Szolgáló szobrok

Az ókori egyiptomiak úgy hitték, hogy haláluk után tovább élnek a Túlvilágon. Elképzelésük szerint a testnek és a lélekformáknak a túlvilági élethez táplálékra is szükségük volt. Ezért nem meglepő, hogy a sír mellékletek között megtalálhatóak a különböző ételek és italok is, illetve ezek modelljei is. De néhány darab kenyér, vagy pár korsó sör nem tart ki az örökkévalóságig, nem biztosít folyamatos ellátottságot, ezért más módszereket is alkalmaztak. Ebben a cikkben az elsősorban az Óbirodalomra jellemző szolga-, vagy szolgáló szobrokról lesz szó.

Az Óbirodalom idején a ká számára a sír jelentette az otthont, és a fennmaradást, ezért a reliefek révén egy külön kis világot, Egyiptom egy darabját teremtették meg a számára. A jelenetek között megtalálható az élelmiszernövények termesztése, az állattartás, az élelmiszerek és az egyéb más áldozati javak előállítása és az áldozatvivők is, akik a sír tulajdonosa elé viszik az elkészült javakat. Ugyanakkor már ekkor megjelennek a szolgaszobrok[1] vagy, ahogy mostanában kezdték nevezni őket a szolgáló szobrok is. A 4. dinasztia második felében, de még gyakrabban az 5. dinasztia közepétől a szerdábokban, vagyis a masztaba sírok szoborfülkéiben a tulajdonos és családja szobrai mellett helyet kaptak azok a kisebb méretű szobrok, amelyek embereket örökítenek meg, különböző háztartási tevékenység, általában élelemkészítés közben. A legkorábbi biztosan datálható példányok a 4. dinasztia korabeli királyné, Kephrén egyik felesége, Mereszankh III gízai sírjából származnak. Egy sörkészítő, egy mészáros és egy rostáló asszony szobrainak töredékei ezek, a magasságuk 22-28 centiméter. Menkauré felesége, Khamerernebti II királyné temetkezéséből szintén három szolgáló szobor töredéke került elő. Általában csak 2-3 ilyen szobrot helyeztek a sírba, de például Dzsasa, 5. dinasztia korabeli, Gízában található sírjában 16 db volt. A legnagyobb számban egy ugyanebből a korszakból származó temetkezésben fordultak elő, Nikau-Inpu számára 26 darabot helyeztek el sírmellékletként.

Az egyiptológusok sokáig úgy gondolták, hogy ezek a szobrok névtelen szolgákat örökítenek meg. Egyesek úgy vélik, hogy ezek a szobrok váltották ki az emberáldozatot. Az 1. dinasztia királysírjai köré temetve ugyanis olyan nők és férfiak holttestét találták meg a régészek, akiknek a feltételezések szerint azért kellett meghalniuk, hogy a túlvilágon szolgálják tovább urukat.[2] Ugyanakkor túl hosszú idő telik el az emberáldozatok és a szolgáló szobrok megjelenése között ahhoz, hogy ez valószínű legyen. Úgy gondolják azért helyezték őket a sírba, hogy annak tulajdonosa rendelkezzen a szolgákkal és az általuk készített javakkal a Túlvilágon, továbbá, hogy ezekből alakultak ki a Középbirodalom idején a különböző műhelyeket, birtokokat megörökítő modellek, majd később a Középbirodalom végén az usébtik, utóbbiak azonban funkciójukban jelentősen eltérnek az első kettőtől.

A szolgaszobrok, vagy szolgáló szobrok nőket és férfiakat is megörökítenek. Amikor fennmaradt a festésük, akkor a nők bőrének színe általában aranysárga, a férfiaké sötétvörös, barna. A férfiak frizurája leggyakrabban rövidre nyírt és inkább a saját hajuk lehet, mint paróka, általában derekukra tekert kötényt viselnek. A nők haja lehet szintén rövidre nyírt, vagy vállig érő hosszú, de legalább egy esetben látszik, hogy biztosan parókáról van szó, mert alatta látszik az asszony saját haja. Általában fehér ruhát viselnek, mely lábszárközépig ér, gyakran vállpántok fedik el egy, vagy mindkét mellüket. A gabonaőrlő nők haját sokszor részben, vagy teljes egészében kendő fedi. Meglepően gyakran az asszonyok nyakláncot és/vagy széles gyöngy-nyakéket viselnek. A ruha és a hajviselet tehát nem tér el jelentősen azoktól a szobrokétól, amelyek a sír előkelő tulajdonosát és családtagjait örökítik meg, és amelyeket szintén a szerdábban helyeztek el. Nagyságuk változó, van, amelyik csupán 10 és van, amelyik 42 cm magas.

A szolgáló szobrok legszembetűnőbb jellemzője, hogy a megörökített emberek különböző munkát végeznek. Ez különbözteti meg őket a szerdábban található többi szobortól, amelyek statikusak, formálisak - kivéve az elhunytat írnokként ábrázoló szobrot -, általában állva vagy ülve örökítik meg a sír tulajdonosát és családját. A szolgáló szobrok formájában megörökített emberekről általában azt mondják, hogy háromdimenziós ábrázolásai azoknak a munkásoknak, akik a sírok reliefjein is láthatóak. Bár az Óbirodalom korabeli reliefeken megtalálható például a gabonatermesztés, a hajóépítés, a szoborkészítés, a halászat addig a szolgáló szobrok között nincs olyan, amelyik ezeket a háztól távolabb zajló tevékenységeket végzi.

A leggyakrabban ezek az Óbirodalom korabeli szolgáló szobrok a háztartási munkák közül az alapvető élelmiszerek előállításához szükséges feladatokat végzik, mint például gabonát őrölnek, kenyeret sütnek, vagy sört készítenek. Ezek a házban zajló tevékenységek, amelyeket valószínűleg olyan emberek csináltak, akik együtt, egy fedél alatt éltek a sír tulajdonosával, családjával, míg a háztól távolabb zajló munkákat olyan munkások végezték el, akik saját házban laktak. Specializációt igénylő szakmák ritkán láthatóak ilyen szolgáló szobrokon. Bár ismert egy fazekast megörökítő példány is, elképzelhető, hogy az agyagedények készítése is a háztartási feladatok közé tartozott. Míg néhány az Óbirodalomra datálható kerámia biztosan mesterember keze munkája, addig a mindenütt megtalálható söröskorsók egyszerű tekercselt formák, amelyeket talán a háztartás szereplői készítettek el és aztán közösségi kemencében égették ki. Breasted szerint az egyik szolgáló szobor egy fémkészítőt örökít meg, ezzel Ann Macy Roth nem ért egyet, szerinte egy zenészről van szó, aki furulyát tart a szájához, előtte pedig egy dob látható. A reliefeken a családtagok is játszhatnak hangszereken. A zenészeket megörökítő szolgáló szobrok a leggyakoribb olyan példányok, amelyek nem étel- vagy italkészítéshez kapcsolódnak. Ez idáig egyetlen olyan szolgáló szoborról tudunk, amely frizurát készítő személyt örökít meg. A szerényebb családok esetében, amelyek nem rendelkeztek szolgálókkal, az előbb említett feladatokat valószínűleg a családfő felesége és gyermekei végezték el.

Nézzük meg, hogyan alakult a fejlődésük. Már a Predinasztikus és az Archaikus korban kerültek a sírokba modellek például hajók, magtárak, házak és ágyak, illetve egyes egyiptológusok szerint szolgáló szobrok is. A legkorábbiak közé tartoznak azok a mezítelen nőalakok, amelyek a nemi jelleg hangsúlyozottsága miatt talán szeretők voltak. A felemelt karú példányok táncosnők, más elképzelés szerint áldozatvivők vagy sörkészítők lehetnek. Elsősorban agyagból és elefántcsontból készültek, a kidolgozásuk durva.

A szolgáló szobrok a 4-5. dinasztia idején jelennek meg újra. Általában egy alak alkot egy önálló szobrot és a tevékenység, amit végez kizárólag a sör- és ételkészítés, étel előkészítés témakörébe tartozik, mészkőből készültek. Az 5. dinasztia idején bővülnek a tevékenységek, megjelennek a korsótisztítók, a tűzhelyet őrzők, a zenészek. Erre az időszakra datálható a fazekas is. A 6. dinasztia idején elkezdik használni a fát a szolgáló szobrok készítésére, talán mert olcsóbb alapanyag volt, a mészkőből faragott szolgáló szobrok ritkává váltak. Ugyanakkor néhányukat kő kiegészítőkkel –edényekkel, késekkel – látták el. Az elhelyezésük is változott. Ahogy az Óbirodalom végére az Ozirisz kultusz egyre jobban előtérbe kerül, a szerdábok fokozatosan eltűnnek és mind a sír tulajdonos szobrai, mind a szolgáló szobrok a sírkamrában található falfülkékbe[3] kerültek. A földalatti, vagyis az oziriszi túlvilágon való elhelyezésük biztosította fennmaradásukat. Néhány típus esetében ezt követően is előfordulnak kőből készült példányok, de ezek már kisebb méretűek és durvábban megmunkáltak. A típusoknál kitérek majd arra, hogy melyik fordul elő később is önálló, kőből készült szoborként.

A leggyakoribb és legkorábbi típus az egyik alapvető élelmiszer, a kenyér előállításához kapcsolódik. Ez a gabonaőrlő, vagy molnár. A Középbirodalom idején is készülnek molnárt ábrázoló szolgáló szobrok, kőből is, jellemzőjük, hogy állva végzik a tevékenységet, ellentétben az Óbirodalom korabeli példányokkal, amelyek mindig térdelnek. A 18. dinasztia második feléből is maradt fenn nyolc darab molnár szobor, mészkőből és bronzból készültek. Magas rangú személyeket örökítenek meg, egy herceget, egy királyi hitvest, és Ptah egyik memphiszi főpapját. Utóbbi mészkőből faragott gabonaőrlő szobra párducbőrt visel, gyermekhajfürtje van és ál-szakálla. Az egyiken a felirat a következő: „Istenszolga, az ő molnárja”. Három darabon az usbétikra is felírt Halottak könyve 6. fejezet szerepel részben, vagy egészben. Mindez ez arra utal, hogy tulajdonosuk saját magát örökíttette meg molnárként, Nutnak vagy Ozirisznek szánt áldozat elkészítése közben, az isten számára végzett munka révén jogosulttá vált a túlvilági életre és az isten közelében tartózkodhatott.

Csak az Óbirodalomra jellemző a liszt szitálása. Illetve megörökítik azt is, hogy a tésztából kenyereket formáznak. A kenyerek alakja a kerektől kezdve a tömbformáig sokféle lehet. A kenyér általában tönke búzából és az áldozati ételek esetében árpából készült. A kenyeret úgy sütötték meg, hogy egymásra pakolt kenyérformákból „kemencét” formáztak, ami alá begyújtottak. Kemencét felügyelő embereket megörökítettek szolgáló szobrok formájában is. Kenyérformákból álló kemence előtt ül, egyik kezében piszkavasat tart, a másik kezét az arcához emeli, hogy védje a forróságtól.

Az egyiptomi sört félig megsütött árpakenyérből állították elő, ezt vízzel keverték össze. A sörfőző szobor a cefrézést örökíti meg, amikor az erjesztett kenyeret egy szitán keresztül egy nagy, körülbelül derékmagasságig érő edénybe nyomkodják. A kész sört később kisebb korsókba palackozták.

A húsok elkészítésével kapcsolatos csoportba tartozik a mészáros, aki egy kis összekötözött bika fölé hajol késével. A legkorábbi szolgáló szobrok, vagyis a Mereszankh III sírjában találtak között is volt egy ilyen. De természetesen más húsféle előkészítését is megörökítették. Dzsasa sírjából például egy libát vagy kacsát tisztító férfi szobra került elő.

Egy húst főző férfi szobra is ismert, ezt a példány a lipcsei Georg Steindorff múzeumban őrzik. Niankh-pepi-kem Meirben található sírjából, mely a 6. dinasztia végére, vagy az I. Átmeneti korra datálható előkerült egy fából készült, kacsát sütő férfi.

Az ókori Egyiptomban a gabona magvak tárolására, szárazon tartására kétféle magtár volt, a kupolás tetejű és a lapos tetejű. A magtárak és silók modelljeiről egy másik cikkben lesz szó, melynek témái a főként a Középbirodalomra jellemző fából készült birtokműhelyek lesznek. Azonban egy ehhez a tevékenységhez kapcsolódó mészkő szolgáló szobor volt Dzsasa temetkezésében. Egy férfit látunk, aki öt kisméretű siló előtt állva megtölt egy mérőhordót magvakkal.

A kőből faragott szolgáló szobrok között az 5. dinasztia idején jelennek meg az áldozatvivők, kezdetben mindegyik férfi. Söröskorsókat, vagy korsókkal teli kosarat visznek. A Narmer palettán látható szandálhordozót idézi az az 5. dinasztia korabeli szolgáló szobor, amelyik egy mezítelen ifjút örökít meg, egyik kezében egy pár szandállal. Másik kezével a vállán átvetett zsákot tartja. Szakkarából a D54-es masztabából került elő.

A zenészek ritkák a szolgáló szobrok között. Hárfások és/vagy fuvolások a sírreliefeken is szerepelnek, ahol általában egymás mellett láthatók a táncosokkal és olykor az elhunyt gyermekeiként vannak megnevezve. Amikor felirat kíséri a jelenetet, akkor a szövegek Hathor istennőhöz szólnak, vagy pedig arra invitálják az elhunytat, hogy csatlakozzon a családjához és élvezze az áldozatokat. A zenészekről készült szobrok mészkőből a Középbirodalom idején is előfordulnak, többségében nőket örökítenek meg.

A szolgáló szobrokon általában nincsen felirat, ahogy ez jellemző a korszak sírtulajdonost és családját megörökítő formális szobraira is. Mégis akad azonban néhány szöveget hordozó példány. A legnagyobb feliratot hordozó csoportot a Chicagói Egyetem Keleti Intézetének Múzeumában őrzik. Ezek a nekropolisz elöljárója, Nikau-Inpu sírjából származnak. A sír tulajdonosát kétszer örökítették meg a feleségével Hemetrével, álló szobor formájában, és egyszer egyedül, ülve. Az ételkészítést ábrázoló szolgáló szobrok feliratai öt gyermeket neveznek meg, a nevek előtt a zA.f – az ő fia és a zAt.f – az ő leánya kifejezés szerepel. Egy férfira pedig dzsetként (Dt) hivatkoznak, pontosan nem tudjuk, hogy ez milyen kapcsolatra utal, de az biztos, hogy a sír tulajdonosához kapcsolja őt. Tooley szerint a dzset a halotti kultuszhoz kapcsolódó birtokot jelöl. Ez esetben tehát a halotti kultuszban tevékenykedő személyről lehet szó. A sír tulajdonos gyermekei biztosítják tehát számára az „ellátottságot” a Túlvilágon. Az ebből a sírból származó többi szolgáló szobor, amelyek nem ételkészítést végeznek, nem hordoz feliratot.

Ankhtef gízai sírjának szerdábjában két darab szobrot találtak, az egyik magát a sír tulajdonosát örökíti meg. A másik egy csodálatosan kifaragott példány, gabonaőrlő nőt ábrázol. Nincsen rajta felirat. Roth szerint valószínűleg Ankhtef feleségéről van szó.

A másik feliratot viselő csoport a palota elöljárók felügyelőjének, Kakhentnek a gízai sírjából származik. Az egyik példány két nőt örökít meg, akik gabonát őrölnek. Nincs utalás arra, hogy milyen kapcsolatban állnak a sír tulajdonosával, de mindkettőjük neve szerepel a szobron. Mindkét nőt említik a sírban is. Neferinet Kakhent egyik leánya volt, akit hárfán játszva örökítettek meg a reliefábrázoláson. Ankhemaeszt egy álajtón nevezik meg, ez arra utal, hogy az övé az egyik másodlagos temetkezés a sírban. Hogy milyen kapcsolatban állt az elhunyttal, az itt sem derül ki, de valamilyen rokoni kapcsolatról van szó. Egy másik szobor egy férfit ábrázol, aki áldozati asztalt állít, a neve Katjeszu. Egy sörkészítő férfi neve pedig Hetepesz, valószínűleg ugyanezt a feladatot végzi egy nő is, aki Szetimunak hívnak. Róluk nem található információ a sírban, de elképzelhető, hogy ugyancsak Kakhent gyermekei. Egy másik a sírból származó szolgáló szobor is feliratos, a ká papot, Nenankhot ábrázolja, aki éppen egy kacsát szeletel fel.

Újabb feliratot tartalmazó szolgáló szobor csoport került elő a D20-as szakkarai masztabából. A szerdábban talált szolgáló szobrok közül négyen szerepeltek személynevek. Gabonát őrölve örökítették meg Wehemnoferetet és Iszetet, ők a Werireni dzsetje címet viselik, csakúgy, mint Intiwer, aki sört készít. A sír tulajdonosa tehát Werireni, akinek halotti birtokával ezek a személyek valamilyen kapcsolatban álltak. Az utolsó feliratos példány egy térdelő férfit ábrázol, akit Kaemkednek hívnak. Feltehetőleg valamilyen a halotti rítussal kapcsolatos feladatot végez. Ő is viseli a dzset címet, de ugyanakkor ká pap is. Ez az egyetlen ismert ilyen típusú szolgáló szobor.

Az utolsó ez idáig ismert, feliratot viselő szolgáló szobor csoport az 5. dinasztia idejéről származik, Nikau-Hathor és férje gízai sírjából került elő. A masztaba egyik szerdábjában találták meg mind a kilencet, ahol a sír tulajdonosról és férjéről nem volt szobor. Egy férfi, akit Niankhiszeszinek hívnak kacsát kopaszt. A nevén kívül nincs más felirat a szobron. Ugyancsak a név szerepel egy sörkészítő férfi, Wer(t)di szobrán. További három férfi és három nő a ká pap címet viseli. Valószínűleg szintén feliratos volt az a sajnos töredékes szobor, amely egy nőt ábrázol, aki kenyérsütő edényeket melegít. Érdekes, hogy a két fő sírkamra mellett ehhez a masztabához tartozik még kilenc melléktemetkezés is, ez megegyezik a szolgáló szobrok számával. Nem kizárt tehát, hogy a szolgáló szobrokon megörökített személyek a sír tulajdonosával közeli, esetleg rokoni kapcsolatban álltak.

Roth szerint az Óbirodalomban a szolgáló szobrok szerepe kettős, egyrészt mágikusan biztosították a sír tulajdonosának ellátottságát, másrészt kultuszszobrai is voltak a megörökített személyeknek, akik azzal igazolták túlvilági létüket, hogy fontos szolgálatot végeztek a sír tulajdonosnak. A Piramisszövegek szerint az isteneknek végzett munka biztosítja a király számára, hogy igazhangúvá, üdvözültté váljon. A 260-as mondásban (Pyr. 316-23) ez konkrétan le van írva.:

„Ó Geb, Nut bikája! Unasz Hórusz, apja örököse.

Unasz az, aki jön és megy, a negyedik a négy isten között,

aki vizet hoz és elindítja az áradást,

Akik örvendeznek atyáik mellső lábain.[4]

Azt kívánja, hogy hangját igaznak találják amiatt, amit tett.”[5]

A 309-es mondásban (Pyr. 490-91) pedig az elhunyt király a Napisten titkáraként szerepel. Az Óbirodalom idején a király tette lehetővé az őt szolgáló hivatalnokoknak, hogy piramisa köré temetkezzenek, és így részesüljenek a túlvilági életben, a szerdábokban elhelyezett, a sír tulajdonosát megörökítő írnokszobrok valószínűleg a királynak, az államnak végzett munkát szimbolizálják. Ennek analógiájára a szolgáló szobrok a sírtulajdonos számára végzett munkát jelképezik.

A szerdábban való elhelyezésük biztosította, hogy részesüljenek a füstölőáldozatból[6] és az áldozati ételekből, amelyeket a sír tulajdonosa kapott.

Angela M.J. Tooley szerint a feliratos példányok elsősorban az elhunyt halotti kultuszával állnak összefüggésben. A két elképzelés azonban nem zárja ki egymást, hiszen ideális esetben a halotti kultusz, vagy birtok feje a sírtulajdonos örököse, azaz legidősebb fia. Testvérei pedig papi funkciót látnak el a kultuszban. Az elhunyt halotti birtokának munkásairól van tehát szó. Ezek a szobrok nem csak a javakat biztosították, hanem egyben megörökítik azokat az embereket is, akik feleltek az áldozatok folyamatosságáért.

A 6. dinasztia legvégén, ahogy már említettem megjelennek a fából készült példányok. A szolgáló figurák immár gyakran kisebb csoportot alkotnak és együtt jelennek meg a kapcsolódó folyamatok, például a gabonaőrlés és a sörkészítés, vagy a sütés és főzés. Új tevékenységek a szarvasmarhatartás és a kapáló férfi.

Összefoglalásként elmondható, hogy az Óbirodalom korabeli szolgáló szobrok esetében nem egyszerű szolgákról van szó, hiszen vagy az elhunyt családtagjait örökítik meg, vagy a halotti kultuszát ellátó embereket, akik szintén lehetnek a családtagjai. Szerepük nagyon fontos, hiszen a halott folyamatos túlvilági ellátottságáért felelnek. Remélem a cikket olvasva ti is más szemmel tekintetek majd ezekre a bájos kis szobrokra.

A Középbirodalomból származó szolgáló szobrok között ritkák a feliratos példányok viszont ezeken olyan kifejezések szerepelnek, mint a szolga, a molnár és a sörfőző, ez arra utal, hogy inkább az általuk végzett munkán van a hangsúly. A 12. dinasztiára jellemző modellek a tevékenységek sokkal szélesebb skáláját vonultatják fel és úgy tűnik, kizárólagos szerepük az, hogy biztosítsák a túlvilági élethez szükséges javakat. A következő cikkemben velük szeretnék majd foglalkozni.

Ajánlott linkek:

A Meresankh III. sírjában talált szolgálószobrok egyike. Egy térdeplő nőt örökít meg, aki kosarat tart az ölében, a fej letört, a talapzat egy része letörött, sérültek a karok és a kosár is. Marsha Hill rostálót tartó nőként utal rá.:

http://www.mfa.org/collections/object/female-serving-statuette-147326

Ez az egyetlen példány az előkerült szolgáló szobrok közül, amelyik szoptató nőt örökít meg[7]. Az 5. dinasztia idejére datálható és Nikau-Inpu csoportjából származik. Az asszony a karjában egy fehér ruhás leánygyermeket tart, akinek jobb mellét nyújtja. A gyermek nemére bőrének színe enged következtetni, mely az asszonyéhoz hasonlóan sárga színű. Bal melléből a mellette térdelő mezítelen fiúcska szopik. Az ő testszíne az ókori egyiptomi tradíciók szerint vörösesbarna. A nő hajára egy fehér kendő van terítve, ez általában a gabonát őrlő vagy lisztet rostáló asszonyokra jellemző.

http://www.metmuseum.org/art/collection/search/543905?sortBy=Relevance&where=Egypt&what=Limestone&ao=on&ft=nursing+woman&pg=1&rpp=100&pos=101

Nikau-Inpu sírmellékletei között két mészáros volt, ez az egyik közülük. Óbirodalom, 5. dinasztia.

https://oi.uchicago.edu/sites/oi.uchicago.edu/files/uploads/shared/images/archive/highlights/E10626_002_Front_Right_3Qtr.jpg

Képek:

Készítette: Maatkara

Közzétéve: 2016.11.01.

Felhasznált irodalom:

Ann Macy Roth – The Meaning of Menial Labor: „Servant Statues” in Old Kingdom Serdabs (Jstor)

Marsha Hill – Egyptian Art in the Age of Pyramids (Metropolitan Museum of Art, 1999)

Angela M.J. Tooley – Egyptian models and scenes (Shire Egyptology, 2008)

LÄ Band I 1080-1083