Az ókori Egyiptom történelme röviden

Egy ilyen hosszú időn át fennálló civilizáció történelme egy vaskos könyvet ölelne fel, Nehebkau és én azonban egyre inkább úgy éreztük, hogy szükség van egy rövid történelmi ismertetőre a honlapon. A jövőben ez az összefoglaló valószínűleg bővítésre kerül és az is elképzelhető, hogy részletesebben is foglalkozunk majd egy-egy korszakkal. A Prehisztorikus kor történelmét feldogozó rész Michael Rice könyvén alapul, míg a korszakok rövid bemutatása nagyrészt a Metropolitan Múzeum kiadványára épül. Mindkét forrás pontos adatait megtalálod az írás végén.

Úgy tűnik, hogy a Nílus-völgyében letelepedő népesség ősei egyrészt a Szaharát egykor benépesítő népcsoport, amelyik a klímaváltozás miatt bekövetkező deszikkációt[4] követően keletre vándorolt és a Nílus-völgyében telepedett le, másrészt egy olyan vadászó népcsoport, akik a szarvasmarhák őseinek (Bos primigenius) hatalmas csordáit követték dél felől, Kelet-Afrikából észak felé, talán arról a területről, amit ma Hold-hegységként[5] ismerünk. Nem tudjuk, hogy a két népcsoport mikor és hogyan találkozott, illetve kezdett összeolvadni, de annyi bizonyos, hogy a völgy legkorábbi lakossága közvetlen ősei azoknak, akik Egyiptom civilizációját létrehozták, amikor a Nílus-völgyben első bizonyítékok megjelennek, mintegy 7500 évvel ezelőtt.

Az első predinasztikus kultúra Felső-Egyiptomban a Badari, mely i.e. 5500-ban jelenik meg. Jellemzően mezőgazdasággal foglalkoztak, valamint kecskéket és juhokat tenyésztettek. Kapcsolatban álltak a Vörös-tengerrel, mert onnan származó kagylók kerültek elő sírjaikból.

Ez követi a Nagada I korszak, körülbelül i.e. 4000-3500 táján. Abban egyetértenek a kutatók, hogy a Badari és az azt követő Nagada I kultúra kapcsolatban állt, azonban cserépedényeik teljesen eltérők.

A harmadik felső-egyiptomi predinasztikus kultúra a Nagada II (kb. i.e. 3500-3100) azt mutatja, hogy nagyon gyorsan feljődött az egyiptomi élet minden területe, az anyagi kultúra, a művészet és a technológia. A Nagada II népe úgy tűnik valamilyen kapcsolatban állt Délnyugat-Ázsiával. Ennek bizonyítéka a közelmúltban került elő a Deltából .

Alsó-Egyiptomban is voltak predinasztikus kultúrák, ezek a Maadi, a Merimde és az el-Omari. Ezek bizonyítottan megelőzik a déli kultúrákat, ugyanakkor sokkal érezhetőbb hatás érte őket a palesztin és levantei[6] területekről, esetleg Mezopotámiából is, de Alsó-Egyiptomnak sohasem volt olyan befolyásos szerepe Egyiptom történeti fejlődésében, mint a déli országrésznek.

Az ókori Egyiptom írott történetének kezdete Alsó- és Felső-Egyiptom egyesítéséhez kapcsolódik, mely jelenlegi ismereteink szerint kb. i.e. 3100-ban következett be és a hagyomány szerint Ménész (Mnj) nevéhez fűződik.[7] Nevét a későbbi egyiptomi királylistákból és klasszikus forrásokból ismerjük. Történelmileg két uralkodó kapcsolódik ehhez az időszakhoz: Narmer, aki valószínűleg a Prehisztorikus kor utolsó fáraója volt, és utódja – talán fia – Aha, aki végül uralma alatt egyesítette a Két Országot. A Narmer és az Aha az uralkodók Hórusz-nevei, mely címeik felsorolásának egyik hivatalos eleme volt, szerehbe[8] írták, mely felett általában sólyom állt. Legvalószínűbb, hogy a Ménész születési név Ahát takarja. Az ő uralkodása idejéből származik a legrégebbi szakkarai sír.

A Nílus-völgy lakossága az egyesítés korában i.e. 3150-3100 körül 870.000 fő lehetett, az Óbirodalomban i.e. 2500 körül 1,6 millió, a Középbirodalom idején i.e. 1800 körül feltehetőleg 2 millió, az Újbirodalom idején 3 millió, a Ptolemaiosz kor kezdetén 2,4 millió, a végén pedig 5 millió lehetett.

Az Egyiptomban uralkodó harminc dinasztia[9] királyairól úgy gondolták, hogy isteni jog által és isteni hatalommal uralkodnak. Hórusz isten földi megtestesülésének tartották őket, ugyanakkor Rével is szoros kapcsolatban voltak, mivel az egyik mítoszuk szerint a világ teremtése után ő volt az első uralkodó Egyiptomban.

Az ókori egyiptomiak nem egy fix időponttól számították az időt. Időszámításukat a Középbirodalomtól a királyok uralkodási éveinek számára alapozták, korábban, az Óbirodalomban a vagyonszámbavétel időpontja volt mérvadó, mely kétévenként történt, még korábban, az első két dinasztia idején pedig emlékezetes események alapján jelölték az éveket. A kevés ókorból fennmaradt királylista töredékes és nem teljes. Ebből következik, hogy az egyiptomi kronológia messze nem pontos. Azonban i. e. 664-től a datálási rendszer pontosan köthető a mi naptárunkhoz, mivel egy egyiptomi papirusz említ egy napfogyatkozást, melynek dátuma megfelel görög és perzsa forrásoknak. Az ezt megelőző időszakokról a tudósok ma is élénk vitákat folytatnak, a különböző ókori Egyiptomról szóló könyvekben az olvasók 30 – 50 évvel eltérő dátumokat is találhatnak.

Az ókori egyiptomiak az évet 12 harminc napos hónapra osztották, és ezt megtoldották öt kiegészítő nappal, ezek az úgynevezett epagomena napok, istenek születésnapjai, melyről az Oziriszről szóló írásban[10] olvashatsz részletesebben. Három évszak volt: az ahet (áradás), a peret (sarjadás) és a semu (forróság). Hetek helyett a hónapokat három 10 napos egységre, azaz dekádokra osztották. A napokat 24 órára osztották ugyan, de az ő időszámítási rendszerükben az órák nem egyforma hosszúságúak voltak. A nappalt és az éjszakát ugyanis 12-12 órára osztották fel, viszont mivel a nappalok és éjszakák hossza évszakonként változott, egy-egy óra néha rövidebb vagy hosszabb volt 60 percnél, hogy a nappali 12 órás és az éjszakai 12 órás felosztás ilyenkor is megvalósulhasson.

Az írásjeleket, amelyekkel az ókori egyiptomiak írtak, ma hieroglifáknak nevezzük. Ez görögül szent vésetet jelent. Maguk az egyiptomiak „medu-netyjer”-nek, azaz isten szavainak, vagy „zes en medu-netyjer”-nek, azaz, az isteni beszéd leírásának nevezték őket.

A hieroglif írást Jean-Francois Champolion (1790-1832) fejtette meg, 1822-ben, elsősorban a rosette-i kő felhasználásával. Képszerű jeleket alkalmazó mássalhangzós írásról van szó. A jeleket például emberek-, állatok és testrészeik, növények, domborzati formák, és különböző tárgyak alkotják. A képeknek azonban általában meghatározott hangértéke van, jelölhetnek egy vagy több mássalhangzót is. Szójeleknek nevezzük azokat a hieroglifákat, melyek egy konkrét szót jelölnek. A szavak végén ún. magyarázó jelek (determinatívumok) találhatók, ezek az értelmezést könnyítik, és arra a fogalomkörre utalnak, amelybe a szó tartozik, külön nem olvasandók.

A történészek és egyiptológusok az ókori Egyiptom történetét az alábbi korszakokra osztják:

A viszonylagos béke és jólét időszakaiban a királyok számos építkezési projektet folytattak, és expedíciókat szerveztek, hogy kiterjesszék Egyiptom határait, valamint bővítsék a kereskedelmi útvonalakat. Az átmeneti korokban az ország több részre szakadt, politikai zűrzavar jellemezte, gyakran helyi királyok uralkodtak Alsó- és Felső-Egyiptomban.

Az Újbirodalmat követően a központi hatalom meggyengült, Alsó- és Felső-Egyiptom befolyásos nemesi családjai hatalmi harcokat folytattak egymással, ráadásul az országot többször idegen népcsoportok szállták meg: líbiaiak, asszírok, núbiaiak és perzsák. I. e. 332-ben Nagy Sándor elfoglalta Egyiptomot, akit halála után tábornoka Ptolemaiosz követett a trónon, majd az ő leszármazottai. Később, Augustus Caesar i. e. 30-ban bekövetkezett hódítása után Egyiptom a Római Birodalom egyik provinciája lett.

Szeretnénk ajánlani néhány az ókori Egyiptom történelmével foglalkozó magyar nyelvű könyvet:

Kákosy László – Az ókori Egyiptom története és kultúrája (Ozirisz kiadó, 2005)

Utóbbit azonban dr. Kóthay Katalin Anna kritikájának figyelembe vételével:

The Art of Ancient Egypt – A Recource for Educators (The Metropolitan Museum of Art)

Kákosy László – Az ókori Egyiptom története és kultúrája (Ozirisz kiadó, 1998)

Hannig Lexica 3 (Rainer Hannig – Die Sprache der Pharaonen, Philipp von Zabern)

Alberto Siliotti: Egyiptom – Templomok, istenek, fáraók (Officina ’96 Kiadó Kft., 2003)

[1] Ezeket nyugati és keleti sivatagnak nevezik, ezeken túl nyugatról a Líbiai-sivatag, mely a Szahara keleti szegélyét alkotja, kelet felől pedig a Sínai-félsziget és a Vörös-tenger található.

[2] A „föld” szó csak az értelmezés megkönnyítése miatt szerepel zárójelben, mivel az egyiptomiak nem írták ki ezt a szót a „Fekete” vagy a „Vörös” jelzők után, csupán egy értelmezést segítő hieroglifával, ún. determinatívummal jelölték, hogy a Kemet és a Deseret kimondottan a földterületet jelenti.

[3] Bár ma két ágban ömlik a tengerbe, ókori források hét ágról beszélnek.

[4] Kiszáradás.

[5] Kelet-Afrika szívében, nagyjából az egyenlítőn, Uganda és Kongó határán található.

[6] Történeti földrajzi régió, mely a mai Szíria, Libanon, Izrael, Palesztina és Jordánia területének felel meg.

[7] Ma már korábbi királyok neveit is ismerjük, melyeket a történészek 0. dinasztiaként tartanak számon. Ezek Hórusz Skorpió, Hórusz Ré (létezése még nem kétséget kizáróan bizonyított), Hórusz Szehen (vagy Ká) és ide tartozik Hórusz Narmer is. (Rainer Hannig – Grosses Handwörterbuch Ägyptisch – Deutsch)

[8] A fáraó nevét körülvevő téglalap alakú keret, melynek felső felében olvasható a név, alsó felét palotahomlokzat motívum díszíti:

[9] A dinasztikus felosztás Manethon nevéhez fűződik, aki II. Ptolemaiosz Philadephosz király megbízásából hazájának teljes történetét összefoglalta görög nyelven.

[10] http://maatkara.extra.hu/ozirisz1.htm (2. lábjegyzet)

	kmt	Fekete (föld)
	tA-mrj	Szeretett föld
	dSrt	Vörös (föld)

Hieroglif	Átírás (Transzliteráció)	Jelentés
	rA n kmt	Egyiptom nyelve
	sš n mdw ntr	az isteni beszéd leírása

Bizánci kor (i.sz. 395–638)	395-től Egyiptom Bizánc uralma alatt állt. A Keletrómai birodalom azonban gyengesége miatt nem gyakorolt tényleges hatalmat, így az ország védtelen volt a külső támadásokkal szemben. Justinianus kelet-római császár uralkodása idején (i. sz. 527-565) kopt keresztény templommá szentelik fel a philae-i Ízisz templom oszlopcsarnokát, s betiltják az ekkor még élő régi pogány szertartásokat is. Ezzel az óegyiptomi vallás intézményes formában való gyakorlásának utolsó maradványa is eltűnik. Az utolsó démotikus falszövegek is ebben a korban keletkeztek (a legkésőbbi i. sz. 452-ből való).
Iszlám kor 640–1517	Amr Ibn el-Asz, Omár kailfa hadvezére az arabok élén meghódítja Egyiptomot. Különböző kalifátusok – az Omajjádok, az Abbászidák, a Tulunidák, az Iksididák és a Fatimidák – követték egymást Egyiptom uralkodói székében. 1171-ben Szalah el-Din félreállította az utolsó fatimida kalifát és megalapította az Ajjúbida dinasztiát (1171-1250). Ez a korszak a középkori Egyiptom legdicsőségesebb korszaka volt. 1176-ban keresztesek lerombolták Kairó nagy részét, ekkor Szaladin megerősíttette a várost, felépíttette a Citadellát és a városfalakat. Török zsoldosokat bérelt fel, a mamelukokat, akik később 1250-ben megszerezték a hatalmat.
Ottomán kor 1517–1798	1517-ben a mamelukok elvesztették a hatalmukat az ország felett. Egyiptom az Ottomán birodalom része lett, melyet a szultán által kinevezett pasa irányított. A mamelukok hatalma azonban egyre erősödött, végül a pasák már csak az ő beleegyezésükkel tudtak uralkodni. A központi hatalom hiánya veszélyeztette az ország politikai és gazdasági stabilitását.
1798-tól 1801-ig	1798-ban Bonaparte Napóleon partra szállt Egyiptomban, a piramisoknál vívott híres csatában szétzúzta a mamelukok seregét. Hajóhadát Horatio Nelson admirális megsemmisítette, így a franciák fogollyá váltak a meghódított országban, majd 1801-ben elhagyták Egyiptomot.
1801-1879	Mohamed Ali, albán származású katonatiszt a zűrzavaros időket kihasználva magához ragadta a hatalmat, aki 1805-ben pasa lett. Felszámolta a mamelukok befolyását, meghódította Szudánt, Palesztínát, Szíriát és elkezdte Egyiptom modernizálását. Utána két fia, Mohamed Szaid (1854-1863) és Iszmail (1863-1879) vette át az ország irányítását. Anglia egyre nagyobb befolyással bírt.
Angol protektorátus (1882-1922)	Az angolok katonai megszállással rendet teremtettek az országban, de Egyiptom fejlődését a brit gazdasági érdekek határozták meg. 1918-ban az első nemezeti párt Szaad Zaglul vezetésével függetlenséget követelt. Felkelések robbantak ki az országban. 1922-ben London elfogadta az egyiptomi követeléseket.
Egyiptomi Királyság (1922-1952)	I. Faud király proklamálta az első alkotmányt, mely a királyságot parlamentális monarchiává tette. Őt fia Fárúk követte a trónon. A II. világháború után az ország elszegényedett és súlyos belső zavargások törtek ki. 1952-ben Gamal Abdel Nasszer egyiptomi katonatiszt egyre nagyobb befolyásra tett szert és lemondatta Fárúk királyt.
Egyiptomi Arab Köztársaság 1953 -	1953. június 18-án kikiáltották a köztársaságot. Nasszer előbb miniszterelnök, majd köztársasági elnök lett. Ő külpolitikájában a Szovjetúnióval és a Kínai Népköztársasággal fűzte szorosabbra a kapcsolatait. 1956-ben államosította a Szuezi-csatornát, hogy az asszuáni Nagy-gát építését finanszírozni tudja. 1958-tól Szíriával és Jemennel megalapította az Egyesült Arab Köztársaságot, mely csupán 3 évi állt fenn. 1967-ben Izraellel szemben Egyiptom háborút veszített ennek következtében, ezért elvesztette a Sínai-félszigetet és a Szuezi-csatornából befolyó bevételeket sem tudta felhasználni. 1970 szeptemberében Nasszer meghalt, és az akkori alelnök Anvar Szadat lett az utóda. 1973-ban villámtámadást indított Izrael ellen, majd liberális politikát alakított ki az országon belül és a nyugati világgal egyaránt. Elnöksége alatt született meg a Camp David-i egyezmény 1979-ben, mely rendezte ugyan az „izraeli kérdést”, de Egyiptom és több arab állam között szakadáshoz vezetett. 1981. október 6-án Szadatot megölték, nem sokkal később Hoszni Mubarak tábornokot választották a köztársaság elnökévé. 2011. január 2-án forradalom tört ki, melynek következtében Mubarak 2011. február 11-én lemondott. Egyiptom jelenlegi elnöke Mohammed Mursi, aki 2012. június 30-án lépett hivatalába.


A Nílus.	A Nílus, a termékeny zöld sáv és a látóhatár peremén a sivatag hegyei.	A katarakta Asszuánnál.

Bár a Nyugati sivatag elsősorban kősivatag, vándorló homokdűnékkel is találkozhatunk.	Ezekből a vörös és okker színű kövekből festéket készítettek az ókori egyiptomiak.	Egy természetes szfinx a Nyugati sivatagban.