak egyedül, de előkerülhettek párosával, vagy mint két önálló figura, vagy pedig egy talapzaton a két alak. Ez a párosítás utalhat Felső- és Alsó-Egyiptomra, vagy az ezeket szimbolizáló két istennőre, de akár a két alapélelmiszerre a kennyére és a sörre is. A legtöbb áldozatvivő magassága 30 - 60 cm közé tehető, szemben a csoportos jelenetek 10 - 40 cm közé tehető magasságával. A Meketré sírjában található[6] áldozatvivő nők közül az egyik 112 cm, míg a másik 122 cm magas.

Az áldozatvivők esetében megfigyelhető egy régiókhoz köthető eltérő művészeti stílus. Például az Assziutból származó áldozatvivő nők ruhája többszínű és díszes, a hajuk jellemzően varkocsban, copfban van. A Thébából származóak magasabbak és karcsúak, olykor zöld ruhát viselnek. A Beni-Hasszánból származóakra pedig a szögletes, lefelé görbülő ajkak jellemzőek.

Más áldozatvivők egy talapzaton, menetben jelennek meg, de viszonylag ritkák. Az ismert példányok Szakkarából, Thébából, Meirből és el-Bershából származnak. Ezekből is elhelyezhettek kettőt a sírban. A processziókban általában férfi vagy férfiak haladnak elöl, őt/őket követik az asszonyok. Az egyik legismertebb és talán a legszebb ebből a típusból az úgynevezett el-Bersha processzió, mely Dzsehutinakht sírjából származik, a fotóját megtaláljátok az ajánlott linkek között. Egy fehér ünnepi kötényt viselő, borotvált fejű, füstölőt és libációs vázát tartó papot követ három hölgy. Mindhárman fehér bokáig érő ruhát viselnek, de hajviseletük különböző. Az első kettő élelem és italáldozatot visz, míg a harmadik egy ékszeres vagy kozmetikai ládikát és egy tükröt. Egy hasonló, de kisebb méretű processzió volt Meketré modelljei között, kiegészítve a két nagyméretű női áldozatvivőt. A legnagyobb számú résztvevőt tartalmazó processzió, mely eredetileg húsz alakból állt, Karenen szakkarai sírjából származik.

Meketré egyik áldozatvivője, mely 112 cm magas. A feje tetején lévő kosárban különböző húsdarabok vannak, jobb kezében szárnyainál fogva élő kacsát tart. Csodálatos színes, istennőkre jellemző tollmintás hosszú, testhezálló ruhát visel. Gazdagon ékszerezett is, uzeht-gallérja mellett csukló- és bokaperecei is vannak.:

Most szeretnék rátérni az élelmiszerek előállítása és tárolása csoportba tartozó modellekre. Az I. Átmeneti kor végére datálható Henu birtok felügyelő sziklába vájt sírja, melyet 2007-ben érintetlenül találták meg a régészek Deir el-Bershében.[7] A kenyér- és sörkészítést megörökítő modellből három darab volt. A koporsó tetején az egyik modell három gabonaőrlő nőt ábrázol. A koporsó mellett állt egy sörkészítő nő, előtte két megtöltött korsó is áll a talapzaton. Szintén a koporsó mellett találták meg azt azt az asszonyt, aki mozsárban őrli a gabonát. Az I. Átmeneti korban és főként a Középbirodalom idején a kenyér- és sörkészítés már egy modellen jelenik meg. Ennek valószínűleg az az oka, hogy a két folyamatban azonos alapanyagokat használtak. Meketré pékség és sörfőzde modellje nagyon részletes, a gabonaőrlésétől kezdve a kenyér sütéséig minden munkafolyamat látható. Egy fallal körülvett, több helyiségből álló épületben zajlik a javak előállítása. A kenyér készítése a következő mozzanatokból áll: mozsárban megőrlik a gabonát és/vagy malomkövön őrlik, rostálják a lisztet, tésztát készítenek, veknikké formázzák a tésztát és sütőben megsütik. A munkát végző emberek között csak a malomkövön őrlők nők. A sörkészítést ábrázoló jelenetben általában a következő mozzanatok figyelhetőek meg: egy férfi egy hatalmas edényben/kádban áll és vagy tésztát dagaszt vagy cefrét présel, mások vizet hoznak, vannak, akik szitán áttörik a kenyeret; és olyanok is, akik korsókba öntik a sört.

A hús előállítása Meketré modelljén egy kétszintes épületben történik A fenti teraszon száradó hússzeletek lógnak zsinórokon. Az udvaron látható két összekötözött lábú szarvasmarha leölése, egy-egy férfi elvágja a nyakukat, míg egy-egy férfi edénybe gyűjti a kifolyó vért. Két férfi edényben főz, egy pedig libát kopaszt. Vannak kezükben jogarokat tartó férfiak is, akik felügyelik a munkát. A 11-12. dinasztia idején előfordul, hogy egy konyha modellen belül egy épületben, de külön helyiségben látható a kenyér- és sörkészítés, valamint a mészárszék. Például azon a modellen, amely Gemniemhat szakkarai sírjában volt és a 11. dinasztia végére, vagy a 12. dinasztia elejére datálható.

Bár a hal valószínűleg széles körben része volt az egyiptomiak táplálkozásának, modelleken ritkán örökítik meg a halászatot. Kivételes ebben a tekintetben Meketré egyik modellje, amely két papirusz csónakot ábrázol. Köztük halászháló feszül, amelyben különböző nílusi halak láthatók. Egy másik hajón néhány férfi lándzsával fog halat, egyikük összekötözött vadmadarakat tart a kezében, egy hölgy is szárnyast tart a kezében.

Az I. Átmeneti kor és a Középbirodalom magtár modelljei úgy néznek ki, hogy fal veszi körül őket, amelynek sarkai általában csúcsosak. A falon található egy valódi, vagy festett ajtó, amely egy belső udvarba vezet. A hátsó fal mentén sorakoznak a lapos tetős silók.[8] Az egyik oldalon található egy lépcső, amely felvezet a felső szintre. Az jelenetben megjelenő munkások között általában található egy írnok, egy férfi, aki megtölt egy gabonamérőt, illetve egy vagy két férfi, aki gabonazsákot cipel. Meketré ilyen típusú modellje sokkal komplexebb, mint bármelyik másik eddig ismert magtár, 16 munkás látható benne. A silók tartalmáról néhány modell esetében felirat tanúskodik. Tároltak bennük plédául árpát, tönkölyt, búzát, fügét, datolyát, mazsolát és más gyümölcsöket, olykor a tároló kapacitását is feltüntették. Néhány modellben valódi gabonákkal töltötték meg a magtárakat, ilyen Meketréé is. Dzsehuti Lishtben található masztabája a 12. dinasztia idejéről származik. Ebben egy olyan modellt találtak, amelyen együtt szerepel a magtár, a pékség és a szövőműhely három külön helyiségben. Más esetekben a magtár udvarában látható kenyér- és/vagy sörkészítés. A Középbirodalom utáni időből az egyetlen ismert magtár modell Tutankhamon sírjából származik. Támpilléres fallal van körbevéve a 16 silót tartalmazó építmény, az egyik oldalon középen található az ajtó.

A raktár modellek némiképp ötvözik a magtár, pékség és mészárszék modelleket. Szintén fal veszi körül őket, az udvarban olyan jelenetek láthatóak, mint a kenyérsütés, sörkészítés esetleg a szarvasmarha levágása. Az udvar végében van a téglalap alakú raktárépület. Lépcső vezet fel a fedett felső szintre, a tetőt oszlopok tartják. A fedett teraszon általában kötélen húst szárítanak.

Meketré kenyér- és sörkészítő modellje. Hosszúsága 73 cm; szélessége 55 cm; magassága 29 cm.:

Meketré 76.8 cm hosszú, 58.5 cm széles és 58.5 cm magas mészárszék modellje:

Meketré majdnem 122 centiméter hosszú hajómodellje. Az egyiptomi nemesek egyik kikapcsolódása volt a papiruszrengetegben történtő halászat és madarászat. Ez egy olyan típusú hajó, amit ehhez a tevékenységhez használtak. Férfiak szigonnyal fognak halakat. Meketré egy nádtetős, két pajzzsal díszített kabin védelméből figyeli az eseményeket. Egy a vállán gyöngyhálóból álló kendőt, csukló és bokapereceket viselő, fehérruhás nő (valószínűleg Meketré családjának egyik hölgy tagja) és egy szolgáló korábban elejtett vadmarakat visz elé.

Donald B. Redford (Editor in chief): The Oxford Encyclopedia of Ancient Egypt (Oxford University Press, 2001)

[1] Ilyen például a peszes-kef szett, amely a szájmegnyitás rítusában használt eszközök modellje, vagy a libációs rítusokhoz használt edények modelljei, de ide sorolhatóak a jogarok modelljei is.

[2] Ez a Kairótól 300 km-re délre, a Nílus keleti partján található település az egyik legjelentősebb temetője volt a 15. felső-egyiptomi nomosz központjának, Hermopolisznak. A Nyúl nomosz kormányzói a Középbirodalom korában (i.e. 2173-1781) itt készíttették el gazdagon dekorált sziklasírjaikat.

[3] 10-es számú sír.

[4] 7-es sír.

[5] Egy-egy halotti kultusz áldozatait biztosító vagyon, azaz egy földbirtok és/vagy annak jövedelme.

[6] II. Mentuhotepet szolgálta a királyi pecsétőr és birtokfelügyelő Meketré, de a 12. dinasztia első királyai alatt is hivatalban volt. A thébai 280-as sírban helyezték örök nyugalomra, valószínűleg I. Amenemhat uralkodása alatt, ekkor készültek modelljei, amelyeket a bejárati folyosó falába vésett falfülkében találtak meg a régészek. A huszonnégy modellből tizenhárom hajó, kettő fallal körülvett kert. Egyedi a szarvasmarhák számbavétele. Rendkívül szép kidolgozottságuk és jó állapotuk miatt talán Meketré modelljei a legismertebbek.

[7] A mindössze 2x0,75 méteres sírkamrában a koporsó tetején és tőle keletre modellek voltak. Annak ellenére, hogy fából faragták ki őket igen jó állapotban őrződtek meg, csakúgy, mint élénk festésük. Henu sírjában a modellek három csoportja képviseltette magát: élelmiszerek előllítása, hajó, ipari folyamatok.

[8] Az ókori Egyiptomban a gabona magvak tárolására, szárazon tartására kétféle magtár volt, a kupolás tetejű és a lapos tetejű.


Sörfőző modellje, Középbirodalom. A felvételt a Louvreban készítettem.	Magtár modell a Középbirodalom idejéről. Ez is a Louvreban látható.	Áldozativivő nők processziója, Assziut, 12. dinasztia, Akhethotep sírja. Ez esetben az alakok nem egy talapzaton állnak. A fotót a Louvreban készítettem.

Berlinben őrzik ezt a három férfiből és három nőből álló áldozatvivő processziót, mely a 12. dinasztia idejéről való.	Ez a Louvreban látható áldozatvivő nő 1,08 méter magas. Rövid parókát és testhezálló, hosszú, tollmintás ruhát s uzeht-gallért visel. Kosara fedelén marhalábszár van, a kezében libációs-edényt tart. A 12. dinasztia elejéről származik. Ide kattintva teljes alakban látható.	Egy kisebb, de hasonlóan szép kidolgozású áldozatvivő. Ez a példány Hannoverben van kiállítva. Bár egyszínű fehér ruhát visel, az ékszerei (uzeht-gallér, kar- és bokaperecek) színesek. A kosáron megfestették a gyékénymintát. A közelebbi képhez kattints ide.